Szerző: Nagy Tamás

Szeptember végén ismét megrendezésre került a hagyományos „Velencei-tó kör futás”, őszi állomása. Egy évben kétszer kerül sor erre a sporteseményre, tavasszal és ősszel.

Biztos, hogy mindenkinek van olyan története az életében, amire illik ez a kifejezés. Valami, aminek akár többször is nekiesett már, de a legkülönbözőbb okokból nem tudta teljesíteni, nem tudta a célját elérni. Egy ember erre kétféleképpen reagálhat. Vagy kimagyarázza, hogy miért is nem olyan fontos az a bizonyos dolog vagy mindent megtesz azért, hogy elérje […]

Mi más lehetne egy futó életében a legrégibb harcostársa, mint a futócipője. Legrégibb, mert ez a cipő volt az első pár futócipőm és harcos, mert nem akármiket teljesítettünk együtt.

Vannak versenyek, amikről nehéz bármi különlegeset írni vagy mondani. Kiírják, megrendezik, elindulsz, lefutod és lényegében ennyi. Leginkább akkor ér el ez az érzés, amikor egy olyan versenyen indulsz el, amit évtizedek óta rendeznek különösebb gond, probléma nélkül. Ilyen a Tatai Tó-futás is. Bár idén 31. alkalommal rendezték meg, kis csapatunknak ez volt az első indulása […]

De jó, hogy nem vagyunk alapító tagok. Ez volt az első gondolatom mikor megtudtam, hogy Európai Unióhoz történő csatlakozásunk 10. évfordulójára 10 km-es futófesztivált szerveznek.

Jelenleg is zajlik az ország egyik legismertebb és legsikeresebb tömegsport rendezvénye a Telekom Vivicittá Városvédő futás. Szerintem nagyon nem szükséges bemutatni, hogy ennek a nemzetközi sorozatnak mi a célja, de azért két mondatot mégis megérdemel.

Igazából ez szóvivőket megszégyenítő szó volt az egyetlen érvem a Velencei-tó körbefutása mellett, ami 28 km hosszú, így nem kevés.

Bár nem gondolom, hogy Petőfi az úszás nagy szerelmese lehetett valaha is, de bízom benne, hogy sem őt, sem az emlékét nem sértem azzal, ha egy gondolatát ellopom és némileg „testre szabom”. De mindig a fent leírt mondat szólal meg a fejemben, mikor úszni támad kedvem. Ez elég sűrűn megtörténik – pszichológusom szerint van kiút […]

Igen, nyugatra kell menni ehhez, de nem is messzire. Aki járt már Ausztriában, tudja, hogy miről is beszélek. Aki nem, nagy valószínűséggel hallotta már ezerszer, hogy mennyire más ott az élet és a világ.

Általában az ember örül annak, ha rendőrt lát, különösen akkor, ha az a rendőr unatkozik. Én magam is így vagyok ezzel. Persze él sokakban egy idilli világ, ahol a rendőr az álmok világában sem fordul elő, egyszerűen csak azért, mert nincs a munkájukra szükség.

A minap nagytakarítást csináltam a szobámban és közben előkerült egy régi levél. A tartalma és az ideje is mellbevágott.

Vasárnap a Spar Budapest Maraton Futófesztiválon az egyik sátor a nagyatádi ironman szervezőké volt. Túl sok anyaggal nem készültek, de ez most helyes döntés is volt.

Azt hallottam több ismerősömtől is, hogy a prágai futófesztiválon – lévén, hogy ott is több táv és váltó van – azok, akik rajtszámot hordanak, aznap a városi tömegközlekedési eszközöket ingyen használhatják.

Ez a nagy bölcsesség jutott az eszembe, amikor megkaptam egy kedves kollégámtól – majdani Tűzszekerek tag – azt a három borítékot, ami Ausztriából érkezett a címére.

A nyár folyamán a Tűzszekerek képviseltette magát Magyarország egyik legrangosabb triatlon eseményén a Nagyatádi Hosszútávú Triatlon Bajnokságon – természetesen.

Bizonyára sokatoknak ismerős ez a kicsit átalakított csatakiáltás egy francia filmvígjátékból, melynek címe: „Jöttünk, láttunk, visszamennénk”.

Magyarországon sűrűn hallom ezt a mondatot, de nem kérdőjellel a végén. Előszeretettel gondoljuk magunkról azt, hogy mi sportnemzet vagyunk.

Majd meglátjuk! Mert, hogy is volt? Bő fél évvel ezelőtt tulajdonképpen sehogy. Volt három srác, akik a sportot és a mozgást ugyan szerették, de inkább volt ez egy hobbi, mint bármi más.

Ugye, hogy ezt nézted meg elsőként! Bár sokak számára csalogató lehet ez a cím, itt most nem valami erotikus ábrándozás következik.