Balatonman Kenese – 2020.09.13. - Sporty - Sport és szabadidő közösség

Prológus

A Peti az augusztusi közös balatoni triatlonedzéseink óta nem nagyon mozgott, így a verseny közeledtével már inkább hagyta volna a francba az egészet, de mivel lemondásra már nem volt lehetőség, így bevállalta a szenvedést. A verseny eredetileg egy héttel korábban lett volna, azaz pont a budapesti félmaratonnal egyszerre, ám egy nagyobb kenesei rendezvény miatt egy héttel eltolták a Balatonmant, aminek végül is örültem, mert így a félmaratonon együtt futhattam a Mónival. Szombat délután zúztunk le a Balcsira, ahol még tartottunk egy rövid úszóedzést (700 m) a Petivel, amolyan átmozgatás gyanánt, illetve, hogy dönthessünk a másnapi neoprén használatáról, ami majd engedélyezve lesz a versenyen. Csak az elején volt picit hideg a víz, aztán viszont kifejezetten kellemesnek éreztem, szóval részemről eldőlt a dolog: nem kell a neoprén.

Az előző években kihagytam a verseny előtti tésztapartit, ám idén úgy döntöttem, hogy kipróbáljuk, így Széplakról Kenesére autóztunk a bicókkal együtt, amiket a szervizben megnézettünk. Én a váltót állíttattam be, ami csak részben sikerült, mert kiderült, hogy az egyik bowden meg van törve, persze a vázban fut, azaz macerás kicserélni. Kértem még egy fékbowden-végsapkát hátulra, mert az hiányzott, és a szaki a bowdenházat is cserélné, mert indokolatalanul nagynak találta. Jó, hogy ellenőriztettem a kerót, mert így legalább kiderültek a turpisságok, amik a vásárláskor nem szúrtak szemet. Persze valahol kicsit átverve éreztem magam, hogy olyan kerót sóztak rám, amit szemlátomás nem nagyon teszteltek eladás előtt… Ez van, most már úgysem lehet mit tenni, inkább menjünk enni. Ám a zónaadag bolognai nem igazán érte meg az autózást oda-vissza. Pont a Peti jutott volna sorra, mikor felcsendült a himnusz a triatlon OB-megnyitása alkalmából, így evés helyett mindenki gyorsan vigyázzba vágta magát. Vicces jelenet volt. Már sötétben vezettem vissza Siófokra, ahol persze fullon volt a pizzéria, így a nyaralóba érve inkább egy másik étteremből rendeltünk pizzákat a szénhidrátfeltöltés befejezéseképpen, aztán eltettük magunkat másnapra.

Idén az Irontávot is felvették a szervezők a repertoárjukba. ezzel csak annyi a bibi, hogy gyakorlatilag nem nevezhető Ironmannek, mert a kerékpárpálya hossza bőven 180 km alatt van (163,8 km). Már a féltáv sem éri el a 90 km-t (85 km), de a hosszúnál pláne nem jön ki a matek. A leghosszabb táv rajtja reggel volt, mi csak 12-kor startoltunk, ami étkezés szempontjából nem annyira ideális, de nyilván ezzel nem lehet mit kezdeni, ráadásul a vírushelyzet miatt sem ereszthették össze az összes versenyzőt a szervezők. Emiatt viszont már előzetesen úgy döntöttünk, hogy aznap este már nem is megyünk vissza Budapestre, hanem csak másnap.

Úszás

Már a tavalyi versenyen totál kiakadtam azon, hogy az úszópályán sokan futottak az iszapban, ami ugyebár jóval haladósabb, mint az úszás. Idén ugyanez történt. Valamit csinálni kéne az úszópályával, mert ez nem korrekt azokkal a versenyzőkkel szemben, akik szabályosan teljesítik az úszótávot. Vagy a versenybírók büntessék a vízben futókat. Mert az tényleg nem járja, hogy tömegesen többszáz métert rongyolnak a vízben, hogy minél kevesebbet kellejen úszni. Nem érzik úgy, hogy csalnak? Egyszerűen felháborító. Az előző napi kellemes víz a verseny napján persze rohadt hideg volt, így a rajt előtt dideregve azon gondolkodtam, hogy talán mégiscsak jó lett volna abban a rohadt neoprénben úszni, na mindegy. A Petinek persze ilyen gondja nem volt, ő abban feszített, meg mellette az úszók 90%-a… De legalább majd nem kell úgy leszenvednem magamról a depóban a neoprént, mint a Petinek, aki csak nejlonzacskó segítségével tud ki/becsusszanni a ruhából/ruhába. He-he. El is vesztegetett vele rendesen időt, de hát aki maximálisan ki akarja élvezni a versenyidőt, annak ez is bőven belefér. Jó is neki. Én ezúttal még kompressziós szárat sem húztam, úgy rongyoltam ki a csodabringámmal, a Móni a depó kijáratában várt és biztatott.

Kerékpár

Múltkor is megjegyeztem, de újra leírom. Itt van az egyik legcsodálatosabb kilátópont a Balatonra, amikor a kerékpárpálya 2. köréről lezúzunk a depóba. A dombtetőről hihetetlenül pazar a panoráma, ez számomra mindig a kenesei verseny egyik csúcspontja, ami valami hihetetlen erőt tud adni a félmaratoni megkezdéséhez. Ebben a pillanatban ugyanis az ember hirtelen minden nehézségétől (fáradság, dögmeleg, fájdalom, stb.) egycsapásra megszabadul. Én ezt általában egy hatalmas üvöltéssel konstatálom, majd hangosan biztatom magam miközben lefelé száguldok a helyenként rossz minőségű úton. Jelentem az új kerékpár Tata után is jelesre vizsgázott. A depó felé vezető bekötőút kanyarjaiban bitangul begyorsult a karbon, azaz ezerrel húztam a fékkart, el ne szálljak valamelyikben, vagy fel ne kenődjek az előttem lévő felvezető motorosra. Adrenalinnal maximálisan túlfűtött pillanatok voltak ezek. Végül is majd 20 percet faragtam le az itteni legjobb, 2018-as időmből. Kerékpározás közben minden Ironman-távú rajtszámot viselő versenyzőt biztattam, mert nekik sohasem árt. Sőt! Kell is nekik. Nemhiába köszönte meg mindenki a jókívánságokat.

Futás

A futópálya eleje és vége a Balatonparton visz, ami igencsak pazar, főleg a sok szurkoló miatt. De hova tegyem a sótabikat? Egy kis zacsiba a mez alá a combomra. Be kéne már szerezni egy normális futóövet. Jól kezdem a futást, komfortos a fáradságérzetem is, egészen addig, amíg egy rohadt sótabletta meg nem akad a torkomon, én meg majd megfulladok. Komolyan, hogy lehetek ilyen barom, hogy nem frissítőponton veszem be… Olyannyira ottragadt a torkomon, hogy bizony nem sok hiányzott ahhoz, hogy kikapjam egy mit sem sejtő járókelő kezéből a palackos vizet, ellenben csúnya végem lesz. Végül sikerült elszenvednem magam a közelben lévő frissítőpontra, ahol végre megúsztam a fulladásos halált. Az eco-frissítés nekem személy szerint nem jött be. Ugyanannál az asztalnál volt, mint a rendes poharas frissítés. Két ballon víz + 1 iso. Kóla hol volt? A fő gondom az volt, hogy olyankor olyan versenytársam is használta, aki nem volt ecós volt. Talán jobb lett volna az asztal két oldalára tenni. Egyik oldalán a sima, a túloldalon az öko, mert így kavarodás van. A másik gond az, hogy piszkosul sok időt elvett, hogy meg kellett állnom, töltenem magamnak a soft cupba. Ki is zökkent(het)ett. Aki jó időre megy, annak nem jó megoldás ez. A futás eleje lendületesen ment, az első 3 km 5 perc körüli lett. Aztán viszont megtorpantam és holtpont jött, féltávtól éreztem megint olyan jó erőben magam, mint az elején. A rekorddöntés így is meglett futásban is, de talán lehetett volna egy kicsit jobb is. Nagy pillanat a futásra is jutott, amikor a futóútvonalon a verseny főszervezője, Zelcsényi Muki osztogatja a jeget. Nagyon kellett, mert baromi meleg volt a futás alatt is.

Cél

Titkon egy 5 óra közeli eredményben bíztam. 5:49:40 volt az eddigi abszolút rekordom, amit tavaly Kaposváron mentem. Ezen a pályán ugyan 5:47:33 a legjobbam, de ugyebár itt 5 km-rel kevesebbet kell letekerni. Na ezt sikerült most megdöntenem szinte hajszál pontosan fél órával, így lett 5:17:49 a mindenkori féltávú rekordom!

Az idei tatai triatlonversenyen már véletlenül összefutottunk a Schwarz Nagy Attilával, illetve egy barátjával Nedussal, akikkel aztán Kenesén is találkoztunk. Mindketten kitűnő maratonfutók, de Nedus triatlonban is penge, most épp a korcsoportjában tudott győzni. (Tatán 2. lett, így most visszavágott riválisának.) Emellett megcsinálta a virtuális Balatonmant, ami 3,8 km úszás Kenesén, 180 km kerékpár a Balaton körül, majd egy maraton Tótvázsonyról Kenesére. Attila volt a segítője az út során, 12:52-es összidejével pedig vezeti is az aktuális ranglistát. Parádés teljesítmény. Jókat beszélgettünk a futásra való felkészülésről, edzéstervekről, triatlonról, mindenről. Ráadásul kiderült, hogy a kápmegyeri kerékpárszervizben már találkoztam Nedussal jópár évvel ezelőtt.

Késő este útközben Széplakra kisebb-nagyobb kajamizériába kerültünk, mivel már nem sok hely volt nyitva. Nehéz szeptemberben a Balatonon megoldani, sok hely már eleve zárva van. Végül is a siófoki pizzériára esett a választásunk, ahova nem fértünk be előző nap, mert az a hely éjfélig nyitva volt. Ezúttal tésztákat rendeltünk, talán az én magyaros, amolyan lecsós-tésztám volt a legjobb választás.

Epilógus

Már Budapestre hazaérve a leparkolást követően az autó tetején lévő tartóról lesett a „kibiztosított” biciklim a garázsnál a kőre. Természetesen eme szörnyűséges incidenst – ahogy azt kell -tátott szájjal/tehetetlenül néztük végig a Mónival, anyuék pedig az erkélyről… Szerencsére a nyeregre esett szegény bringa, így a karbonváz – elvileg – nem sérült. Bár ezt ugye nehéz megmondani, mert ez nem törik, hanem belülről reped… Van valami röntgenes bevizsgálás erre, hogy kiderüljön? Mekkora mázli, hogy megismertem egy megbízható kerékpárszerelőt, akihez majd bátran fordulhatok…