1986-ban volt az első, itt a 40 éves jubileum, azaz ez már a 41. Vivicittá városvédő futás kis hazánkban. Éljen a város! Élhetőbb várost! Kevesebb autót és szmogot! Éljen! Mindig tetszett ez a szlogen, és ez az Olaszországból indult a hagyomány.
Hányadik Vivicittá félmaratonim is ez? Lássuk csak! 2011-ben volt először félmaraton ezen a versenyen, 2021-ig mindig azon indultam (2020-ban virtuális volt a Covid miatt), 2022-ben azonban csak 10k-t vállaltam, legutóbb 2024-ben toltam le, akkor is Zsoltival, két héttel a párizsi maratonink után. Tavaly nem voltam, idén viszont kapóra jött nekem/nekünk a korai időpont, így a Szerencsejáték nevezésének köszönhetően újra itt lehettünk. Szóval nekem ez akkor a 13.+1 (virtuális) Vivicittá félmarim volt. Megvan hát a totó!
Az UTE-s edzőm, Molnár Erika 2x tri-olimpikon (2000 Sydney, 2004 Athén) tanácsa: 2. felét gyorsabb fussam meg. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, elég nekem most a teljesítés kb. 5p-es tempóval, ha már 1 hete nem futottam. Barcelonában, ahonnan csütörtökön értünk haza mondjuk 4 nap alatt összesen 12 órát, kb. 77 ezer lépést, azaz kb. 65 km-t lábaltunk össze Móval, szóval volt edzésértéke a városnézésnek. (Márc. 15-én volt a barcelonai maraton, pont arra értünk ki, de meg se fordult a fejemben… Egyszer persze majd jó lenne lefutni… Igaz dr. Oláh Miki?!, aki ugyanabban szállodában lakott, mint mi, így többször összetalálkoztunk a reggelinél. Kicsi a világ nekünk triatlonosoknak…)
Rajtszámfelvétel pénteken kifutva a Szigetre, majd haza. 2x6km. (Persze már itt kipróbáltam, hogy a 2. 6k-t gyorsabbam fussam, köszi, Erika…) Jó volt Tomival találkozni a futócipős standjukon, mert a július végi balesetem óta nem láttuk egymást. Megtudtam, hogy azért van ilyen korán a Vivicittá idén, mert a rendőrség nem vállalta a további hétvégéken a rendezvény biztosítását az ápr. 12-i választások miatt…Megcsináltam az elmaradhatatlan fotót a városi túrázók kapujánál a Szerencsejáték Kulturális és Szabadidő Egyesületnek, ők értik a poént. (Egyik évben véletlenül városi sétára adták/adtam?! le a nevezésem…)
Biciklivel megyek ki már jóideje a BSI-rendezvényekre, így tettem most is. De kell egy hosszabb/praktikusabb lakat, mert különben bajos a kilakatolás a triatlonos csőre… Zsolti is megjön, így együtt megyünk a rajthoz, ami az elmúlt évekkel ellentétben nem a víztoronynál van, ahol a cél, hanem a Sziget elején, a Hajósnál, ami 1,5 km távolságra van innét. Így kicsit kapkodós az eleje, nem praktikus az átszervezés, de hát ez van, nincs mit tenni.
Az első rajtzóna végére állok be, így az első hullámmal elindulhatok. A rajtdudát többen sütötték el: Gulyás Michelle UTE-s öttusázó olimpiai bajnoknő, aki párosban aztán teljesítette is a félmaratont, Kapu Tibor űrhajós, Gundel Takács Gábor műsorvezető, Karácsony Gergely főpolgármester, és még mások.
Az egész verseny számomra legviccesebb momentuma az volt, ahogy a rajtnál a tömeg legvégén futottam, az első raj zárófutójaként, szóval mögöttem senki nem volt! Láttam jópofa transzparenseket, főleg csajok kezében, például, hogy: “A hamburgered a célban vár!”, “Ha szerinted cuki vagyok, akkor fuss!”, vagy, hogy: “Jobban teljesítesz, mint a kormány!” Mindegyiken jókat mosolyogtam. És ha már a hölgyek! Már abszolút nem újdonság, hogy futók nagyobb hányada nő!
Zsoltival ez volt a félmaratoni főpróbánk a május eleji prágai maratonunkra. Ő 2:15-öt tervezett, én ugyebár 1:45-öt. Sikerrel jártunk, meg, ha a Zsolti elsőre elégedetlen is volt a 2:16:37-tel. Én viszont hoztam a célidőt, sőt a futóedzőm utasításának is eleget tettem: 1. 10k 50:39 2. 11k 54:13. Az utolsó 300m-t ráadásul 1:14-gyel sprinteltem le, ami 4:00/km-es tempót jelentett. Szóval rendben volt ez!
Aztán persze meglett a böjtje, mert a nap eléggé megszúrt, ki is purcantam estére, addig ráadásul még volt programom bőven: családi ebéd 1-kor a Hachiban, aztán tortázás nálunk, szóval pihenés helyett rohanás lett a nap 2. része… (Gyorsabban, mint az elsőt, ugye?)
Hétfőn sportorvosi, majd meló. Keddre ki is dőltem valami vírust benyelve: orrfolyás, köhögés, ami kell. Ágyból alig bírtam kikelni 2 napig… Szóval 1 hét sajnos megint kimarad, ami a futást (és sportot) illeti. Végül is tényleg két hétre (Newcastle 2-7 Barcelona a BL-nyolcaddöntő visszavágóján szerdán) mentem Barcelonába, amivel még hétfőn a melóban hecceltek a kollégák…
Stat (Garmin)
21,3k 1:44:55 4:56/km 161bpm?!, max 183?! 1598kcal
5:04, 5:02, 5:01, 5:07, 4:57, 5:01, 5:02, 5:03, 5:00, 4:55, 4:53, 4:57, 4:45, 4:52, 4:50, 4:47, 4:52, 4:56, 4:56, 4:46, 4:54, 1:14 (300m 4:00!)
Galéria




























