Menjek vagy ne menjek? Ez volt itt a kérdés. Peti számolta, vagy ötvenszer tettem fel neki (is) a kérdést egy hét leforgása alatt. Móni természetesen támogatott akkor is ha úgy döntenék indulok, de az ellenkező esetben is. A döntés azonban az enyém volt. A Nonatlon elmaradása miatti kedvezményes nevezési lehetőség olyan mézesmadzag volt, amit egyszerűen nem hagyhattam ki, ahogy a Csabi sem egy-egy jól fizető oddsot a lengyel-ukrán labdarúgó Eb-n… Szóval pénteken célba vettük a Mónival Balatonfüredet, hogy a helyszínen nevezzek be életem és Magyarország első Ironman 70.3-as, vagy ha úgy jobban tetszik Fél Ironman triatlon versenyére! Bevallom őszintén a 70.3-as szám jelentését a verseny végéig nem tudtam hova tenni, aztán rájöttem, hogy mivel az őrült amerikaiak álmodták meg az Ironman-t, így biztosan az össz versenytávra (113 km) utal a szám, csak mérföldben. Így legyen ötösünk a lottón! (Nem lett, a 4 milliárd forintos nyereményen két szerencsés osztozhatott a hétvégén, és azok sajnos nem mi voltunk.) Siófokról szombat reggel 6-kor keltünk útra – immáron másodjára – Balatonfüredre, ahová nagyjából hétre meg is érkeztünk. A parkolóban gyorsan bemutattam a kerékpárral egy profi esést a többi versenyzőtársamnak (beakadt az a hülye lánc), csak hogy lássák nem kell majd túlzottan tartaniuk tőlem a versenyen, majd leslattyogtunk a partra, hogy még épp időben bedepózzak.
1. 1900 m úszás
Vízhőmérséklet kb. 22 fok. (24 fok alatti vízhőmérséklet esetén a neoprén megengedett!)
Limitidő 1 óra 10 perc a kerékpározás megkezdéséhez.
Időtervem: kb. 45 perc
A rajt a tévéközvetítés (!) miatt bő 20 perccel csúszott, így legalább bőven maradt időm a megfelelő bemelegítésre, és „pályabeúszásra”. Rengeteg néző gyűlt össze a móló két oldalán, jó látvány lehetett számukra a több száz versenyző együttes vízbefutása. Az úszással különösebb gondom ezúttal sem akadt, jól lapátoltam, így a középmezőnnyel értem partot a bő 40 perces úszást követően. Az úszás befejező 633 méterén jó látványt nyújtott minden balos karcsapásnál a domb tetején magasodó Tihanyi-apátság. Kifutás a partra, megvan a Móni, irány a depó, és még csak el sem fáradtam, ez az!
Úszóidőm: 40:48 (58. hely/ 127) Sebességem: 2,8 km/óra
D1: 04:49
2. 90 km kerékpár (3 x 30 km / kör.)
Szintkülönbség: kb. 1200 m
Limitidő 5 óra 30 perc a futás megkezdéséhez.
Időtervem: kb. 3 óra 30 perc
A három szám közül egyértelműen a kerékpározás volt a leggyilkosabb a Balatonman verseny összes távján! Sokunknak tudniillik csak utólag derült ki a 90 km hosszú pálya 1200 m-es szintkülönbsége, ami talán még egy-két profit is meglepett, hát még bennünket amatőröket! Erről az apróságról bizony elfelejtettek szólni a szervezők, illetve bocsánat ők mondták ezt előre: „Balatonfüredet elhagyva az út enyhén emelkedik Balatonszőlősig, onnan jön a neheze mert folyamatos emelkedő van Tótvázsonyig. Tótvázsonytól Aszófőig viszont többnyire sík vagy enyhe lejtő. Aszófőtől Füredig a régi úton megyünk ami szinte sík. Az út első kilométerei tényleg nem könnyűek de amit ” elvesz ” az elején azt később visszaadja :-).” Én már azt az enyhe emelkedőt az elején sem éreztem enyhének – valaki már ott tolta a biciklit -, na de ami utána jött az igazi hegymenet volt, ami minimum piros pöttyös trikót kíván a Tour de France-on…
Mivel ezt a ruhadarabomat sajnos otthon felejtettem így kínlódva veselkedhettem neki a 8%-os emelkedőnek a kacskaringós erdei úton, ami valami iszonyatosan durva volt. A harmadik körben ezért már előre eldöntöttem, hogy megpróbálkozom egy kis biciklitolással, hátha úgy gyorsabb, hát nem lett az, sőt a cipőből kibújva csak rontottam a helyzetemen azzal, hogy a tűzforró aszfalton szépen szétégettem a talpamat… A kb. 10 km emelkedő leküzdése után a kör maradék 2/3-án azért volt lejtő = száguldás bőven, de ezekhez értelemszerűen emelkedő is járult, szóval irtózatosan nehéz / technikás volt a pálya. Már az első körömben át kellett értékelnem az előzetesen megállapított időtervemet (1-1 óra 10 perc), és ha ezt az iramot tartani tudtam volna, akkor még viszonylag jó lettem volna egy 3 óra 45 perces kerékpárosidőre. Hát nem bírtam tartani, ahogy azt a mellékelt kis statisztika mutatja… A komplikált pálya mellett az egyre melegedő időjárás (30 fokos meleg) is kifacsart bennünket, emiatt a Pécselyen felállított frissítőállomásra szükségünk is volt a központi mellett. Én két 0,7-es kulaccsal frissítettem folyamatosan, az egyikben víz, a másikban iso volt. Az energiaszeletek nehezen csúsztak le, a kapott fogkrémek (zselé) viszont annál könnyebben. Az utolsó körön már sokszor vízzel locsoltam a sisakomat és próbáltam az erőmből kicsit tartalékolni a futásra, így végül is 4 óra fölötti idővel értem be a második depóba.
Kerékpárosidőm:
- 1. kör: 1:13:06 -> 24,65 km/h
- 2. kör: 1:22:25 -> 22 km/h
- 3. kör: 1:34:24 -> 19,15 km/h
- Összesen: 4:09:55 (109. hely/ 127) Sebességem: 21,6 km/óra
D2: 06:01
3. 21400 méter futás
8 x 2600 méteres kör és 2 x 300 méteres befutó a célba.
Limitidő 7 óra az utolsó futókör megkezdéséhez, ez ugye valami vicc volt?! 18 km-re mindössze másfél órát adtak a rendezők?!
A Mónitól sportkrémet kértem, amivel bekentem a lábamat frissítettem és átfutottam a pályára, hogy megkezdjem az eddigi legnehezebb és egyben leghosszabb félmaratoni futásomat. Futás közben sok minden megfordul az ember fejében. Az enyémben az első két körben a feladás is befészkelte magát, annyira szenvedtem. Beszorult a levegő, aminek köszönhetően szúrt az oldalam, de nem is fizikailag, hanem sokkal inkább agyilag voltam K.O.! Untam már az egészet, ami nem is csoda, hiszen ekkor már több mint 5 órája küzdöttem… Ez volt az első pillanat sportpályafutásomban, amikor komolyan elbizonytalanodtam magamban. Pokoli rossz érzés volt. Végül is a Móni mentett meg, aki minden kör előtt töretlenül biztatott, és mondta, hogy csak menjek szépen tovább. Mentem én, csak annyira unalmas volt az útvonal, hogy oda-vissza kellett sétálni/futkosni, közben meg semmi látnivaló, semmi árnyék, szóval valami embertelen küzdelem volt ez a kilométerekkel. És hogy ez se legyen olyan könnyedén elviselhető, arról a szervezők gondoskodtak, akik egy alig érzékelhető kis emelkedőt is belecsempésztek az útvonalba, pont a kb. féltávnál felállított frissítőállomás előtti szakaszra.
Telefonon röviden megnyugtattam a muteromat, majd odaadtam a Móninak a pulzusmérő pántomat ami már a kerékpározás alatt sem mutatott semmit, illetve a varázsitalomat tartalmazó kémcsövet. Ez utóbbit előző nap vásároltam az egyik boszorkánykonyhán (energiastand), ahol az eladó elmondta, hogy ez a lötty végszükség esetén egy utolsó nagy lökést ad… Nem lesz rá szükségem, hiszen már megvan a harmadik köröm! A műsorközlő szerencsémre minden kör végén közölte, hogy mennyi van még hátra, a negyedik teljesített körömre mégis azt hittem, hogy az csak a harmadik… Na ha igazam lett volna, akkor komolyan mondom, hogy kiállok a versenyből! Féltávnál kezdtem el újra hinni a versenyem teljesítésében, amikor szépen felosztottam a pályát gyorsgyalogló és lassan kocogó szakaszokra, így aztán lassan, de biztosan fogyni kezdtek a kilométerek. A Móni kólát is hozott nekem a közeli áruházból, aminek köszönhetően a cukorszintemet is helyrebillentettem, ez kellett is, mert a gélek egyszerűen már nem mentek le. Csak a víz, azt bőven ittam és még többet öntöttem magamra a 30 fokos hőségben. Az utolsó kör legvégén sikerült megelőznöm egy embert, furcsa, de eddig a pillanatig eszembe se jutott, hogy ez végül is egy verseny! Már akinek, nekem és sokunknak ez sokkal inkább a túlélésről szólt. Meg önmagunk legyőzéséről, ami megint sikerült!
És hogy mikor teljesítem az Ironman-t?
Soha!
- Futóidőm: 2:38:18 (95. hely/127) Sebességem: 8 km/óra
- Összidőm: 7:39:50 (106. hely/127)
Értékelés (1-5)
- Útvonal: 4
- Rajtcsomag/befutócsomag: 5
- Szervezés: 4
- Ár-érték arány: 4
- Hangulat: 4
- Summa summarum: 4
Köszönetnyilvánítás
Köszönöm minden munkatársamnak, ismerősömnek, barátomnak, családtagomnak és mindenkinek, aki szurkolt nekem. Nélkületek nem sikerült volna (ez sem)! De legfőképp a barátnőmnek a Móninak, aki több mint 7 és fél órán át várt rám, emellett végig segített nekem az Ironman 70.3-as távjának legyűrésében.
