De jó, hogy nem vagyunk alapító tagok. Ez volt az első gondolatom mikor megtudtam, hogy Európai Unióhoz történő csatlakozásunk 10. évfordulójára 10 km-es futófesztivált szerveznek. Bár az még belefért volna a pakliba és a lábaimba, ha 1995-ben a sógorokkal csatlakozunk. De mindegy, az a fő, hogy bent vagyunk és súlyos ezermilliárdokkal „gyarmatosítanak”.
A Külügyminisztériumnak és az Európai Parlamentnek hála a nevezés csak egy gyors regisztrációt követelt meg, magyarán ingyen volt. A szervezők – akik egyébként sok nagy versenyt rendeztek már, nagy tapasztalattal rendelkeznek – nagyot álmodtak és megjósolták, hogy akár megközelítheti a résztvevők száma a 2.000 főt. Egy apró ténnyel azonban nem számoltak. Mégpedig az ingyenesség varázslatos erejével. Hetekkel a rajt előtt a kétezres bűvös határt elérte a nevezettek száma. Bájosan igyekeztek naponta korrigálni és lassan 1-200 száz fővel a határt feljebb tornászni a szervezők, míg rá nem jöttek, hogy ez bizony vastagon a többszöröse lesz így a rajt napjáig, így napokkal hamarabb a tervezetnél le kellett állítani a nevezést. A befutó érmek és csomagok számát eszement tempóban kellett bővíteni, valószínűleg valamelyik vaslemezgyár kihasználhatta az EU által százmilliókkal finanszírozott bővítését és három műszakban nyomták a nyakba akaszthatót. A pólókkal már nem volt ekkora szerencséje a későn kelőknek. Eredetileg ugyanis nem szándékoztak adni, de aztán valami sugallatra hallgatva 2.000 db-ot kiosztottak. Nem részletezem, hogy a pórul járt többség milyen jelzőkkel illette a szervezőket, hiszen egy ingyen póló természetesen minden magyarnak alanyi jogon járna, tessék adni! Értem én persze, hogy milyen szép emlék egy póló, de biztos, hogy mindent elront, ha nem kap valaki egy ingyen ruhaneműt? Nem térnék ki rá, ha százaktól nem azt olvastam volna napokig, hogy „Szinte kedvem sincs elmenni ezek után szaladgálni a városba!”. Ok, akkor ne szaladgálj…
A komoly problémák ellenére – a zord, esős, szeles és hideg idő – a futás reggelére több mint 2.500 résztvevő jelent meg az Erzsébet téren. A többség túltette magát a lelki megpróbáltatásokon és hajlandó volt rajthoz állni. Valószínűleg az égiek is egyfajta európai föderáció pártján állhatnak, hiszen a rajt előtt egy órával a pokoli felhőszakadás elállt és a célba érkezésig még csak egy szellő sem volt. Várható volt, hogy a szűk utcás kanyargók miatt torlódások lesznek, nem lehet majd 3 percen belüli ezreseket nyomni, de szerencsére kevesen gondolták úgy, hogy ez most az ő napjuk és beverekedik magukat az etióp futó válogatottba. A meghirdetett táv 10 km volt, a verseny hivatalos távolsága valahol 10,3 és 10,8 km között lehetett, a tényleges táv pedig 12 km volt. Tudja fene, talán a csatlakozásig eltelt nehéz időket és tárgyalásokat akarták érzékeltetni. Lényeg, hogy legyen cél, a többi már mindegy. Kellemes tempó, remek idő, gyönyörű város. Az útvonal 10 olyan nagy beruházás mellett haladt el, ami az Európai Unió finanszírozásának köszönhetően valósult meg. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az ingyen kategóriától elértünk úgy cirka ezer milliárdhoz. Persze a 10 beruházás talán a felét teszi ki, ami nem aprópénz, sok nyugdíjpénztárt kellene még megszüntetni, ha ezt saját erőből akarnánk megvalósítani. De azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy lépést nem tudtunk úgy tenni, hogy abba az EU pénze ne lenne benne. Nagyon kis részben persze azért a mi pénzünk is benne van, de a zömét nem mi fizettük ki. Nem nagyon tudok mit kezdeni a „mi tartjuk el Európát” szöveggel, de ez komolytalan dolog, ne is foglalkozzunk ezzel. Lényeg, hogy a felújított utak, a felújított járdák és sétálóutcák, az új villamosvonalak az új villamosokkal, az fényes pompában ragyogó hídjaink, a szennyvízgyűjtő rendszerek mind „uniós pénz”. Oldalakat lehetne sorolni, nem teszem, mert biztos, hogy 3 oldal teleírása ellenére is kihagynék valamit.
A verseny szervezésével voltak apró problémák. A versenyútvonal biztosítása igen gyatrára sikeredett. Kemény munka több mint kétezer futónak az Erzsébet híd járdáján futni, mert a három sávból egyet sem szerettek volna a szervezők lezáratni vasárnap délben. Azt gondolom, hogy arra a 15 percre amíg a mezőny elhalad, egy sáv lezárása az adott időpontban, nem egy lehetetlen kérés. Azonkívül ez a járdafutás igen balesetveszélyes. Az értelmesebb buszvezetők a sávelválasztó vonalon haladtak 20 km/h sebességgel, elkerülvén a váratlan helyzeteket. Az sem lett volna baj, ha a mezőnyre nem engedik rá a buszokat és a villamosokat. A Rudas gyógyfürdő előtt például a két tömegközlekedési eszköz között, libasorban lehetett haladni, erősen bízva benne, hogy a vezető nem akar elindulni. A kipufogó kellemes füstjéről már szót sem teszek.
Ezekkel a kis hiányosságokkal együtt is kellemes nap volt, jó szabadidős lehetőség elfoglaltság. A táv könnyedén kezelhető – annyi amennyi – az útvonal baráti. Bízom benne, hogy nem kell megvárni a 20. évfordulót a következő ilyen jellegű eseményig és beválik a folyosói pletyka, miszerint ezt évente meg szeretnék rendezni. Mire eljutunk az Európai Egyesült Államok létrejöttéig – e sorok szerzőjének nincs kétsége, hogy erre halad Európa -, addigra lesz egy újabb budapesti maraton…
Nagy Tamás