Prológus
„FIGYI, HA EGYÉNIBEN OTT VOLTÁL AZ ELSŐ BALATONMANEN!
Titeket időutazásra hívunk, és részetekre az idén szeptemberben megrendezésre kerülő Balatonman Fűzfő eseményünkre, a tíz évvel ezelőtti, 2012. évi balatonfüredi nevezési díjat biztosítjuk, ami 19 900 Ft :-)”
Az alábbi felhívással kedveskedett nekem (is) Muki és a Balatonman csapata, aminek természetesen nagyon örültem és nyomban be is neveztem. Amiatt is kapóra jött nekem ez a roppant kedvezményes indulási lehetőség (a versenyre amúgy 44 ezer Ft volt a legkedvezőbb nevezési ár.), hogy a júniusi kaposvári féltávot és vele együtt 27 ezer forintomat a hülye Covid-fertőzésem miatt buktam… Így lett a fűzfői már a 7. Balatonmanes triatlonversen a 4 kenesei és a 2 füredi után.
A derekammal viszont igencsak küszködtem a versenyt megelőző hétvégén, ill. a héten, de a masszőröm csütörtökön szétszedett, majd összerakott a szombati versenyre, ill. egy nappal előtte még egy krioszaunát is beiktattam. A szerdai úszóedzésem végén azért még sikerült egy komoly vádligörcsöt is begyűjteni, aminek köszönhetően alig bírtam kikecmeregni a medencéből… Pénteken még egy délelőtti laza 10 km-t futottam a Balcsin, majd úsztam egy fél órácskát, hogy szokjam kicsit a neoprént. Estebédre pedig a Mónival becsaptunk egy-egy adag fenséges tagliatellét a közeli olasz étteremben.
Szombat
Szeles/hűvös időre keltünk másnap reggel, de legalább esőt nem mondtak szombatra. A Balcsit 21 fokosra mondták, így engedélyezett volt a neoprén, amivel a többség élt is. Szerencsére még úgy is jutott parkolóhely nekem a Fövenyfürdő Strand közelében, hogy késve indultunk, illetve még Kenesére is beugrottunk valami szuper pékségbe, hogy péksütihez, ill. kávéhoz jussunk. A depóban feltűnt, hogy a nyereg alatt lógó szerszámostáskám nyitva van, és persze hiányzik belőle a defektjavító szettem… Szépen bepakoltam még a kocsinál, csak a cipzárat felejtett el behúzni, így valahol elhagytam azt a strandra vezető úton. Nosza rajta, küldjük vissza a Mónit, hátha megtalálja! (Szemlátomást nagyon örült a hirtelen jött feladatnak.) Mialatt elment, a verseny szpíkere bemondta, hogy egy versenyző leadott egy kis fiolát benne szelepekkel, defektjavító folyadékkal, ami átvehető nála. Mekkora mázlim van! De hol mondta be ezt Norbi? Nagy nehezen kiszúrom, odamegyek, útközben megköszönöm a sporttársnak, aki megtalálta és leadta a pakkomat, így nyugodtan kerékpározhatok majd. Kisvártatva visszatér a Móni, persze üres kézzel, de megnyugtatom, hogy megvan a cucc. Neoprént húzok, check in, majd irány a víz, hogy szokjam egy kicsit. Közeleg a rajt, a tavalyi évhez hasonlóan újfent ünnepi a hangulatot teremt a Norbi a felkonferálásunkkal. A part közelébe sétálok a vízben, hogy elbúcsúzzak a Mónitól, majd elfoglalom a helyem az első sorban a két bója közötti láthatatlan rajtvonalon.
Úszás
Ezúttal nem kellett a kétkörös úszás során kimenni a partra, majd újra beugrani a vízbe, ahogy azt Kenesén megszokhattuk. Ez egyfelől rossz volt, mert nem találkoztunk az értünk szorítókkal, másrészről viszont jó, mert így nem lehetett futni a sekély vízben. Persze most is sokan úgy gondolták, hogy a rajtot követően az úszás helyett futással kezdenek, de nem volt annyira durva a helyzet, mint tavaly. Az első bójáig viszont kőkemény helyezkedés volt, és volt egy fickó előttem, aki lassabban úszott, mint én, de sehogy sem tudtam elmenni mellette, mert jobbra-balra kacsázott. Meguntam a dolgot, így elkezdtem ráúszni, hogy vegye már észre magát, mire a karcsapásaimat megunva hátrafordult és páros lábbal felém rúgott. Persze esélye sem volt megrúgni, csupán annyit ért el, hogy jól elküldtem a picsába a sportszerűtlen állatját. Eme incidenst leszámítva más említésre méltó nem történt, a szokásosnak mondható 36 és feles idővel hoztam le az első számot.
Kerékpározás
Kétségkívül a bicó volt a fűzfői verseny vízválasztója. Heroikus küzdelmet vívtunk a széllel, melyet ráadásul a legrosszabb részen, az elkerülőút visszafelé vezető hosszú/sunyi emelkedős szakaszán kaptunk az arcunkba. Két kört még csak letekertem, de az utolsón hazafelé már serényen anyáztam. A Nedussal tartottam a tempót, akivel mindhárom karikán a pálya nagyjából azonos pontján találkoztam. Sok mindent elmond a nehezítő körülményekről, hogy míg tavaly a kenesei Ironmanen 2:57-tel tudtam le a 90 km-t, itt csupán 2:59-et tekertem. Akarhattam én 2:45-ös időt menni, a körülmények ezt nem tették lehetővé számomra. Jó kis tanulság ez (is), avagy kár előzetes időterveket szövögetni, mert könnyen csalódás érheti az embert. Szerencsére gyorsan átlendültem ezen, és mindjárt félretettem az 5 órás végső időtervemet a biciklit követően. Főleg, hogy elfelejtettem az órámat felvenni a kerékpározásra.
Futás
És a futásra is! Történt ugyanis, hogy már nagyban futottam ki a depóból, mikor a csuklómra pillantva konstatáltam, hogy nincs rajta az óra, így azzal a lendülettel fordulhattam vissza… Próbáljuk meg újra! Móni és a Schwartzi kint várt a kordon mellett, és biztatott a futásom megkezdésekor, aztán kicsit feljebb minden körben végig a versenyen. Jól vittek a lábaim, és mivel az órám kezdetben nem igazán mérte a pulzusomat, így toltam neki, ahogy a csövön kifér. Az volt a tervem, hogy 5 percen belüli kilométerekkel megyek ameddig csak bírom, aztán lesz ami lesz. A kamikaze-taktikám persze nem volt veszélytelen, de csak így láttam megvalósíthatónak a 19 km-es futás 5 perces kilométerekkel való lehozását. Ha féltávig bírom, akkor utána már lassulhatok is kicsit. Végül is bejött a tervem, mert 3 körig bírtam a tempót, az azt követő 2 körben ugyan lassultam kicsit, de az utolsó körben megint újítani tudtam, így pedig meglettek az áhított 5 percen belüli kilik (4:51/km). A frissítéssel azért meggyűlt a bajom, mert csak egy asztal volt felállítva, amit oda-vissza lehetett használni, így időnként tumultus alakult ki, illetve a kóla kupakja nem volt letekerve, egyet leszenvedtem, majd ki is borítottam nagy igyekezetemben… Hasznos ez a környezetbarát frissítés, csak idegesítő a sok megállás/újraindulás miatt, ami némi időveszteséggel is jár.
Cél
A Nedus körröl-körre dolgozta le az úszásban és a bicóban összeszedett hátrányát, így végül korcsoportjában felfutott a dobogó legfelső fokára! Én mindössze 1 perccel értem be előtte, így ha 21 k-t kellett volna futni, akkor simán bedarál (engem is). Meg is vártam a célban, miután odamentem a Mónihoz a kordonhoz. Célba érve csak ennyit mondott: Jó volt! Kis hatásszünet, aztán egyszerre mondtuk: Nem, nem volt jó. Ebben kiegyezhetünk, azt hiszem. Meg a döntetlenben. Kőkemény menet volt, de mindketten megkaptuk azt, amiért jöttünk. Köszönjük, Balatonman, köszönjük Fűzfő!
Galéria
