Tavaly már írtam egy túráról ami Hejcéről indul és érinti a Regéci várat. Most egy másik útvonalat fedeztem fel, melynek kiindulópontja Regéc.

A Csobogó étterem előtt hagytam az autót, ahonnan egyből rá lehet állni a kék jelzésre és pár percen belül bent is vagyunk az erdőben. A Puskás-patak mellett haladva kisebb-nagyobb vízesésekben gyönyörködhetünk. Az útvonal végig jól járható, váltogatja egymást a sűrű, sötét erdő, és a napfényes, világos rét. Egy helyen botlottam munkálatokba ahol a fákat ritkították, itt egy kicsit nehezebb volt a haladás az elmúlt napok esőzései miatt.

A Rákóczi-kőnél elnéztem a leágazást és továbbmentem pár száz métert. Amikor észrevettem, gondoltam levágom az utat és a hegyoldalon lemegyek a jelzett útra. Nem volt valami jó ötlet ugyanis az utolsó néhány méteren amikor át akartam lépni egy kiálló fadarabot, megbotlottam és vágódtam egyet. Esés közben a kezemben volt a fényképező aminek betört az UV szűrője. Csodával határos módon az optika sértetlen maradt, de azért innentől inkább a táskámban tartottam.

Ahogy közeledtem vissza Regéc felé, a távolból már látszott a vár. A főút mellett lévő parkolónál befordultam balra és a földút felől közelítettem meg a várat. Augusztus 20 lévén rengeteg autó volt, megállás nélkül húztak el mellettem a városi turisták a feljebb lévő parkolókba. Amikor elértem az erdő bejáratát ott is nagyon sok autó volt, de mivel feljebb is van egy parkoló, az erdőben is folyamatos volt a forgalom. Egyszerűen nem értem miért kell engedni, hogy behajtsanak az erdőbe. Az erdő bejáratától 1700 méter a vár. A fenti parkolótól kb. 1300 méter. Pár száz méter miatt képesek az emberek behajtani a turistaútra ami egyáltalán nem tesz jót az autónak…

Jó tempóban haladtam felfelé a várhoz, közben folyamatosan előztem az elhízott, cigarettázó, utcai ruhás egyszeri túrázókat. Szomorú volt látni, hogy 1 kilométer séta ilyen szintű fizikai megpróbáltatás az emberek többségének.

Felérve vettem egy belépőt (800 Ft) és bementem fotózni. Örömmel láttam, hogy a vár felújítás alatt áll, hamarosan még az eddiginél is szebb látványt fog nyújtani. Gyorsan körbejártam a kilátópontokat és elkészítettem a szokásos képeket. A panorámát nem lehet megunni.

Visszafelé ugyanúgy a parkolókon keresztül mentem, mert a kék jelzés le volt zárva. A túra hossza kb. 19 kilométer, a térkép itt látható.

Galéria