Az Ötpróba Rióba eseménysorozat utolsó eseménye július 23-án került megrendezésre a Margitszigeten. Tavaly december 31-én már kint voltunk futni, de az akkori szervezés botrányos volt. Aggódtam is kicsit emiatt, de ezúttal nyoma nem volt a korábbi szerencsétlenkedésnek a szervezéssel.
Az online nevezésnél meglepődve láttam, hogy a Bakony 200-as bringázásra is kaptam 40 pontot. Nem is tudtam, hogy az a túra is az ötpróba sorozat része. Na szóval volt a Bakony 200, plusz a tavaly decemberi futás amivel 20 pontot szereztem, így összesen 60 pontom volt. Gondoltam a 100 pontot illene elérni, úgyhogy beneveztem a 21,4km-es futásra, amiért 50 pont jár. Így összesen 110 pontot sportoltam össze, amiért állítólag jár majd valami virtuális oklevél. Jeeeee! Egyébként megszerettem ezt az egészet, ha lesz legközelebb, akkor az úszásra fogok nevezni.
A szervezés tehát rendben volt. Négy szigetkört kellett futni. Hideg éppen nem volt, 30 fok felett volt a hőmérséklet, úgyhogy beálltam kényelmes 5:30-as kilométerekre. Körönként egy frissítőpont volt vízzel, ISO-val és banánnal. Az ISO-t Scitec Isotec-től keverték, de nagyon hígre sikerült, alig volt íze. Egy kanállal még elbírt volna minden pohár 🙂
Nagyjából 30 perces köröket mentem, az időm a célban 01:59:11 volt, amivel 40. lettem 132 indulóból. Szombat délelőtti edzésnek pont jó volt.