Nemrég írtam arról, hogy 60 félmaratont futottam 10 év leforgása alatt, ebből annak kéne következnie, hogy van már némi rutinom a 21 km lefutásában. Az évadzáró virtuális futásommal azonban ennek ellenkezőjét bizonyítottam, azaz minden létező hibát elkövettem amit csak lehet, hogy minél nehezebbé tegyem számomra ezt a félmaratont…
De miért is lett virtuális futás az eredetileg Siófokra tervezett versenyből? Hát persze, hogy megint beütött a COVID-19, így november 11-től újra kijárási korlátozások léptek életbe, amivel természetesen minden tömegrendezvény eltörlésre került. (Siófok már előtte nem engedte a verseny megrendezését, így amúgy is Fonyódon lett volna.) Több sebből vérzett amúgy is nekem ez a futás. Ott kezdeném, hogy eleve Balcsin szerettem volna lefutni, ha már az éremre is rá van írva, hogy Balaton, meg Siófok… Hogy néz már az ki, hogy Újpesten futok? Így ennek az égvilágon semmi értelme. Na mindegy. El is engedtem a versenyt, aztán a szervezők kitolták a teljesítési időt november végéig, de még így sem érdekelt a dolog. Aztán a Gábor kitalálta, hogy az utolsó napon, azaz november 29-én fussunk egy 10 k-t. Persze napsütéses reggelre ébredtünk, ami üdítően hatott, hiszen ekkor már vagy egy hete nem láttuk a napot… Most vagy soha! Ezzel pedig kezdetét vehette a szokásos dilemma. Lefussam, vagy ne? Mennyit fussak? 10-ért nem fizetek az tuti. Maximum majd futok tovább, aztán meglátom, h 14-et vagy 21-et megyek. Végül elengedtem a dolgot, mert nem volt kedvem a nevezéssel szarakodni. Szóval úgy volt, hogy 10 k-t tolunk a Gáborral, az egy órás futás alatt viszont bőven volt idő arra, hogy meggyőzzem magamat arról, hogy bizony kell nekem ez a 21 k. De nem neveztem be! Mindegy, majd benevezek utána! Csak a Móni meg ne tudja! Hátha hamarabb hazaérek, mint ő! (Nem sikerült…)
Szóval azok után, hogy nem is terveztem igazából ezt a félmaratont, így nem is ilyen hosszú távra készültem, számtalan baklövést követtem el, amik persze csak a futás közben/után ütöttek be.
Jöjjenek is akkor most ezek, avagy hogyan ne fuss félmaratont!
- Edzés nélkül. Két hete 1 km-t sem futottam, utoljára éppen az öcsémet kísértem el eme virtuális verseny 10 k-s távjára.
- Sérülten. Még mindig éreztem az októberben összeszedett húzódásomat a farizmomban, ill, a hátsó combizmomban.
- Mellbimbó leragasztása/vazelinezése nélkül. Már a táv utolsó pár kilométerén éreztem, hogy kidörzsöli a pólóm.
- Kevés kajával/frissítéssel. Előtte nem nagyon ettem, közben semmit, de legalább egy majdnem teli futókulaccsal indultam neki. Minimum egy gél jól jött volna féltávnál.
- Zsebkendő nélkül. Hideg időben praktikus kellék, még jó hogy a Gábortól kaptam.
- Feltöltetlen órával. Nem biztos, hogy kibírta volna a GPS-es órám a futást, így 10 k-nál odaadta az öcsém a sajátját. Amúgy is 6,5 km-nél sikerült rossz gombot (split) megnyomnom a sajátomon, így újraindult a távmérés…
- Úgy, hogy nem nézel előre! A cél előtt kb. 3 km-rel sikerült izomból lefejelnem egy kétszárnyú utcajelző táblát, mert épp elbambultam… Összecsapott tehát a tábla és a halántékom, de mivel szerencsére ütődöttebb talán már nem lehetek, így azt hiszem, hogy kettejünk csatájában végül is kiegyezhetünk egy döntetlenben.
U.i.: Hol van az a ronda Balaton-félmaraton érmem?
