Két héttel a fűzfői (triatlont) duatlont követően Ajkán a rövidtávú országos bajnokságra került sor. Ez volt itt a 13., de olybá tűnik, hogy az utolsó duatlonverseny is, nekem pedig a harmadik indulásom 2022 és 2024 után. Mint eddig mindhárom alkalommal, ezúttal is Nedussal hoztuk le ezt a napot, csak a Vera hiányzott a hármasunkból.
Futás 10k
Fűzfőhöz hasonlóan igencsak kemény volt a tempó. Kornéllal próbáltam futni, az elején én voltam a sarkában, aztán ő az enyémben, de a végén ellépett tőlem. Ugyan fiatal UTE-s csapattársamat, Gergely Szilárdot leelőztem, de engem meg utolértek páran Kindl Gabi vezetésével.
Kerékpár 40k
Jó lett volna elmenni a bolyukkal, de nem sikerült utolérnem őket a depóban. Szilárd ért utol, jó lett volna együtt tekerni, de nekem nehezemre esett. Csatlakoztak hozzánk még ketten, de nem tudtam megragadni a bolyban. A bal combhajlítómnak túl nagy volt a terhelés, így kínszenvedés volt a hajtás. Nem találtam egy bolyt sem, így egyedül maradtam, de kényelmetlen volt az országúti bringa, sehogy sem találtam kényelmes pozíciót. Úgy éreztem mintha falnak mentem volna, nem fogytak a kilométerek. Legszívesebben megálltam volna a pálya kb. felénél lévő kocsmánál valami frissítőéért a gél meg az izotóniás ital helyett… A 4. körömben Zoliék csoportja körözött le, jó volt beállni közéjük, de csak a túlsó fordítóig bírtam, utána a kigyorsítást követően esélytelen volt felérnem rájuk. Egy korábbi csoportról is itt szakadtam le, mert nem volt annyi erő a lábaimban, hogy a visszafordító után utolérjem őket. Beszenvedtem magam a depóba, de jól tudtam, hogy már semmi esélyem egy jó pozíció elérésére.
Futás 5k
A második futás során így már csak a célbaérkezés hajtott, meg a pálya melletti gyorsétterem, ahol a versenyt követően mindenki bűnözött. Sajnos a 21 perces tervezett futás sem jött össze, a 2 óra 15 perces célidő meg már a bringázás során elúszott. De igazából az sem lett volna elég mégcsak a 4. helyre sem, amit Kornél szerzett meg 2:10:44-gyel, én végül pedig csak a 6. lettem, mert még egy srác megelőzött a bringázás alatt. A bronzérmes 2:04:09-et ment, Zoli lett a 2., míg a Bálint győzött, aki abszolútban is felért a dobogó harmadik fokára.
Stat (Garmin)
Futás 10k 40:55 4:06/km 169bpm/187 705c
3:41, 3:54, 4:03, 4:04, 4:05, 4:09, 4:10, 4:19, 4:16, 4:19
D1 1:46
Kerékpár 40k (211m szint) 1:14:07 32,38kmh/44,9kmh 159bpm/179, 802c
5km: 8:32, 8:49, 8:50, 9:15, 10:06, 8:40, 9:41, 9:32
D2 1:34
Futás 5k 23:33 4:43/km 162bpm/177 364c
4:33, 4:36, 4:47, 4:48, 4:29
Össz 2:21:54
1897c
Eredmény
33./59 ffi
6./10 szenior1 ffi
Galéria







































