Zsámbékon rendszeresen szerveznek túrát, ill. egy ideje már terepfutást is. Idén ősszel Mónival ellátogattunk a romtemplomáról híres kis településre, hogy 16 km-t túrázzunk a zsámbéki medencében. Helyenként, főképp a dombtetőkön kicsit szeles volt az idő, ami kellemetlen volt, de az évszakhoz képest a 10 fokos hőmérséklet kellemesnek volt mondható, ráadásul időnként a nap is kisütött.

Az 5 km-s ellenőrzőpontnál a Kovács Pincénél forralt borral és teával várták a túrázókat, itt elfogyasztottuk a tízóraira csomagolt szendvicsünket, majd folytattuk az utunkat a végeláthatatlan szőlőtőkék mellett a Nyakas hegyre, amit inkább dombnak mondanék a kb. 300 m-es magasságával. Bizony-bizony, itt készülnek a finom Nyakas borok.

Egy kis fenyőerdős ereszkedést követően az Óriások lépcsőjén kapaszkodtunk fel a következő pecsételőhelyhez, ami már majdnem 10 km megtételét jelentette. Innen újra bevetettük magunkat az erdőbe, majd a hullámvasutazást követően jutottunk fel a Kereszthez a dombtetőre. Ez pedig már a cél előtti utolsó pecsételőpont volt (13 km). Leereszkedtünk a faluba, majd kisvártatva a zsámbéki templomromnál találtuk magunkat. A templom mögött az Erzsébet lépcsőn sétáltunk le vissza a központba, a célban pedig kajakupont kaptunk, amit lángosra lehetett beváltani.

Kellemes, könnyű túra a zsámbéki, sokan gyerekekkel, vagy kutyával teljesítették valamelyik távot (7-11-16-26 km). Legközelebb a hosszútávra jövünk!

  • Táv: 15,3 km (16 km)
  • Szint: kb. 300 m
  • Idő: 3 óra 15 perc
  • Tempó: 12:12/km

Galéria