14mm csapadék 99% valószínűséggel, ezt jósolta nekünk az időjárásjelentés szeptember 9. hétfőre. Ennél csalogatóbb időt elképzelni sem tudok egy 30 kilométeres teljesítménytúrához, ezért reggel 8 órakor neki is vágtunk a távnak. Az első QR kód a Solymári közösségi háznál található, becsekkoltunk és irány az erdő! Nagyon szép időben indultunk, ment a reménykedés, hogy a meteorológia megint benézte és jó idő lesz egész nap. Hát nem így lett.
Az útvonal elején sok a látnivaló, a városból kiérve látni fogjuk a várat, majd rövidesen elérkezünk a Jegenye-völgyi vízeséshez a Paprikás-patak mentén. Itt találjuk Kremzer Ferenc túravezető szépen gondozott emlékhelyét is.
Továbbhaladva a Remete-hegyről nagyon szép a kilátás, viszont elég nehéz a terep lefelé. A hegyről leérve jön az első ellenőrző pont a zenélő kútnál a telefonfülke mellett. Itt kaptuk a nyakunkba az első adag esőt.
Elég lassan teltek a kilométerek, pedig a tempó nem volt rossz. Kicsit enyhült az eső, mi pedig egy gyors ruhacsere után haladtunk tovább. Ezen a szakaszon nem volt sok látnivaló, talán a vörös pocsolyát megemlíteném, ami nem szép, de legalább ott van. 15 kilométernél értük el a következő QR kódot, mely a Sisakvirág tanösvény 6. állomása táblájának hátulján található.
Innen némi gyaloglással elértük a Csergezán Pál-kilátót, ahova fel is mentünk, de az esőfelhők miatt nem tudtam túl jó képeket készíteni, cserébe viszont rettenet hideg volt.
Na innentől megint elkezdett szakadni az eső, de nagyon durván, a telefont alig tudtuk elővenni megnézni a térképet annyira esett. Ez az állapot kitartott a következő ellenőrző pontig, ami 10 kilométerrel odébb van a Nagy-Szénáson. Ez a 10 kilométer igencsak emlékezetes marad. 10+ éve járok futni, bringázni, túrázni, de ennyire durván még sosem áztam el. Hiába az esőkabát, technikai felső, ekkora mennyiségű és ilyen erejű eső ellen semmi nem véd. Ilyenkor egyetlen dolgot tudsz tenni: mész tovább.
Na szóval felértünk a Nagy-Szénásra, a kör névadó hegyére, ahonnan csodás körpanoráma látható, ha épp nem esőfelhők közepén ácsorog az ember. De itt legalább volt fél óránk amíg nem esett.
Kicsit lejjebb van egy pihenőhely és egy emlékmű, itt található a következő QR kód a pad lábán. A megtett táv 25,7 km.
Az utolsó szakaszon ahogy ereszkedtünk le, fokozatosan tért vissza az eső. Itt már tökmindegy volt, gondolkodás nélkül gázoltam át a legnagyobb pocsolyákon is. Meg se éreztem, mert a lábujjaim el voltak már fagyva. A telefont sem tudtam elővenni, mert a kezem is el volt gémberedve a hidegtől. Nyomorult 5 kilométer volt, de Solymárra beérve már kezdett visszatérni az életkedvünk. A közösségi háznál lehúztuk a cél QR kódját, és irány a Mandula Kávézó, ahol előbb kértük a forrócsokit, és csak utána az érmeket.
Ellenőrző pont | Áthaladási idő | Eltelt idő | Megtett távolság | Átlagsebesség |
---|---|---|---|---|
Rajt | 2019/09/09 07:49:19 | |||
1. Remeteszőlős | 2019/09/09 10:04:58 | 02:15:39 | 7.9 km | 3.5 km/h |
2. Nagy-Kopasz | 2019/09/09 12:09:30 | 04:20:11 | 15.1 km | 3.5 km/h |
3. Nagy-Szénás | 2019/09/09 14:51:08 | 07:01:49 | 25.7 km | 3.7 km/h |
Cél | 2019/09/09 16:00:28 | 08:11:09 | 31.1 km | 3.8 km/h |