Tour de Pelso 2019

Szombat délután indultunk le a Balcsira, a Tour de Pelso 2019-re. A rajtszámfelvétel után az energiastandon ragadtunk magukhoz némi csodaszert a Petivel: energiaszeletet, és magnéziumshotot. Hulla fáradt voltam, mert előző este, és szombat délelőtt is melóztam, így kissé unottan hallgattam az eladó srác előadását az izomműködésről… Nekem soha nincs görcsöm – vetettem da neki, de mivel a magnéziumtablettáimat otthon felejtettem, vettem egy nagyobb dózisú, gyorsan ható folyékony magnéziumot.

Kinyitottuk a kéglit, lecuccoltunk, majd vásárolni mentünk, utána meg tésztapartizni egy siófoki étteremben. Fenséges pizzák, a tésztájuk mondjuk nem olyan vékony, amit szeretek, de kiváló ár/érték aránnyal (1000 Ft-t kóstált a 32-es Margarita) bírtak, a Brownie pedig telitalálatnak bizonyult! Jól belaktunk, a szénhidrátfeltöltést ezzel kipipáltuk. Már csak a hullagyenge játékot hozó BL-döntő várt ránk (Liverpool – Tottenham 2-0), közben sör és szotyi, aztán gyorsan eltettük magunkat holnapra.

A verseny napja

Fél hétkor keltünk, felöltöztünk, megreggeliztünk a teraszon, majd eltekertünk Széplakról Siófokra. A rajt előtt kb. fél órával értünk oda a Víztoronyhoz, ahol még alig voltak versenyzők. Csináltunk pár fotót a rajtkapunál, majd a kordonhoz döntöttük a bringákat, és elvonultunk az árnyékba. Jó pillanat volt az, amikor a rengeteg motoros felvezető a térre gurult. Áttettük a bringákat az A depóból a B-be, mert oda kaptam besorolást, a Peti ugyan a C-be, de mivel együtt terveztük a tekerést jó volt ez így. Egy bácsi horgászásból érkezett egy öreg bringával. „Balaton körre mentek?” – kérdezte. „Igen!” – válaszoltuk. „Jövök én is, ha bringát cserélünk!” – mondta. Jót nevettünk rajta. Benyomtam a még Keneséről megmaradt fél energiaszeletemet, bepakoltuk a bringákat a járdáról a rajtterületre, és vártuk a 8 órakor esedékes startot.

A Zamárdiig tartó lassú rajt során az állandó fékezések miatt – szokás szerint – csak lassan (kb. 20-25 km/h-val) haladt a mezőny. Két srác úgy gondolta, hogy rajtszám nélkül vegyül el a tömegben. Rájuk is ordított egy versenyzőtársunk: „Rajtszám nélkül kiszednek a motorosok a mezőnyből!” Remélem így is lett, mert abszolút sportszerűtlen ingyen indulni egy olyan versenyen, amire minden résztvevő súlyos összegekért nevezett. Kis hülyegyerekek!

Tour de Pelso 2019 éles rajt

Az éles rajtot követően indulhatott végre a tánc, amikor 35-40 km/h közötti tempóra gyorsulhattunk fel. A Peti ekkor kicsit lemaradt, így egyedül kezdtem tekerni, egy bolyhoz sem csatlakoztam. Balatonföldvár előtt egy csajszi kérdezte meg tőlem, hogy jöhet e mögöttem, mert megfelel neki ez a tempó, mondtam, hogy persze. Aztán kisvártatva nagyobb kb. 20-25 fős boly alakult ki mögöttem. Egy felvezető motoros kísért végig, aki pucolta az utat előttünk. Többnyire egyedül vezettem a csoportot, nemhiába ugrott fel a pulzusom időnként 180-ra (a maximum 187 volt, ami nálam már 102%), de egyáltalán nem voltam rosszul, így tovább tekertem. Boglár környékén felhívtam a Petit, hogy merre jár, pár kilométerrel volt mögöttem, mondtam, hogy a 2. frissítőpontnál megvárom.

Baleset

Vonat miatt végre nem kellett megállni Balatonfenyvesnél, amit örömmel konstatáltam, mert itt gyakorlatilag eddig mindig megfogott a sorompó! Ellenben egy hatalmas bukás történt. A mögöttem tekerő csajszi kerekére ment rá egy srác, akinek kifordult a bringája, és hatalmasat esett. Hátranéztem, és láttam, hogy vagy hárman átestek rajta, egy kupac ember feküdt a 7-es úton. Ilyen közel még nem volt hozzám baleset, félelmetes volt. Egy sráccal mentünk épp elöl, jeleztük a felvezető motorosnak, hogy baleset történt, mire az lemaradt, és hívta a mentőket. A Peti akkor ért oda, mikor a mentők az egyik gyerek gerincét vizsgálták, mert nem érezte a lábait…

Nem értem miért kell ilyen közel menni a másikhoz. Miért nem figyelünk oda? Koncentrálni kell! Végig oda kell figyelni, különben ott a baj! Ráadásul itt még csak kb. 1 órája ment a verseny. Értehetetlen hiba! Ráadásul nem csak a maga, hanem mások versenyét is tönkreteszi az ilyen felelőtlen kerékpáros. Baromi dühös lettem. Mi lett volna, ha én vagyok mögötte? Nagy mázlim volt, hogy megúsztam! Ezen töprengtem, miközben lassan a déli part végére értünk.

Sok helyen szurkoltak, biztattak, fotóztak, videóztak bennünket, ami mindig jó érzés. Lassan végeztünk a Balcsi déli szakaszával, jöhetett a Balatonszentgyörgyi szerpentin, amin kicsit szétesett a brigádunk. A fenékpuszati frissítőponton nem szoktam megállni, de most kivételt tettem. Felhívtam a Mónit, frissítettem, majd megvártuk a Petit a Fruzsinával, aki egy nagyobb csoporttal együtt tekert be.

Újabb esés

Innentől együtt folytattam az utamat a Petivel, és a Fruzsinával, illetve megint csatlakoztak hozzánk páran. Nem sok ideje tekertünk, amikor egy mellettem lévő srác elejti a kulacsát, majd nyom egy satuféket… „Neeeeee!” – üvölti a mögötte tekerő, majd hatalmas csattanás, elkerülhetetlen az ütközés. Ekkora hülyét! Ez már a második! Egy rohadt kulacs miatt ilyen balesetet! Nem hiszem el. Ejtettem már el én is kulacsot, de eszembe nem jutott lefékezni az út közepén, hogy felszedjem. Nem is értem mi járt az idióta fejében! Csak csóválom a fejem, miközben többen kérdezik, hogy mi történt, mire felvilágosítom őket. Szerencsére ezt is megúsztam/megúsztuk. Hihetetlen. Kétszer csapott le a villám közvetlenül mellettem…

Inkább továbbra is maradok az élen ott talán nem érhet baj, így tekerünk el gyakorlatilag a Badacsonyi frissítőpontig. A dombokat jól bírom, leszámítva azt, amelyiken olyan combgörcs kerít hatalmába, hogy majd belepusztulok. Pedig a folyékony megnéziumot már betoltam… Nekem soha nincs görcsöm, ugye? Nesze neked!

Egy paraszt autós bemutat nekünk, mikor simán kielőzhetne, mert senki nem jön a szembejövő sávban. Mi van? Normális vagy? A Fruzsi jó erőben van, még a boly élére is felteker, mert rajtam kívül senki sem hajlandó erre. A lejtőn persze mindenki bravúroskodik, az emelkedőn meg behúzza fülét-farkát. Tipikus. Vagy a másik, amikor nagy szívességet téve levált elöl valaki, jó 1 km erejéig… Kösz szépen haver! Hagyom is az egészet, elengedem a csajszit, maradok a Petivel hátul.

Füredi frissítőpont

A füredi frissítőnél (ahol szintén nem szokásom megállni) tartunk egy kis pihenőt, de nem engedek sok megállást a Petinek, mert minél többet időzünk, annál nehezebb lesz továbbindulni. Teknős az úton! Megtermett példány totyog az út szélén, szerencsére az utánunk jövő autós is észreveszi, így még időben kikerüli. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy visszafordulok és megmentem a kisállatot, de végül tekerek tovább. A lassan járj, tovább élsz elv a 71-esen sajnos nem olyan működőképes… Remélem végül megtalálta a jó irányt a teki!

Az utolsó megállásunkat Almádi előtt iktattuk be, amikor a Peti már fáradni látszott. Fagyizni szeretett volna mindenáron, ám nem láttunk az út közben árust… A mezőn egy elkerített részen gyönyörű lovak tikkadoztak a tűző napon, közelebb mentem, mire az egyik paci odajött hozzám, így megsimogattam. Le is fotóztam, amit át is küldtem a Móninak, hadd örüljön. Visszasétálok a buszmegállóba a Petihez. Egy motoros áll meg mellettünk, aki megkérdezi, hogy minden rendben van e. Vízzel kínál bennünket. Köszi, megvagyunk – válaszolom neki, mire tovább hajt.

Folytatjuk az utat Almádi felé, ahol egy biciklis a benzinkút előtt egy utcával kanyarodik el a frissítőpontot keresve. Mikor meglátom, hogy rossz helyen próbálkozik odaszólok neki: „A frissítőpont egy utcával arrébb van!” A benzinkút melletti frissítő után állok meg, hogy megvárjam a Petit, aki megáll mellettem egy pillanatra. 160 km után – érthetően – ki van purcanva, persze én is fáradt vagyok már a sok vezetéstől. Nem nagyon hagyom, hogy megint egy helyben vesztegeljünk: Hányingered van? Nincs. Szédülsz? Kicsit. Nem baj. Menjünk tovább, különben sohasem érünk körbe. Kevesebb mint 40 km van hátra! Már csak 1,5 óra! Gyerünk!

Záró szakasz

A záró szakasz nyugodtan telik, többnyire együtt tekerünk: én elöl, a Peti mögöttem. A kenesei emelkedőt a hátunk közepére sem kívánjuk, de szépen feltekerünk a hosszú szerpentinen, sőt még egy-két bringást is megelőzünk. A 7-es útra kanyarodva újabb dombok várnak ránk, itt előre megyek, mert már minél hamarabb le akarom tudni a számomra legutálatosabb részt. Az útminőség borzasztó, ráadásul elég sok az autó, köztük busz és teherautó, szóval veszélyes útszakasz ez, nem is szeretem. Újabb bringásokat hagyok le, mikor végre megpillantom a Víztornyot a távolban. A cél ezúttal nem a siófoki stadion mellett, hanem a Víztorony előtt lett felállítva. Négy óra előtt nem sokkal áthaladok a célvonalon, majd ledőlök a fűbe a téren, hogy megvárjam a Petit és a Mónit. Kemény volt ez idén is, mint mindig. A Balaton sosem adja magát könnyen, ezt már megtanultam. Most pedig már a Peti is tudja…

A célterületen megkapjuk a bolognai tésztát, amiből bármennyiszer lehet enni, amit ki is használok, így két adagot is belapátolok. Fagyizni is elmegyünk, hogy meglegyen a Peti vágya. A tombolán ugyan nem nyerünk, de így is elégedettek vagyunk, mert miénk a Balaton!