Kategória: Túra
Zsámbéki túra – 2023.11.18.
Petivel ellátogattunk Zsámbékra, az Évadzáró túranap nevű rendezvényre, amiről már írtunk 2021-ben és 2019-ben is. Hideg volt, és óriási szél, de közben sütött a nap és tiszta volt az égbolt. Igazi túrázós idő!
Continental erdőtisztító Túranap – 2023.10.28.
Hetedik alkalommal is ott voltam. A futást már hanyagolom ezen a versenyen, helyette a 21 kilométeres túrára adtam le a nevezésem.
Gönci Pálos kolostor – 2022.05.27.
Egy 25 kilométeres futás alkalmával útba ejtettem a gönci pálos kolostor romjait. A hely nincs messze a hejcei szlovák katonai repülőgép szerencsétlenség Emlékparkjától, ahol 2019 novemberben jártunk. Az erdei útvonal hossza 12 kilométer, és Göncről indul a piros kereszt jelzésen.
Intersport túranap – 2021.10.30.
Idén először gyalogosan teljesítettük a 21 kilométeres távot. Így sem volt könnyű.
Holdvilág-árok – 9km – 2021.08.21.
Utoljára 2017-ben jártam a Holdvilág-árokban. Most egy 9 kilométeres terepfutó körbe illesztettem be a Pilis egyik legnépszerűbb turista útvonalát.
Országos Kéktúra, 15. szakasz: Pilisszentkereszt-Rozália téglagyár (18,6 km) – 2021.05.09.
Már vagy két éve beszereztem az az Országos Kéktúra pecsételőfüzetét, de idén jött el az idő, hogy végre belevágjunk a Mónival annak teljesítésébe. Jöjjön a 15. szakasz!
Rakaca-víztározó – 2021.05.02.
A Rakacai-víztározó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, Meszes község szomszédságában. Egy hatalmas horgásztó, melyet körbesétálva kellemes 10 kilométeres túrát tehetünk.
Országos Kéktúra, 12. szakasz: Piliscsaba-Dorog (19 km) – 2021.05.01.
Már vagy két éve beszereztem az az Országos Kéktúra pecsételőfüzetét, de idén jött el az idő, hogy végre belevágjunk a Mónival annak teljesítésébe. Jöjjön a 12. szakasz!
Országos Kéktúra, 11. szakasz: Mogyorósbánya-Dorog (15 km) – 2021.04.25.
Már vagy két éve beszereztem az az Országos Kéktúra pecsételőfüzetét, de idén jött el az idő, hogy végre belevágjunk a Mónival annak teljesítésébe. Jöjjön a 11. szakasz egyik része!
Országos Kéktúra, 13. szakasz: Piliscsaba-Hűvösvölgy (22,4 km) – 2021.03.07.
Már vagy két éve beszereztem az az Országos Kéktúra pecsételőfüzetét, de idén jött el az idő, hogy végre belevágjunk a Mónival annak teljesítésébe. Jöjjön a 13. szakasz!
Országos Kéktúra, 14. szakasz: Hűvösvölgy-Rozália-téglagyár (14 km) – 2021.02.27.
Már vagy két éve beszereztem az Országos Kéktúra pecsételőfüzetét, de idén jött el az idő, hogy végre belevágjunk a Mónival annak teljesítésébe. A 14. szakasz teljesítésével hivatalosan is elstartoltunk!
Pilisszántó 14km – 2021.01.01.
Az év első napján újra ellátogattam Pilisszántóra, ezúttal egy kicsit jobb időjárási körülmények között.
Pilisszántó 9km – 2020.12.25.
Rég akartam már írni a Pilisszántó körüli túrákról, ezért karácsonykor elugrottam egy rövid terepfutásra.
Csobánka – Dera-szurdok – 2020.10.10.
Az alábbi 17 kilométeres kör teljesíthető gyalogosan és futva is. Van benne sok-sok kilátás, panoráma, emelkedő, lejtő, patak, sziklás rész, egyszóval minden ami egy tökéletes túrához vagy terepfutáshoz szükséges.
Regéci túra – 2020.08.20.
Tavaly már írtam egy túráról ami Hejcéről indul és érinti a Regéci várat. Most egy másik útvonalat fedeztem fel, melynek kiindulópontja Regéc.
Zsámbéki túra – 2019.11.23.
Zsámbékon rendszeresen szerveznek túrát, ill. egy ideje már terepfutást is. Idén ősszel Mónival ellátogattunk a romtemplomáról híres kis településre, hogy 16 km-t túrázzunk a zsámbéki medencében.
Aszófő – Tihany – 2019.11.16.
A most következő 15 kilométeres túra bővelkedik panorámákban és látnivalókban. Mivel Aszófő volt a kiinduló pont, nem hagytuk ki a halsütőt és a Nagyi Kertje Teaházat sem.
Királyszentistván – Balatonalmádi – 2019.11.15.
Februárban jártam Vilonyán egy terepfutáson. Nagyon tetszett a környék, szerettem volna gyalogosan is bejárni. Az indulás nem Vilonyáról történt, hanem a közvetlen szomszédságában található Királyszentistvánról.