A Móni 9. félmaratonját futotta idén, az őszi budapesti versenyen ez már a 7. fellépése volt (a maradék kettőt a Vivicittán, ill. Bécsben pipálta ki). Amúgy 15-ször kell teljesítenie itt annak ezt a távot, aki a jubileumi futók klubjához szeretne csatlakozni.
Sokat lamentáltunk azon, hogy a vírushelyzetben egyáltalán induljunk e a versenyen, sőt úgy volt, hogy én nem is indulok, mert ugyanezen a hétvégén lett volna a Balatonman Kenese, ám azt egy héttel későbbre tették, így aztán gyorsan én is beneveztem, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt az indulásunk. Bocs, Monkey!
A járvány miatt a résztvevői létszám durván megfeleződött a korábbi évekhez képest, a korlátozások miatt külföldiek gyakorlatilag nem indultak, már a rajtszámfelvételnél testhőmérsékletet mértek, ill. nyilatkozatot kellett kitölteni. A rajtzónákba csak maszkban lehetett beállni, amitől csak a rajtot követően lehetett megszabadulni, de mi a rajtterületen is többnyire viseltük. Amitől előzetesen leginkább tartottunk, az a rajtzónában való várakozás volt, ám félelmünk alaptalannak bizonyult. Nem volt probléma a rajtoltatással, mely ugyan jóval több szakaszban zajlott, mint az elmúlt években, de mégis gördülékenyen ment.
Én bevallom kicsit már aggódni kezdtem (=idegbeteg voltam), mikor észrevettem, hogy rajtam kívül gyakorlatilag egy lélek sincs a füves placcon, a Móni meg éppen valahol wc-t keres, mindeközben Péter Attila meg már javában visszaszámlál… „Menjünk már!” – mondom mikor végre leadjuk a cuccunkat a ruhatárban, mire ő halál nyugodtan megkérdezi: „Most mit idegeskedsz?” Ez a tipikus olaj a tűzre este… Ugyan a rajtszámunk szerinti 4-es zónába be kellett volna állnunk, de úgy döntöttem, hogy a kordonon át a 2-esbe vetődünk be, mert már be voltam sózva, indulni akartam minél előbb.
Idén sokat futottunk együtt már a pandémia alatt is márciustól, illetve a balatoni kiruccanásaink alkalmával is sok kilométer került a futócipőinkbe. A leggyakrabban 5/7/10 km-eket futottunk. Bebizonyosodott az, amit amúgy is tudtunk, hogy a félmaratonihoz nem elég a 10 km teljesítése, minimum főpróbaként egy 14-15 km-t illik futni a verseny előtt, de igazából ebből is többet kéne. Már ha az ember különösebb megerőltetést és szenvedést elkerülendő kíván a célba jutni.
A Móni különösebb időterv nélkül szeretett volna futni, de titkon egy két órán belüli időben azért reménykedett (1:58:05 a legjobbja, még 2014-ben ugyanitt). Kb. 15 km-ig különösebb gondja nem is akadt, de ott valahogy kifogyott a nafta, így pedig szenvedősre sikerült a vége. Azonban még a 2:06:20-szal így is a második legjobb idejét futotta. Tanulság: jövőre tudatosabban kell készülnie, nem csak a megúszásra kell spekulálnia (ő mondta).
Mindent egybevetve jól éreztük magunkat a sokadik közös fővárosi félmaratonunkon, melytől még a vírus sem tudott eltántorítani bennünket, és mivel utólag sem lett belőle gond, így nagyon örültünk, hogy részt vehettünk egy igazi futóversenyen. Jövőre Covid nélkül ugyanitt?
