A tavalyi évhez hasonlóan ismét nekiveselkedtem a Balaton körbetekerésének a Tour de Pelso 2014 keretében. Amikor úgy nézett ki, hogy idén is egyedül megyek, Lóci az utolsó utáni pillanatban végül mégiscsak feltűnt. „Ne engedjék indulni!” – kiáltotta el magát a nevezési asztalnál. Aztán valahogy csak elintéztem (az 1110-es elit versenyzőnek tűnő rajtszámot kaptam és egy XL-es mezt, mert a tavalyi L-es egy kicsit kicsi lett), hogy ha már hajnalban levezettem Siófokra, akkor indulhassak is a versenyen.
Az eredeti terv szerint úgy volt, hogy előző nap este indulunk le a Mónival, de ebből végül nem lett semmi, mert fáradtak voltunk, így jobbnak láttam nem kockáztatni, meg amúgy is hideg lett volna éjjel a nyaralóban. Az időjárás sem lett volna napozásra alkalmas, kerékpározásra annál inkább – kívánni sem lehetett volna jobb időt -, szóval a Móni végül nem kísért el, hanem otthon maradt. Az autópályán több vetélytárs is elsuhant mellettem, integettem azoknak akiknek lehetett, akik meg nem barátkoztak, azokon majd revansot veszek a versenyen!
Fizetős parkolás?
Fizetős parkolók Siófokon mindenütt! Egy ilyen nagyszabású versenyen nem igaz, hogy ez nem megoldott! Miért nem kapunk egy versenyző feliratú kártyát a nevezési pultnál? Direkt rákérdeztem a nevezésnél, de ott azt mondták, hogy fizetős a parkolás. Egy hiéna rám is vetette magát az áruház parkolójában. Azt mondta, hogy óránként kb. 400 Ft… Kösz, már itt sem vagyok, csak amíg nevezek, ugyan, ne vicceljünk már!
A nevezést követően együtt mentünk a Lócival az autókhoz és kerestünk parkolóhelyet a kikötő közelében. Saját szervizautónk (!) is lett, mert a Lóci barátnője autóval követte őt a Balaton körül, így be is pakoltam két tartalék külsőt és belsőt a csomagtartójukba. Bízom benne, hogy nem lesz szükségem rájuk a vadiúj spéci gumijaim miatt, amiket immáron akár 12 barig (!) fújhatok fel! A Sió csatorna túloldalán parkoltunk le, egy idősebb fickó kezdett társalogni velem, aki a rövidebb 75 km-es Tihany-túrára nevezett. Annakidején nagy hegyimenő volt, jó neki gondoltam, én nem igazán szívlelem az emelkedőket, mindenesetre rendes fazon volt, mert még a chipemet is precízen felerősítette az első fékbovdenekre. Aztán gyorsan elbúcsúztam és sok sikert kívántunk egymásnak. Eléggé késésben voltunk, alig több mint 20 percünk maradt hátra a 9:15-ös rajtig.
A rajtterületen felpakoltuk a 2 db izotónias italt, ill. vizet is kerítettünk a kulacsainkba, gyorsan felfújattuk a kerekeinket, aztán a kétbetűs kitérőt követően szó szerint bevetődtünk a kordon mögé a többi kerékpáros közé, persze csak azután, hogy beemelték a gépeinket. A bemondó még várakoztatott minket egy darabig, amíg a vonatok áthaladtak a siófoki állomáson, közben a polgármester a siófoki kulturális nevezetességekről tartott nekünk előadást, amiből szerencsére nem kellett utána vizsgát tennünk, mert szerintem a társaság nagyobbik része tutira megbukott volna belőle…
Tour de Pelso 2014 rajt!
Rajt! Nagy elánnal, és viszonylag a mezőny elején kezdtünk neki a tekerésnek. Az állandó gyorsítás majd hirtelen fékezés, mondjuk pár kilométer után már eléggé idegesítő volt, de sajnos csak lassan tudták a rendőrmotorosok letakarítani előttünk az utat. „Féééééééééééééééék!”– üvöltötte a sorozatos megtorpanások miatt minden bringás hátra, plusz kalimpált a karjával, nehogy a mögötte haladó belerohanjon hátulról. Nem volt valami megnyugtató helyzet, de ez van.
Aztán Zamárdi után végre felvehettük az utazósebességet. A déli part végéig együtt mentünk a legnagyobb bollyal szinte a mezőny legelején. Hatalmas élmény volt, de én már ekkor is jól tudtam, hogy a neheze csak ezután jön. Tavaly 2 óra alatt daráltam le ezt a kb. 70 km-es szakaszt, ami így kb. 35 km/h átlagot jelentett. Most 10 perccel hamarabb (kb. 37,5 km/h), így aztán volt hogy 40-nel (!) száguldottunk a síkon. Teszem gyorsan hozzá, hogy bolyozva (szélárnyékban) ez nem is olyan nagy szám, de akkor is, a 40 km/h az 40 km/h!
Ennek sajnos azonban nagy ára volt. Az egyik kulacsomat ugyanis elejtettem a nagy tempóban – szerencsére baleset nem lett belőle -, és nem, nem mentem vissza érte… Ráadásul pont azt, amiben a víz volt, és mivel az első ellenőrzőponton (Fonyód, 43 km) ekkor már jócskán túlhaladtunk, tudtam, hogy nekem a következőnél meg kell állnom, mert víz nélkül záros határidőn belül végem lesz… Lóci szerencsére kisegített egy izotóniás műanyagpalackkal, de a vizet így is még jó ideig nélkülöznöm kellett.
Fonyód
Fonyódnál löszfalomlás miatt letereltek bennünket a 7-es főútról. Ez elég veszélyes volt, mert az elkerülő út meglehetősen szűk volt, ráadásul sok autó volt rajta, és még az aszfalt is rossz minőségű volt. Alig vártam, hogy végre kivigyenek innen minket. A csücsökben Balatonkeresztúr és Balatonszentgyörgy között a 76-os út emelkedőjén pedig egész egyszerűen hiányzott egy réteg az aszfalt közepéből, amit jónéhány kerékpáros megszívott és majdnem elesett a keróval, ahogy beleesett a vájatba első kereke. Legalább egy táblát kitehettek volna, hogy vigyázzatok, mert az út felújítás alatt áll, vagy valami felkiáltójeles felfestést az útra, de ez így azért nonszensz és nem mellesleg balesetveszélyes volt.
2. frissítő
A 2. frissítőt igénybe vettem 72 km-nél útban Keszthely és az Északi-part felé. Izotóniás itallal sajnos idén sem készültek a szervezők, amit én már tavaly is nagy hibának tartottam. Itt döbbentem rá, hogy mennyire jó, hogy nem az izóval teli kulacsomat hagytam el, mert azt az egész versenyen nem tudtam volna pótolni! Leittam magam vízzel, és végre megtölthettem vele a kulacsomat, amiből a kis műanyagüvegbe öntöttem át az izót, a maradékot pedig kiöntöttem. Fontosabb a víz.
Ezzel a kényszerű megállásommal leszakadtam a bolytól, nem tudtam felcsatlakozni a következőre sem. Úgy nézett ki, hogy sikerül, de nem értem utol őket, így egy pont után feladtam és magamra maradtam… Ez az ami sohasem kifizetődő egy kerékpárversenyen. Ráadásul a szél is felerősödött és irányt váltott, míg a déli parton inkább a hát- és oldalszél volt a jellemző, addig a kanyarban és az északi parton a szembe-, ill. az oldalszél. Ez teljesen szétszedett, komolyan küzdenem kellett eme természeti elemmel. És hol van még a vége? Ekkor még csak kb. a táv 1/3-át tudtam le. Nem lesz ez így jó.
Előbb csak egy, majd még néhány bringás jön fel rám, aminek kifejezetten örülök, az elsőnek meg is köszönöm a fuvart (= szélárnyékát), ahogy illik. Aztán ők is elszelelnek, sajnos újfent konstatálnom kell, hogy ez sem az én súlycsoportom volt. Közben azon veszem észre magam, hogy az északi parton tekerek. Badacsonynál (100 km) a 3. frissítő, ezt is igénybe veszem a víz miatt, no meg a nápolyi is jó szolgálatot tesz. Miközben pihenek és telefonon beszélek Mónival meg anyuval, odajön hozzám a Lóci, akit már jó ideje nem láttam. Dumáltunk egy sort, átnyújtott egy hatalmas energiaszeletet, mondván nem bír enni, mert rossz a gyomra, majd folytatta a versenyt. Még pihentem egy darabig, majd felpattantam a bringámra és kitekertem a benzinkútról a főútra.
Bolyozás
A továbbiakban is a legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem volt egy nagyobb csoport, ahova beállhattam volna, hogy aztán egymást segítve küzdjük le a 200 km-es táv második felét. Így aztán én próbáltam „vonatot” kialakítani vagy úgy, hogy hagytam, hogy többen utolérjenek, vagy én iramodtam neki, ha láttam, hogy nagyjából hasonló tempóban közlekednek az előttem kerekezők. Ez mondjuk jó kis mókának bizonyult. Tihany (kb. 140 km) előtt szóba elegyedtem egy többszörös Ironmannel, akivel egy 6-8 fős csoportban jöttünk össze. Hátramaradtunk a bolyban, miközben mindketten a gondosan előrecsomagolt szendvicsünket fogyasztottuk és a korábbi/leendő versenyeinkről dumálgattunk. Hamarosan egyre több Ultrabalatonos futóval és bringással találkoztunk szembe, hajrá, gyerekek! Folyamatosan váltogattuk egymást a bolyban, így mindenki eleget pihenhetett.
A legkeményebb arc mégis egy sima városi keróval (!) közlekedő versenyzőtársunk volt, aki hátsó csomagtartó (!) ide vagy oda, valami elképesztő tempót ment. Komolyan mondom, hogy sokszor nehezen tudtuk tartani a tempót vele, holott nekünk jóval könnyebb dolgunk volt az országúti kerékpárjainkkal. Hihetetlen erő lakozott az emberünkben, aki ráadásul nem az a tipikus vékony kerékpáros alkat volt, hanem amolyan igazi vasgyúró-féle. Kisvártatva egy olyan bringást előzök meg, akinek a karját/lábát több helyen is friss seb és sérülés borítja, valószínűleg egy nem sokkal ezelőtti baleset nyomai ezek.
Tour de Pelso 2014 balesetek
Apropó balesetek! Sajnos ezek ezúttal is előfordultak a Tour de Pelso 2014-en. A másnapi hírek három sérültről számoltak be. A szél két kerékpárost felborított! Egy pedig egy autóval találkozott, aminek következtében az árokba repült. 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. No igen, az autósok. Megint volt jónéhány türelmetlen/kötekedő/idegbeteg/dudáló. De voltak olyanok is, akik megértették a verseny célját, ők bíztatásból tülköltek nekünk. Köszönjük! Persze a kerékpárosokat sem kell félteni, köztük is előfordul a gyökér, szóval én nem kívánom védeni egyik oldalt sem.
Balatonfüredre érünk, ahol már javában tart a(z) (Fél) Ironman futószáma, látom, hogy jópáran küszködnek a főút mellett húzódó úton. A füredi nagy lámpás kereszteződés egy emelkedő tetején van, ide vezetem fel a mögém gyűlő kerékpárosokat. Pirosat kapunk, így kénytelenek vagyunk megállni. A füredi frissítőponton már túljutottunk, itt tavaly sem vesztegettem időt, így most sem álltam meg. Nem úgy Balatonalmádinál (160 km). Az időmet valahogy nem tudtam hova tenni. Úgy néztem, hogy kb. ugyanúgy állok, mint tavaly.
Úgy éreztem, hogy végre sikerült átlendülnöm a holtponton, ahogy kezdtünk elkanyarodni az északi partról. Sőt, még ahhoz is volt erőm, hogy üldözőbe vegyek egy háromfős csapatot, akiket utol is értem. Aztán azon vettem észre magam, hogy én vezetem fel a bolyt, ill. a Balatonakarattyai nagy emelkedőn is jól muzsikáltam, mert a „csapatom” kezdett leszakadni mögöttem. Egy srác tudta csak tartani velem a lépést, aki aztán a 7-es útra való csatlakozás előtt hagyott faképnél.
7-es út
Apropó, 7-es út! A tavalyi versenyhez hasonlóan megint sokan elhagyták a kijelölt versenypályát Balatonvilágosnál. Az előbb említett srácnak is én szóltam, hogy merre kell menni, mikor már éppen rossz útra kanyarodott rá a szerencsétlen… Tavaly én is benéztem, ami eléggé dühítő volt. Miért nincs itt érthetően kitáblázva a Pelso útvonala, kedves szervezők? Siófok előtt a tavalyi nagy szenvedések elkerülendők, tartalékoltam az erőmmel, hogy ne fogyjak el mind fizikálisan, mind mentálisan. Közben mellém ért az idősebb csóka, akivel még Tihany környékén dumáltam. „Nyomjad, gyerünk!” – mondta. „Nyomjad, nyomjad!” – szóltam vissza, miközben elsuhant mellettem. Hagytam, hadd menjen. Találtam egy fiú-lány párost (párt?), akik számomra tartható tempót mentek, így csatlakoztam hozzájuk az utolsó kilométereken.
Tour de Pelso 2014 – a célban
A célegyenesben sem izmoztam, sportszerűen előre engedtem őket, majd az utolsó métereken a nyeregből kiállva sprinteltem át a célvonalon. Igen, másodszor is sikerült teljesítenem ezt a nagy kihívást, így újra enyém a Balaton! Végül 6:54:00-nál állítom meg az órámat, ami alig jobb a tavalyi időmnél (6:55:49), sőt! A hivatalos időeredményem 6:55:43, ami mindössze 6 másodperccel (!) jobb a tavalyinál, na ezt csinálja valaki utánam!
Ennyi volt számomra a Tour de Pelso 2014. De vajon hol lehet a Lóci? Badacsonynál, azaz a féltávnál találkoztunk utoljára, azóta nem láttam őt. Előttem ért volna be? Vagy még mindig teker? Inkább utóbbira tippelnék, de sosem lehet tudni. Addig is, míg megjelenik és tésztapartizom egyet. Az étel mellé kólát kap mindenki. Sőt még egy lábmasszázst is bevállalok, mert az egyik sátorban nem kell sokat várni a gyúrásra. Hamarosan hív a Lóci, hogy már a kávézóban vannak, és megbeszéljük, hogy akkor pár perc múlva majd találkozunk az autónál. Elkezdek pakolni, mikor megjelennek. Gratulálunk egymásnak. 7:22:45-ös időt ment, ami megsüvegelendő eredmény elsőre. Talán picit jobbra számított, de az emelkedőket nem csipázza ő sem… Azért szemlátomást örül a nagy teljesítményének. Ahogy mindenki büszke lehet magára, aki teljesítette a 2014. évi Tour de Pelsót.
Farkas Péter 2x Tour de Pelso teljesítő