Általános információk
- Versenyközpont: Tihany, Belső-tó
- A verseny időpontja: 2011. június 25-26.
- Rajt: 2011. június 25. 9:00-11:30 között folyamatosan, Tihany
- Verseny távja: 212 km + 13 km + 12 km + 13 km = 250 km
Útvonal
1.nap: Balatonszéplak (bázis) – Szántód (komp) – Tihany – Aszófő – Pécsely – Dörgicse – Köveskál – Nemesgulács – Gyenesdiás – Keszthely – Balatonberény – Balatonmáriafürdő – Fonyód – Balatonboglár – Balatonlelle – Balaltonföldvár – Szántód – Balatonszéplak (bázis) – Siófok – Balatonszéplak (bázis).
2.nap: Balatonszéplak (bázis) – Siófok – Balatonvilágos – Balatonaliga – Balatonkenese – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Alsóörs – Balatonfüred – Tihany (komp) – Szántód – Balatonszéplak (bázis).
Péntek délután felpakoltuk a kerókat és persze magunkat (Tomi, Peti, én) a Siófokra induló vonatra, irány a Balaton körüli bringatúra! Két nap alatt 212 km ledarálása vár ránk! Az első nap lesz a húzósabb, szombaton több mint 150 km-t kell mennünk, így vasárnapra „csak” 60 kilcsi marad, amolyan jutalomtekerés gyanánt. Már a vonaton hoztuk a szokásos formánkat, a bringavagon tőlünk volt hangos. Irdatlan poénáradatot zúdítottunk a velünk együtt utazókra, akik többé-kevésbé vevők voltak a humorunkra, szegények! Az egy üveg citromos sör (alkoholtartalom: 2%) pedig csak tovább fokozta a jó hangulatot, tekintve mióta sportolónak adtuk a fejünket, azóta már ennyi elég a benyomáshoz és az ezzel járó másnapossághoz, szóval kellemesen telt a majd háromórás vonatút. Balatonszéplakra (a bázisunk) érkezve az első dolgunk egy rögtönzött tésztaparti volt, ami egy az állomáshoz közeli vendéglőben került megejtésre. A verandára kiülve szelet és meglehetősen hűvös időt (14 fok) tapasztaltunk, ami a szúnyogtámadásokkal megspékelve valahogy nem kölcsönzött olyan igazi hamisítatlan Shakespeare-i Szentivánéjt (ne feledjük jún. 24-ét írtunk!), így aztán pár sör elfogyasztása után jobbnak láttuk elpakolni a cuccainkat és magunkat is holnapra.
Az első nap reggel fél 7-kor keltünk, hogy a 9 órás rajtot elkapjuk Tihanyban. Ehhez kb. 10 kilométert kellett tekerni Szántódig, ahonnan komppal jutottunk Tihanyba. A révből azonban még 3 kilométernyi kőkemény hegyi szakasz várt ránk, ami alatt máris úgy éreztük magunkat, mint a Tour de France mezőnye a Pireneusokban, teljesen lerohadtunk mire felkerekeztünk az apátságig, ahonnan már nem volt messze a Belső-tó. A rajtszám felvétele után a rajtcsomagból csak a legszükségesebb cuccokat (térkép, pecsételőkönyv) pakoltuk a táskánkba, hogy minden felesleges grammtól megszabaduljunk, bár így is vagy 5-6 kg-nyi terhet hordoztunk a hátunkon az egész út alatt. A szerszámok, a pumpa, a tartalékbelsők és a ruhák mellett az italok és az energiaszeletek is sokat nyomtak, és nem tudhattuk, hogy mikor mire lesz szükségünk, így nem volt mese, mindent vinnünk kellett.
Rajt: 09:00. 1. szakasz: Tihany – Dörgicse, 20,1 km = 55 perc: A szervezők és a műsorközlő emberke kérése az volt, hogy a biciklisták legalább Tihanyban együtt tekerjenek a képek és a videófelvételek miatt, ám ezt csupán az első párszáz méteren sikerült megvalósítani, mert a sprinterek már itt kilőttek attól függetlenül, hogy ez nem verseny volt, így időt sem mértek és győztest sem hirdettek a célban. A hév mondjuk engem is elragadott így pár alkalommal én is előretörtem, sőt az első szakaszon sikerült egy három-négyfős országúti kerékpárosbolyhoz ragadnom, akik meglehetősen jó iramot diktáltak a meglehetősen dombos „hegyi” szakaszon. A 10%-os 1 km-en át tartó emelkedő láttán azonnal visszakapcsoltam, talán túl gyorsan és túl sokat is, mert azon nyomban leesett a láncom és az energiaszeletem is a földön landolt… Valahogy azért csak felszenvedtem magam és szédületes 1 km/h-ás sebességgel hagytam állva a mellettem próbálkozókat. A második masszívabb emelkedőn azonban utolért a végzetem, egy előttem tekerő csajszi elhagyta a szemüvegét az emelkedő közepén, mire én gáláns lovagként – ahogy azt szoktam – megálltam és visszaadtam neki azt. Majd gyorsan felmérve a helyzetet úgy éreztem, hogy nem én vagyok a legalkalmasabb a Mission Impossible 4 főszerepére (télen a moziban, így már eleve elkelt a főszerep: Tom Cruise), így elegánsan feltoltam a cangát a domb tetejére. A lányzó persze hálálkodott, de az tuti, hogy a fene nagy szívem visz majd egyszer a sírba.
Dörgicse (1. ellenőrző pont): 09:55. 2. szakasz: Dörgicse – Nemesgulács, 23,3 km = 1 óra 10 p. (Összes idő: 2 óra 5 p.) (Összes táv: 43,4 km): Az első ellenőrzőpontnál bevártam a kis csapatomat, akik bő húsz percet kaptak tőlem, csak hogy tudják hol a helyük! Az első pecsételés és frissítés után 10:30-kor folytattuk utunkat. A 2. szakasz az egyik legizgalmasabb része volt a túrának, miből maradtál ki Gutikám! A kb. 5 km-es köves, technikás off-road terep igazi unikum volt, ami ideális volt a montisoknak, kevésbé a virslikerekűeket hajtóknak. Egy öregnek azért valahogy sikerült betévednie a murvára egy országútival, ami rögtön egy defektet eredményezett nála, és ha ez még nem lett volna elég, a szemüvegét is elhagyta a nagy izgalmában. Szegény! Meg is álltunk mellette, a srácok a bicókról lepattanva mindjárt dzsungelharcba kezdtek a szemcsi miatt, ám mindhiába, egyikük sem egy Sherlock Holmes vagy Poirot… Ezután erdőbe vitt be az út, ami után már a szántáson tekertük és bizony rá kellett kapcsolnunk mert feltűnt mögöttünk egy lovasfogat, szóval pucolnunk kellett. Az izgalmak után az országúton folytattuk a tekerést, ahol már a nap is kisütött, így tekertünk be Nemesgulácsra.
Nemesgulács (2. ellenőrző pont): 11:40. 3. szakasz: Nemesgulács – Keszthely, 30,9 km = 1 óra 35 p. (Össz. idő: 3 óra 40 p.) (Össz. táv: 74,3 km): A második frissítőpontnál találkoztunk az első olyan próbálkozóval, aki feladni kényszerült a versenyt, amit én nagyon sajnáltam. Az ok végtelenül egyszerű: egy helyes csajszi volt a szerencsétlen áldozat. Szegénykémnek megfájdult a popsija a sok tekeréstől, de hát hasonló gondokkal küzdöttünk mi is, attól függetlenül, hogy kipárnázott bringásgatyában és viszonylag kényelmes nyergen ültünk, én pedig pluszba még egy szivacsot is tettem a hátsóm alá. Sajnos nem lehetett a lányzón segíteni, ettől függetlenül várom jelentkezését! És előrebocsátom, hogy még mindig nem vagyok fent a Facebook-on! Viszont ez a dinnye valami isteni! Nálunk egyértelműen ez volt a sláger az összes frissítőállomáson. 12:00-kor indultunk tovább és a legnagyobb örömünkre hamarosan kerékpárúton kerekezhettünk. Előttünk fent magasodik a szigligeti vár, mellettünk a Badacsony-hegy, amit már megkerültünk, szépen haladunk Keszthely felé. Már az első futókkal is találkozunk, akiket bíztatunk, hihetetlen mekkorát küzdenek ezek az alakok!
Keszthely (3. ellenőrző pont): 13:35. 4. szakasz: Keszthely – Balatonmáriafürdő, 18,3 km = 1 óra (Össz. idő: 4 óra 40 p.) (Össz. táv: 92,6 km): Keszthelyen két ellenőrzőpont is volt, és valamiért már az első ponton serényen firkálni kezdtek a füzetünkbe, amit én nem tudtam hova tenni, mert ez a gazságot csak 74,3 km-nél kellett volna elkövetniük az ellenőröknek. Hirtelen felindulásomban és mert amúgy is elérkezett az ebédidő beültünk egy vendéglőbe. A célunk mi más lehetett volna, mint degeszre zabálni magunkat, hogy még véletlenül se tudjuk folytatni az őrült túránkat. Csirkemell rukkolás salátaágyban került az asztalra rizzsel, ami kimondottan finom volt, a Tomi erőlevest és Bolognai makarónit evett, míg a Peti söröskorsót ragadott. Nem megyünk mi innen sehova! Az ebéd végeztével nyújtani és bemelegíteni kezdtem a vendéglő közepén, amit az ajtóban álló pincér/üzletvezető nő széles vigyorral konstatált. „Mi olyan vicces?” – vetettem oda neki, de sajnos itt vége is szakadt a még el sem kezdődött beszélgetésünknek. Ezt a csajt is buktam, kár érte, talán már megint valamit rosszul csináltam? Mit lehet tenni? Mondjuk továbbindulni (14:45-kor), ám szigorúan tolva a kerékpárokat, amolyan triatlonos módon. Ezzel a módszerrel amúgy sokszor éltünk a továbbiakban is.
Balatonmáriafürdő (4. ellenőrző pont): 15:45. 5. szakasz: Balatonmáriafürdő – Balatonboglár, 20 km = 1 óra 5 p. (Össz. idő: 5 óra 45 p.) (Össz. táv: 112,6 km): Balatonmáriafürdőnél már jó ideje a déli parton tekertünk, a Zala folyó fölött átmenve kanyarodtunk a déli partszakaszra, ahol sorban Balatonszentgyörgy, majd Balatonberény és Balatonmáriafürdő következett. Hogy Balatonberényben egy pöpec EU-szabványosított játszótér áll, az csakis és kizárólag nekem köszönhető, hisz mindenki tudja milyen jól cseng a nevem a pályázatíró berkekben! A déli part domborzati szempontból kedvez a bringásoknak, de a majd 70 km megtétele sokszor monoton, még akkor is, ha sok településen visz keresztül az út. Apám intelmét, jelesül: „Nehogy még egy kört menj!” mindenesetre mindvégig szem előtt tartva tekertem, igen tanultam a Balatonfüredi triatlonos esetből, nem kívánok bevállalni még egyszer 212 km-t… Mire 16:00 magasságában Balatonmáriafürdőt elhagytuk erősen beborult az égbolt, ami nem sok jót sejtetett. Nehogy má’ szétázzunk srácok, inkább húzzunk, illetve tekerjünk bele!
Balatonboglár (5. ellenőrző pont): 17:05. 6. szakasz: Balatonboglár – Balatonföldvár, 19,4 km = 1 óra 10 p. (Össz. idő: 6 óra 55 p.) (Össz. táv: 132 km): A nagy zuhhé hála az égnek elmaradt, és mivel a bringával sem sikerült eltaknyolnunk, így viszonylag simán értünk be Boglárra, ahol a Balcsi felé tekintve azt kellett konstatálnom, hogy már áll a célkapu a jövő hétvégi Balaton-átúszásra! Brrrrrrrrrr. Igen, igen, azon is szándékozom részt venni, habár az idő elég ramaty – amikor épp ezen sorokat pötyögöm döntöttek az úszás elhalasztásáról. Úgy látszik a fater nagyon nem akarja, hogy veszélyeztessem, ne adj isten megdöntsem a 02:10-es rekordját még nyolcvanvalahányból, és a hülye Medárd miatt az égiek úgy tűnik az idén is vele vannak. Francba! Na de pattanjunk gyorsan vissza a bringákra (17:30) a rövid pihenőt követően, illetve várjatok meg, mert marha finom ez a pogácsa, és amint elpusztítom a kosarat máris töltik fel újra friss áruval, király! Valahol Boglár és Földvár között ért bennünket a holtpont, amit a következő testrészeink azonnal jeleztek is a fájdalomközpontunknak, virágnyelven fogalmazva k**vára fájt a: nyakunk, hátunk, derekunk, combunk, térdünk és végül de nem utolsósorban a hátsónk. Elsősorban a hátsónk! Mi van? Attól függetlenül vagy lehet, hogy pont amiatt kutyául kivoltam, hogy két országúti-könyöklős bringással bolyoztam egy szakaszon, és mentünk mint a veszedelem, egészen addig, amíg egy az úton szerencsétlenkedő civil bringás gondolt egyet és szép nagy ívben meg nem fordította a kerékpárját az út közepén… Volt is riadalom rendesen, de cirka 1,5 cm-el sikerült elkerülnünk a végzetes találkozást.
Balatonföldvár (6. ellenőrző pont): 18:40. 7. szakasz: Balatonföldvár – Siófok, 20,6 km = 1 óra 15 p. (Össz. idő: 8 óra 10 p.) (Össz. táv: 152,6 km): „Maradjunk itt!” – kezdődött és folytatódott vagy 20 percen keresztül a nyavalygás, totál kikészültünk. Testileg, lelkileg, fizikailag, szenvedés a köbön. „Jön az első nő!” – mondja a frissítőállomás-őr. „Az Éva?” – kérdi érdeklődve a Tomi. Én persze meg nagyban stírölöm a rajtszámát és a nevét… „De hát őt nem is Évának hívják!” – mondom. Ja, hogy ez egy poén volt?! „De szar poén, látod Tomi senkinek sem tetszik!” – mondom diadalittasan. „Nekem igen!” – áll mellénk az egyik szervező. „Picsába!” – vetem oda. Röhögés. „Te vagy az első!” – zárom le a magasröptű beszélgetést, mert indulnunk kell (19:00) a mai napi utolsó 20 kilométerünkre. Szántódtól számomra jól ismert útvonalon haladtunk Siófokig, az aszfaltra végig jól láthatóan felfestett színes nyilakat követve egyszer sem tévedhetett el az ember a 212 km alatt. Marhára örültem annak, hogy az Ultrabalaton útvonala pont a mi utcánkon, azaz a Hungária úton haladt keresztül!
Siófok (7. ellenőrző pont): 20:15. A mai napi utolsó ellenőrzőpontunk Siófokon volt, ami már csak a tavaszi (május 14-i) siófoki félmaraton miatt volt ismerős, itt volt ugyanis a szóban forgó verseny fordítója. Ez a plusz 6 km Széplakról úgy hiányzott nekünk, mint mókusnak az erdőtűz, volt is nyöszörgés ismét, de sajnos kénytelenek voltunk meglátogatni, mert csak másnap reggel 06:30-ig volt nyitva. Így viszont miután a Petőfi sétányon – ahol valószínűleg még sosem láttak a diszkómacsók és pi**ák kerékpáros jelmezbe öltözött bulizókat – megvacsoráztunk – már ha azt a jóindulattal közepesre értékelt gyros tálat annak lehet nevezni – valahogy – kerékpáron – vissza is kellett jutni a nyaralóba, ami újabb 6 kilcsit jelentett, szóval a 153-ra még 6-ot pakoltunk rá, plusz a Szántódi 10-et és a Belső-tóhoz vezető 3-at, azaz összesen 172 km-t toltunk le az első Ultrabalaton napunkon! Itt jöhet akkor az első tapsvihar! Köszönjük!
A második nap reggelén negyed 7-kor ébredtünk, hogy a Balatonkenesei frissítőpont 9 órai zárását még véletlenül se késsük le. Így is majdnem sikerült ezt a bravúrt végrehajtanunk!
Rajt: 07:10. 8. szakasz: Siófok – Balatonkenese, 20,3 km = 1 óra 10 p. (Össz. idő: 9 óra 20 p.) (Össz. táv: 172,9 km): Történt ugyanis, hogy a tervezett 7 órához képest eleve 10 perccel később rajtoltunk, aztán meg valahol Balatonvilágos és Balatonakarattya között elvesztettük a nyilakat és amikor ezt észrevettük már késő volt, mert akkor bizony már a 71-es úton közlekedtünk az autósok/buszosok/kamionosok legnagyobb örömére. Nem volt veszélytelen a dolog, de a kenesei körforgalomban visszataláltunk a helyes útra, ami hirtelen lejteni kezdett, mi meg fék nélkül zúztunk lefelé vagy 50-nel (!), igazi ereszd el a hajam volt! Itt egy pillanatra engedje meg a kedves olvasó, hogy visszakanyarodjak – még véletlenül sem kerékpárral, csak gondolatban – Balatonvilágosig, ahol egy valami iszonyat durva emelkedő (kb. 12%) meghódítása után az egész Balaton tárult elénk a domb tetejéről, amivel egész egyszerűen nem lehetett betelni, így itt legalább negyed órát tátva maradt szájjal álltunk, és csak miután magunkhoz tértünk fényképeztünk párat. Futókkal ezen a napon is jó volt találkozni és egy biciklis csajt is sikerült leelőznünk, ezzel is bizonyítva mennyire kemények vagyunk! A történethez hozzátartozik, hogy a lány amíg mi a „világosi kilátónál” gyönyörködtünk a balatoni tájban szépen elkerekezett mellettünk…
Balatonkenese (8. ellenőrző pont): 08:50. 9. szakasz: Balatonkenese – Alsóörs, 21 km = 1 óra 5 p. (Össz. idő: 10 óra 25 p.) (Össz. táv: 193,9 km): A kenesei ellenőrzőpontot 8:50-kor, a zárás előtt 10 perccel sikerült bevennünk, mikorra odaértünk, elhűlve láttuk, hogy a szervezők már nagyban pakolnak, szinte üresek az asztalok! Csak lassan a testtel, itt vagyunk! Gyorsan felvilágosítottam őket, hogy tegnap éjjel Siófokon buliztunk, felszedtünk pár csajt, a partidrogok meg csak lassan jöttek ki belőlünk, ezért vagyunk késésben… A lényeg, azaz a pecsét végül is előkerült, csakúgy mint némi harapnivaló és víz, így gyorsan feltankoltunk és 8:55-kor már suhantunk is tovább Alsőörs felé. Útközben azért csak elkapott bennünket az eső, de ez nem volt jelentős, talán még jól is esett. Különben is akkor kell tekerni, amikor jól esik! Mekkora poén! Senki sem nevet? Az északi part pár emelkedőjének leküzdése után pontban 10:00-kor érkeztünk meg Alsóörsre.
Alsóörs (9. ellenőrző pont): 10:33. 10. szakasz: Alsóörs – Tihany, 18,1 km = 1 óra. (Össz. n. idő: 11 óra 25 p.) (Össz. táv: 212 km): Hogy miért tartott több mint fél óráig az alsóörsi vasútállomás és az onnan kb. 700 m-re található ellenőrzőpont közötti távolság leküzdése, annak egészen prózai az oka. Betoltunk az arcunkba egy-egy hamburgert a Tomival az egyik büfében. Ráadásul ehhez a legjobb helyet választottuk, elsősorban a helyes büféscsajszi miatt, de azért a hambi sem volt rossz! Az utolsó előtti pecsételőponton nem vacakoltunk sokat, 10:35-kor pedig az utolsó 20 km-ünkhöz láttunk hozzá! Ez pedig már tényleg a jutalomtekerés kategóriájába tartozott. Balatonfüreden a Tagore-sétányon keresztül vezetett az út, ami kellemes emlékeket ébresztett bennem, tekintve, hogy két hete itt futkostam a füredi triatlon versenyen. Gondoltam ezúttal kerékpárral sokkal könnyebb dolgom lesz, de mekkorát tévedtem! Amolyan igazi magyaros virtussal valamelyik kereskedő ku*va anyja kiba**ta a kis bódéját a kerékpárút közepére (hova máshova?), így a sétálók között kellett manővereznünk, és mire felocsúdtunk máris zúdultak ránk a rosszindulatú megjegyzések: „Fa**ért nem lehet tolni a ku*va biciklit!” –kezdte az egyik kopasz fa**, majd: „Le kéne szállni a kerékpárról!” – folytatta a másik pi**a, mire mi ékes szép anyanyelvünket rendkívül választékosan alkalmazva egy szemvillanás alatt helyreraktuk a két renitens elemet. Most már tényleg semmi sem akadályozhat meg bennünket a célszalag átszakításában! Vagy mégis? A tihanyi dombra (hegyre?) legnagyobb bánatunkra még egyszer, ezúttal a másik irányból kellett felmásznunk, de előtte be kellett zúznunk egyszer, s mindenkorra azt a gárét, aki az Alsóörsi kajálásnál újra eltekert mellettünk! A domb tetején – immáron Tihanyban (!) – bevártuk egymást, hogy aztán együtt száguldjunk be a célba.
Tihany (9. ellenőrző pont, CÉL!): 11:35. A „három kerékpáros érkezik!” felkiáltás pedig már nekünk szól, én a biztonság kedvéért azért hátranéztem, nehogy valaki mást várjanak a célba helyettünk… De nem, kérem szépen! Itt vagyunk a kék bársonyszőnyegen! Felemelő érzés az, amikor a nyakunkba akasztják az érmet, már ha az átférne a sisakomon… Sisak ugrik. Megcsináltuk! Ledaráltuk a 212 km-t!
És végül egy kis kulisszatitok a bulvárműfaj kedvelőinek! Nem, az Alekosz nem teljesítette az Ultrabalatont, de ha a kedves olvasó jól megfigyeli, akkor a befutóképen jól látszik a Tomi lábának leégése, ami már csak a muterjából kiváltott reakció miatt is megér egy misét! A rajt előtt az előrelátásomnak és hallatlan versenytapasztalatomnak köszönhetően ott figyelt a naptej a pakkomban, amivel annak rendje és módja szerint alaposan bekentük a kényes részeinket a Petivel (itt kéretik semmi rosszra nem gondolni, és mégcsak nem is egymást kentük be!), ám a Tomi az unszolásunkra sem tette meg ezt. Vártam is a családi perpatvart a célban, ahol a szülei várták a lurkót, aki – ahogy azt jó előre vizionáltam – szépen megkapta a magáét, mi meg persze fetrengve röhögtünk a Petivel úgy, hogy majdnem belegurultunk a Belső-tóba, amiben csakis és kizárólag a hideg vízhőmérséklet akadályozott meg minket. Én persze nem felejtettem el megemlíteni az anyukájának, hogy: „Mi pedig többször is mondtuk neki, hogy kenje be magát!”, mire az anyukája a Tomihoz fordult: „Látod a Péternek volt esze!”… Újabb féktelen röhögés. Hogy én mekkora szemét vagyok, de egyszerűen kihagyhatatlan volt! És még készültem is rá, akkor meg már menjen a műsor! Bocs Tomi!
- Össz. táv: 212 km
- Össz. nettó idő: 11 óra 25 p.
- Átlagsebességünk: = megtett út (km) / idő (min.) * 60 = 212 km / 685 p. * 60 = 18,57 km/h.
A második örömbiciklizést a révbe való leszáguldás jelentette a kanyargós úton, ahol még az autósok sem tudták velünk a tempót tartani, akiknek a jól megszokott 50-es tempónkkal kőkeményen odapörköltünk! Végül a Mauro nevű méltán híres étteremben elköltött pompás estebéddel koronáztuk meg páratlan és egészen egyedülálló, már-már embert próbáló teljesítményünket, persze csak miután Szántódról áttekertünk Széplakra, 10 km, jujj! Az olasz vendéglő nem mellesleg Zamárdi, de talán a déli part, netán az egész Balcsi legjobb (olasz) étterme, ezért ők megérdemlik az ingyen reklámot, mi meg a fenséges lakomát, de hát a legjobbaknak mindenből a legjobb jár, ugyebár?!
A hazavonatozásnál érvényesítettük az 50%-os MÁV kedvezményünket, ami persze nem volt – talán ez volt az egyetlen hibapontja a szervezésnek -, de hát a bénázó kalauz elfelejtette elkérni a menetjegyünket, így hazafelé ingyé toltuk, tudom-tudom az ilyenek miatt áll a tönk szélén a MÁV… Persze még az is elképzelhető, hogy a nyakamban lógó érem és az „I bike Ultrabalaton” pólóm kölcsönzött hallatlan tekintélyt és parancsolt mély tiszteletet. De az igazat megvallva ezt nem hiszem.
