Csak egy kör.
A Balaton körül…
200 km.
Idén 2013 és 2014 után harmadszor teljesítettem az igencsak emberpróbáló távot. Én alapvetően 3 szakaszra bontanám a Tour de Pelso-t:
- Örömködés, féktelen száguldás a bollyal Siófoktól Badacsonyig (100 km)
- Szenvedés, 1. rész Badacsonytól Almádiig (60 km)
- Szenvedés, 2. rész Almáditól Siófokig (40 km)
1.
Annak ellenére, hogy eddigi két sikeres teljesítésem okán jól tudtam mire számítsak, most is ugyanolyan nagy szenvedés volt a táv második fele. Minek csinálom akkor? Nem tudom. Pontosan ezen meg az Ironmanen lamentáltam, mikor valahol Füred és Almádi között félúton magamra maradtam. Előtte is volt egy ilyen pillanat, akkor szerencsére utolért egy „vonat”, amire akkor még sikeresen felszálltam. „De jó, hogy itt vagytok, így sokkal könnyebb!” – mondtam a mellém kerülő versenyzőnek. „A bolyban van az erő.” – válaszolta. És mennyire igaza van. Nem is gondolná az ember mennyit segít a szélárnyék és az, hogy húzzák a többiek. Kb. 90 km-ig nem is akadt különösebb problémám, de aztán továbbra is 35 km/h környéki gyilkos tempót diktált a tekintélyes létszámú boly, és mire észrevettem, már csak egy srácot követtem, mígnem menthetetlenül leszakadtunk. Szerencsére hamarosan elértem a badacsonyi frissítőállomást 100 km-nél és kb. 3 órás versenyidőnél. Örültem, ettem, ittam, hívtam a Mónit, hogy ha 3 óra múlva nem is, de 3 és fél óra múlva talán már számíthat a siófoki befutómra.
2.
Ez végül szinte percre pontosan így is lett, de addig megjártam a Poklot is. Tihanynál például meglehetősen erős késztetést éreztem, hogy nyomjak egy jobbost és a rév felé vegyem az irányt… Elég lesz a Mini Maraton a maga 162 km-ével… Aztán persze nyomtam tovább. A füredi frissítőpontot, ahogy eddig minden alkalommal, most is kihagytam, szokás szerint Balatonalmádinál álltam meg. Addig viszont sikerült összeszednem egy kegyetlen holtpontot, amiből egész egyszerűen nem tudtam kikecmeregni. Egy fickó mögött tekertem egy darabig, majd ő mögöttem, elmondása szerint valószínűleg eléhezett. Iszonyatosan lassúnak éreztem a tempónkat, aztán csak megérkeztük az emelkedőn az Almádi végén lévő benzinkúthoz (160 km). Ekkor már 5 óránál jártam. (Hihetetlen, de a 30 km/h-át így is hoztam.) Ha ez a megállás nem lett volna, én nem is tudom, hogy mit csinálok, annyira elfogytam. Egyszerűen le kellett szállnom a drótszamárról. Elmentem wc-re a kútra, ahol persze alig bírtam könnyíteni magamon. Öntöttem magam vízzel, hogy észhez térjek. Több mint 5 percet elszórakoztam itt, de tudtam, hogy többet nem szabad. Ha kisvártatva nem indulok el, akkor végleg itt ragadok. Volt aki a fűben ült és csak nézett üveges szemekkel, rossz volt látni, de nem segíthettem rajta. Mindenkinek egyedül kell megküzdenie a démonaival a hosszú tókör alatt. Mindenesetre leülni nem ajánlott szerintem, mert onnan baromi nehéz felállni és újraindulni.
3.
Innen összeszorítottam a fogam és nekiindultam, bár a két kerékpárost, akikhez csatlakozni próbáltam hamarosan elengedtem, mert túl gyorsak voltak nekem, de nem érdekelt. És miért nem? Mert sikerült átlendülnöm a holtponton, így újult erővel tudtam tekerni, illetve Baltonfűzfőtől már én tekertem elöl. Az akarattyai szerpentin kissé megtörte a lendületemet, majd a világosi elágazásnál megint többen el akartak kanyarodni, egy hirtelen fékezés miatt ketten jól össze is ütköztek közvetlen előttem, majd nagyot borultak az úton, a mögöttünk jövő autós épphogy csak le tudott fékezni… Komolyabb bajuk szerencsére nem esett, de egyszerűen nem értem, hogy a szervezők miért nem tudnak ide egy haladási irányt jelző táblát kitenni! Amúgy marhára figyelni kell végig. Az autósok között mindig akad egy-egy őrült, ezúttal egy öreg gondolta úgy még a déli parton, hogy simán kielőz 50 bringást (!), miközben jöhetnek szemből. Jöttek… Aztán visszarántotta az autót a sávunkba, volt is anyázás rendesen. Továbbá kulacsgurgulázásokra ezúttal is volt precedens. A körforgalmaknál is észnél kell lenni, mert itt értelemszerűen lassul a tempó. Kézfeltartás, üvöltés, hogy fék, stb. Segíteni kell a mögöttünk jövőket. Egy szó mint száz, maximális koncentrációt igényel a Pelso és mindezt majd 7 órán keresztül! Két külföldi bringásnak mutattam a helyes utat, először persze magyarul hadováltam nekik, hogy itt még tovább kell menni, majd aztán kell a 7-esre kanyarodni… Amint meglátta egyikük az újabb emelkedőt, csak a fejét ingatta. No igen, a kis kedvenceim 15 km-rel a cél előtt. A hátam közepére sem kívántam, de újabb nagy szenvedések közepette végül csak megettem az utolsó dombokat is. Ahhoz képest, hogy a 200 kilométer alatt leginkább a nagytányért használtam, itt már csak a középsőn vitézkedtem. Ezt jól mutatja az az utolsó 40-en mért átlagom is: 27 km/h. Páran még lehajráztak Siófok előtt, aztán egy traktort kellett kielőznünk az úton, hogy végül ráfordulhassunk a stadion előtti célegyenesre. 1000 m. 500 m. 200 m. 100 m. CÉL!
Eredményem
- Hivatalos: 6:36:58 – 30,2 km/h
- Időjóváírásokkal (5 p. vonat + 2* 5 p. pihenő): 6:21:58 – 31,4 km/h
Szervezői hiányosságok:
- Idén végre izotóniás italt is kihelyeztek ötből két frissitőpontra, Füreden és Almádiban. Nekem viszont már 100 km-nél elfogyott 0,7 l iso, nem is értem, hogy féltávnál miért spóroltak vele!
- Vasúti átjárókban miért nincs versenybíró? Időjóváírást kellett volna kapnunk Fonyód előtt, ahol több mint 5 percet vesztegeltünk!
- Útvonaljelölés Balatonkenese után.
- A tésztán és vízen kívül semmit sem kapnak a célbaérkezők. Érem? Póló? Valami?
