150 km hajnali autózás után, reggel 10 órakor vágtam neki a 42 kilométeres távnak a Balatonudvari golfpályáról. A kiírás szerint nem volt sok a szintkülönbség, viszont ami volt, az nagyon hosszú, elnyújtott emelkedők formájában jelent meg. Érzésre legalább 25-30 km emelkedett a távból.
A frissítőpontok gyakoriak és rendesen felszereltek voltak. Az útvonal jelölése elfogadható volt, viszont az utolsó kilométeren hiányzott a szalagozás. Másik három futóval percekig kerestük, hogy hol kell befordulni a cél irányába. 41 km futás után üdítően hatott a GPS-szel szórakozni. Végül egy járókelő mutatta, hogy merre menjünk tovább.
A célban a valaha látott legrondább érmet akasztották a nyakunkba. Én megértem, hogy sokba kerül egy tisztességes fém érmet megtervezni és legyártani, de ez azért tényleg kritikán aluli.
Ez volt az első igazi tavaszi futásom az idén. 20 fok felett járt a hőmérséklet, és sütött nap. Ennek megfelelően sikerült is rákvörösre égni az 5 órás verseny alatt. Még szerencse, hogy anno már egyszer megmondtam, hogy áprilisban nincs ereje a napnak 😀
