Kategória: Futás
Balaton félmaraton – 2013.11.17.
Siófokon meglehetősen hideg van, a Péter Attila 14 fokot mért valahol, de közben csak 7-8 fok van.
Budapest Maraton – 2013.10.13.
Az IRONMAN-t is ideszámítva (még jó hogy!) életem ötödik (!), jubileumi maratoni futására készültem, amit a Nagyatádon kapott finisheres kék Adidas pólómban toltam le.
Budapest fekete félmaratonja – 2013.09.08.
Idén harmadszor láttam neki a szeptemberi 21 km legyőzésének, így a félmaraton sportértéke mellett arra is jutott időm, hogy a szervezési szempontokat figyeljem, bár ne tettem volna, ám idén több okból is – de különösen egy tragédia miatt – azt hiszem, hogy nem hunyhatunk szemet a történtek mellett!
Budapest félmaraton ünnep – 2013.09.08.
Ez a verseny nem rólam szól, hanem Móniról, aki élete első 21 kilométerének (!) veselkedik neki! Hajrá, Mókuska!
Budapest Maraton – 2012.10.07.
Összességébe véve a harmadik, míg a fővárosban a második maratonomon álltam rajthoz. Ezúttal nem készültem rekorddöntésre, sokkal inkább a célbaérkezés lebegett lelki szemeim előtt a térdem rakoncátlankodása miatt.
Keszthely maraton és félmaraton – 2012.05.27.
Idén a tavalyi tapasztalatokkal felvértezve és szinte hajszálra ugyanazzal a 3 hónapos intenzív felkészüléssel (benne 33 edzés, 4 verseny, összesen 332 km) érkeztem meg a keszthelyi, életem második maratonijára!
Siófoki félmaraton – 2012.05.20.
Tavaly vettünk részt először a Petivel a Wink siófoki futófesztiválján, ami minden szempontból elnyerte a tetszésünket, így aztán nagy egyetértésben egyhangúan idén is elindulunk a félmaratoni távon.
Tóparti Futóparti – 2012.04.15.
Másodszor vállalkoztam a Velencei-tó körbefutására, tavaly augusztus végén sikerrel vettem a 27 km-t.
27. Vivicittá – Városvédő futás – 2012.04.01.
Ahogy tavaly, úgy idén is a Vivicittával nyitottuk az aktuális futószezont. A verseny napjáig kifejezetten meleg nyárias idő volt, ám pont a hétvégére nagy lehűlés következett be az időjárásban.
Balaton félmaraton – 2011.11.19.
A félmaraton futómánia miatt (4 évszak, 4 félmaraton = emlékérem) kellett bevállalnom ezt a téli félmaratoni futóversenyt.
Budapest Maraton – 2011.10.13.
Mindig is érdekelt milyen lehet lefutni egy maratont ezért idén belevágtam a felkészülésbe.
Budapest Maraton – 2011.10.13.
Eljött a nagy nap! Majdnem egy éves készülést követően itt állok a budapesti maratoni rajtjánál életem első maratonversenyén!
NATO futás – 2011.10.09.
Még az első futóversenyeim között szerepelt a NATO-futás, ami a 10 km-es távjával a könnyen legyőzhető távolság kategóriájába tartozott.
Világkiállítás – Maraton – 20 Ft
A minap nagytakarítást csináltam a szobámban és közben előkerült egy régi levél. A tartalma és az ideje is mellbevágott.
A budapesti maraton szervezőkről és a BKV-ról röviden
Azt hallottam több ismerősömtől is, hogy a prágai futófesztiválon – lévén, hogy ott is több táv és váltó van – azok, akik rajtszámot hordanak, aznap a városi tömegközlekedési eszközöket ingyen használhatják.
A jó bornak is kell a cégér!
Ez a nagy bölcsesség jutott az eszembe, amikor megkaptam egy kedves kollégámtól – majdani Tűzszekerek tag – azt a három borítékot, ami Ausztriából érkezett a címére.
Margitsziget – 32km-váltó 2011
Fejenként 3-3 kör Petivel a Margitszigetem, a hétközi futásaim megszokott helyszínén, ahol eleddig 2 kör volt a maximumom.
Budapest félmaraton – 2011.09.04.
Életem negyedik félmaratoni versenyén a célom nem volt más, mint a május 14-i siófoki rekordomnak megdöntése (01:38:52), ami már eleve nem tűnt egyszerű feladatnak, hát még ha 01:35:00-án belüli időt tűztem ki magamnak!
IV. Velencei-tó Szupermaraton, 27 km – 2011.08.28.
Életem eddigi leghosszabb távjára, 27 km lefutására, azaz a Velencei-tó körbefutására vállalkoztam augusztus 28-án, vasárnap, pontosan öt héttel a budapesti maraton előtt (október 2.).
Kékes csúcsfutás – 2011.05.28.
Bizonyára sokatoknak ismerős ez a kicsit átalakított csatakiáltás egy francia filmvígjátékból, melynek címe: „Jöttünk, láttunk, visszamennénk”.