A Rakaca-víztározó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, Meszes község szomszédságában. Egy hatalmas horgásztó, melyet körbesétálva kellemes 10 kilométeres túrát tehetünk.

Ha meg akarod látogatni a helyet, arra készülj, hogy a környéken olyan minőségű utak vannak, ahol személyautóval nem tudsz 20km/h-nál gyorsabban haladni. Az 55 kilométeres távot másfél óra alatt tettük meg. Nem tudom az itt lakók mivel közlekednek, ide a terepjáró is kevés, inkább tankot tudnék elképzelni.

Meszesen parkoltunk a polgármesteri hivatal előtt. Itt egyetlen parkolóhely van kialakítva, ezen kívül a faluban gyakorlatilag nem lehet aszfalton parkolni. A határt jelző táblánál a Büdös-kút mellett van még egy földutas parkoló, amit csak visszafelé vettem észre.

Induljunk!

Hatalmas esőt fogtunk ki, a tó mellett balra elindulva az emelkedőn csak úgy hömpölygött lefelé a sár a lábunk alatt. Ahogy elértük a dombtetőt és leereszkedtünk a tó mellé, egy új jelzésre lettünk figyelmesek: Meszesi földvár. Szeretjük a várakat, nincs messze, nézzük meg! Elindultunk felfelé a hegyen, de 50 méterig sem jutottunk. Mindketten seggen csúsztunk visszafelé a sáros dagonyában. Az esőzés miatt rendkívül csúszós volt a talaj, ami az emelkedővel kombinálva lehetetlen küldetéssé formálta a feljutást. De mi nem adtuk fel ilyen könnyen! Hosszas kínlódás és rengeteg esés-kelés után végül feljutottunk, ahol ez a látvány fogadott.

Szóval lehet, hogy valaha volt itt valami, de nincs róla semmilyen adat és a régészeti feltárással sem foglalkoznak. Nagyszerű, ezért aztán megérte a szenvedés. Csalódottan leereszkedtünk, ez szerencsére jóval egyszerűbben ment, mint felfelé. Visszatérve a jelzésre leértünk a tópartra, ahol gyönyörű panoráma fogadott minket.

Leültünk az egyik padra egy kicsit rendbe szedni magunkat a sárdagasztás után. Rövid pihenő után folytattunk a túrát, innentől végig a tó mellett halad az út, nem győztem készíteni a képeket.

Az erdőből kiérve aszfaltozott út kezdődik, ahonnan az egész tavat belátjuk. Ezen a szakaszon épp horgászverseny zajlott néhány résztvevővel. Rajtuk kívül egyetlen emberrel sem találkoztunk a túra során.

Végigjárva a tó nyugati oldalát szegélyező utat, nem tudunk olyan irányba nézni ahol ne lenne szép kilátás. Hirtelen nem is tudok hasonló túra útvonalat mondani ahol tényleg végig megvan a panoráma.

A maradék távon is mellettünk lesz a tó a jobb oldalunkon. Igaz nem közvetlenül, de legfeljebb 100 méterre vezet mellette a főút.

A túra hossza Meszes központjából számítva pontosan 10 kilométer, íme a térkép.

Rakaca-víztározó galéria