Címke: balaton
39. Balaton-átúszás – 2021.08.07.
Ez már a 39. Balaton-átúszás volt a sorban, amelyhez 2021-ben bizony jó hideg víz dukált…
Keszthelyi Triatlon – 2021.06.12.
Még 2019-ben, egy sörös nyereményjátékban nyertem egy ingyenes indulást a 2020-as keszthelyi középtávú triatlonversenyre! Igen ám, csak a hülye Covid közbeszólt, a versenyt a kevés érdeklődő hiányában törölték, így egy évet csúszott a debütálásom ezen a versenyen.
14. Ultrabalaton – 2020.10.03-04.
Így történt aztán, hogy a Várkonyiék és a többiek csapatában (4-13 fős) futottam egy esti félmaratont a déli parton Balatonszemes és Széplak alsó között. A táv pontosan 21,1 km lett, ami jó felkészülésnek tűnt az egy hét múlva esedékes maratoni előtt.
Balatonman Kenese – 2020.09.13.
A verseny eredetileg egy héttel korábban lett volna, azaz pont a budapesti félmaratonnal egyszerre, ám egy nagyobb kenesei rendezvény miatt egy héttel eltolták a Balatonmant, aminek végül is örültem, mert így a félmaratonon együtt futhattam a Mónival.
38. Balaton-átúszás – 2020.08.01.
Zsinórban harmadik éve úsztam át egri rokonommal, Kovács Gáborral a Balatont (először 2014-ben nyomtuk le együtt).
Balaton félmaraton – 2019.11.16
Hetedszer indultam a siófoki őszi/téli gyakorlatilag idényzárónak tekinthető félmaratonon. Szeretek ezen a kétkörös versenyen részt venni, ahol általában mindig felszabadultan tudok futni, azaz jó időkre vagyok képes.
Aszófő – Tihany – 2019.11.16.
A most következő 15 kilométeres túra bővelkedik panorámákban és látnivalókban. Mivel Aszófő volt a kiinduló pont, nem hagytuk ki a halsütőt és a Nagyi Kertje Teaházat sem.
Királyszentistván – Balatonalmádi – 2019.11.15.
Februárban jártam Vilonyán egy terepfutáson. Nagyon tetszett a környék, szerettem volna gyalogosan is bejárni. Az indulás nem Vilonyáról történt, hanem a közvetlen szomszédságában található Királyszentistvánról.
37. Balaton-átúszás – 2019.06.29.
A 37. Balaton-átúszás 2019.06.29-én került megrendezésre. A szervezők idén 10.000 főben maximalizálták az úszólétszámot.
Tour de Pelso – 2019.06.02.
Szombat délután indultunk le a Balcsira, a rajtszámfelvétel után az energiastandon ragadtunk magukhoz némi csodaszert a Petivel: energiaszeletet, és magnéziumshotot.
Balatonman Kenese – 2019.05.25.
Nekem ez már a 9., míg a Petinek a 2. Félironmanje volt. A májusi esős időjárás mondjuk nem kedvezett az idénynyitó triatlonversenyünknek, ráadásul olyan hűvös volt az idő, hogy a Balaton mindössze 13-14 fokos volt a verseny hetében.
Tihany Trail – 2019.01.26.
Idén első alkalommal került megrendezésre a Tihany Trail terepfutás. Két távot indítottak 8 és 15 kilométeren. Az utóbbit választottam, nem túl nagy, 294 méteres szintkülönbséggel.
Balatonman Füred – 2018.09.15.
Idén a balatonkenesei futamot követően Balatonfüreden is félironmaneztem egyet, ezzel pedig mindkét Balatonmanes Félironmant kipipáltam 2018-ban! 2012-ben pont itt Balatonfüreden abszolváltam a legelső féltávomat, és most visszatértem, mint Schwarzi a Terminátorban…
36. Balaton-átúszás – 2018.07.14.
A 2018-as Balaton-átúszást kétszeri halasztás után július 14-én tartották meg.
Balaton-felvidék terep maraton – 2018.04.08.
150 km hajnali autózás után, reggel 10 órakor vágtam neki a 42 kilométeres távnak a Balatonudvari golfpályáról. A kiírás szerint nem volt sok a szintkülönbség, viszont ami volt, az nagyon hosszú, elnyújtott emelkedők formájában jelent meg.
Balaton félmaraton – 2017.11.25.
Szomorú családi tragédia árnyékolta be életem 40. félmaratoniját. Eddig 76 futóversenyen álltam rajthoz, azaz minden második futásom 21 km volt.
35. Balaton-átúszás – 2017.07.09.
A Balaton-átúszást mindig is egy misztikus, teljesíthetetlen dolognak tartottam. Úgy tekintettem rá mint annak idején a maratonra.
Tour de Pelso – 2017.06.17.
Tök mindegy, hányszor mentél végig rajta, akkor is, ugyanúgy fáj. Mentálisan fel lehet készülni a dologra, de a holtpont(ok) elkerülhetetlenek. Ennek ellenére 2017-ben is nekiveselkedtem…
Balaton félmaraton – 2016.11.19.
A tavalyi év egyik emlékezetes kínlódása a Balaton félmaraton volt. Nem csak a lejutással szenvedtünk meg, de a futás is gyengén ment. Idén viszont egész jól sikerültek a dolgok.