
Aszófőn a Nagyi kertje teaháznál parkoltunk, és innen először a Kövesdi templomromhoz sétáltunk el. Az őszi fák lombjai között igazán hangulatos volt a pár perces út. Körbejártuk a templomot, majd elindultunk vissza ugyanazon az úton Tihany felé. A fák közül a távolban már látjuk is Apáti-hegyet az Őrtorony kilátóval.
A főút melletti kerékpárúton haladva hamarosan elérjük Tihanyt, ahol első látványosságunk az Apáti templom. Innen a sárga háromszög jelzésen indulunk el felfelé az Őrtorony kilátóhoz. Még mielőtt felérnénk, érdemes egy kicsit letérni az útról balra, ahol már megnyílik előttünk a kilátás.
Rövidesen elérjük a kilátót. Minden irányba gyönyörű a panoráma, nem győztem szelektálni a képeket a cikkhez, olyan sokat készítettem. A kilátó alatt békésen legelésző birkanyájba botlottunk.
Következő állomásunk a Belső-tó, mely kb. 2 kilométerre van a kilátótól. Tiszta idő esetén a Tihanyi apátság is feltűnik a távolban. Idén januárban befagyott állapotában is megörökítettem a tavat a Tihany Trail terepfutáson, melyről itt olvasható a beszámoló. Az őszi verzió azért jobban tetszik 🙂
A tavat elhagyva megérkezünk a gejzírmezőkhöz, ahol érdemes felmászni az Aranyház gejzírkúpra és gyönyörködni a 360 fokos panorámában.

Ahogy megyünk tovább a zöld T jelzésen, hamarosan egy mini kőzetbemutató barlangnál találjuk magunkat. Innen tehetünk egy rövid kört ahol három sziklakúpot is láthatunk, sorrendben: Borsóköves-kúp, Kalapos-kúp, Átjáró-kúp. Visszatérve a jelzésre további kúpokat fogunk elhagyni, melyek közül a Tölgyes-kúpra érdemes felmászni és körbenézni.
A gejzírmezőket magunk mögött hagyva, hamarosan a Balatonnal párhuzamosan fogunk sétálni a hegyen, ahonnan időnként előbújik a panoráma is. Az erdei iskolához érve választhatunk, hogy az erdőben folytatjuk a túrát, vagy az aszfaltozott úton leereszkedünk, és a parton megyünk vissza Aszófő irányába. Mi az utóbbit választottuk. Ahogy kiérünk az erdőből, közvetlenül a Balaton mellett fogunk haladni.
A főúthoz visszaérve megálltunk a halsütőnél, amit reggel már előre kinéztünk magunknak. Gigantikus mennyiségű halászlevet kaptunk, amire még ráengedtünk egy hekket is némi sült krumplival. Egyszerű kis útszéli büfé, a hal első osztályú, viszont a krumpli borzalmas volt.
Az autóhoz visszaérve nem hagyhattuk ki a Nagyi Kertje Teaházat sem. Muszáj volt lefojtani a halacskát egy kis sütikével. Nagyon hangulatos kis hely, kedves személyzettel. Tökéletes befejezése volt ennek a 15 kilométeres túrának, melynek térképe ide kattintva látható.