Farkas Úr ragyogó ötlete volt, hogy nevezzünk a Bakony 200-ra. Mikor megláttam a szintkülönbséget, elbizonytalanodtam. 2014-ben volt egy hasonló esetem a TA-BU 100 teljesítménytúrán, ahol ugyanilyen hullámvasút pálya volt, brutál sok szinttel. Azt a túrát úgy fejeztem be, hogy a büdös életben nem indulok több ilyenen, erre most két évvel később azon kapom magam, hogy vasárnap reggel 6 órakor hurrikán erejű széllel tarkított szakadó esőben robogunk Veszprém felé az autópályán. Merthogy mindhárman előneveztünk és akkor nincs visszaút, menni kell!
Hajnali indulás
Na szóval, Szabó Peti reggel 5:50-kor hívott, hogy itt van a ház előtt. Felkaptam a bringám, a két hátizsákom meg a bringatartót és levittem a kocsihoz. A házból kilépve nagyjából 10 fokkal volt hidegebb, mint amire számítottam. Leadtam Petinek a bringatartót, hogy szerelje fel, én meg visszamentem még egy réteg ruháért. Mire lejöttem, Farkas Peti és Móni is megérkeztek a másik autóval, aminek a tetején és a csomagtartójában is volt egy kerékpárnak látszó tárgy.
Aktívan él mindannyiunkban a tavaly nyári szenvedés a bringatartókkal Nagyatádon. Ezt megelőzendő, beújítottunk még két Thule bringatartót az idén, ezzel 10 percre csökkentve a korábbi 40 perces bringarögzítési műveletet.
Amint elindultunk, elkezdett esni az eső, az autópályára felérve pedig már szakadt lefele az ég a nyakunkba. Fogalmam sem volt mit fogunk csinálni, ha nem áll el. Habár nem a teljes távra neveztünk, csak a 110-re, teljesen kizárt, hogy 5 órát tekerjünk ilyen időben. Na de eddig mindig szerencsénk volt, és ahogy megérkeztünk Veszprémbe a túra központjához, most is elállt az eső. A 8 fokos hőmérséklet, és a hatalmas szél persze megmaradt, de azt legalább megfelelő ruházattal el lehet viselni.
Készülődés
Gyorsan átöltöztem, aztán néztem ahogy Peti próbálja közlekedésre alkalmas állapotba hozni azt a 30 éves romhalmaz acélvázas mountain bike-ot amivel Móni fog tekerni. Pár perc után beszálltam én is kicsit okoskodni, de végül arra jutottunk, hogy a fék csak felesleges alkatrész a bringán. Nem kell fékezni és akkor nem lesz vele gond. A pöcsölésünket végig rögzítette az esemény videósa. Alig várom, hogy viszontlássam magunkat, lehetőleg hanggal…
Szerelés után jött a szokásos egymástól tarhálás. Most épp F. Peti nem hozott hosszú gatyát, se kulacsot. Én kivételesen semmit nem hagytam otthon.
Végre végeztünk mindennel és beálltunk még egy gyors csoportképre.
Már rég el kellett volna rajtolnunk, de erre végül is csak 9 óra körül került sor.
A „100 + csúcs” táv hivatalos útvonala a Bakony 200-on. Ez a kör várt ránk.
Bakony 200 – Induljunk!
Az első 10 km vadonatúj, tükörsima kerékpárúton vezetett. Rögtön az elején belebotlottunk ebbe a lejtőbe. Illetve itt még lejtő, aztán visszafelé persze emelkedő. Ahogy mentem előre, hirtelen azt hittem vége az útnak és szakadék van előttünk. Visszavettem a tempóból, lassan gurultam de még mindig nem láttam mi lesz ebből. Annyira meredek volt, hogy csak egész közelről látszott a lejtése. Itt a kép fentről:
Itt pedig a másik irányból. Móni is lefotózta kicsit közelebbről.
Lassan belegurultam az elejébe és úgy gyorsultam pillanatok alatt 60 km/h fölé, hogy fékeznem is kellett az erős szél miatt. Izomból beletekerve szerintem simán el lehetne érni a 80 km/h sebességet is. Kegyetlen.
Első ellenőrzőpont
Hamarosan elértük az első ellenőrzőpontot Tótvázsonynál. Pecsételtünk egyet gyorsan és már mentünk is tovább.
Tótvázsony után volt egy rövidebb országúti szakasz, iszonyatos szembeszéllel. Előre engedtem Petit, és kényelmesen tekertem a 35 literes hátizsákja által szolgáltatott szélárnyékában.
Ez a pár kilométer volt az egész útvonalból a sík terep. Ezen kívül gyakorlatilag nem volt olyan szakasz ahol ne emelkedett vagy lejtett volna az út, mint az alábbi szintemelkedés ábra is mutatja.
A fotósnak persze próbáltunk jó képet vágni.
Végig nagyon szép volt a környezet, csináltunk pár képet menet közben. Na jó, az égbolt nem volt ilyen szép, mert egész nap el volt borulva, szóval arra kellett egy kis utólagos optikai tuning 🙂
Hamarosan lefordultunk az országútról és elkezdtünk Szentgál felé tekerni. Sokat, felfelé. Az útvonalat mindenhol narancssárga táblákkal jelölték. Nagyon jól meg volt csinálva, tényleg minden helyen volt jelölés ahol egy picit is kétséges lehet az irány. A két táv közti elágazást is külön jelezték. Egyébként pont ennél a táblánál csesztük el. Itt kellett volna egyből felmenni balra a hegycsúcsra, aztán visszamenni Veszprémbe és kész. Akkor elkerülhető lett volna minden ami ezután következik 🙂
Második ellenőrzőpont
A következő pecsételő állomásunk Szentgálon volt. Itt már korántsem voltunk olyan lelkesek, mert elég sok emelkedőn voltunk túl. Bedobtam két megkeményedett energiaszeletet, a fogam majdnem beletört, de legalább az éhségemet gyorsan elvette. Közben Farkas Úr is megérkezett és hárman együtt vágtunk neki a Kab-hegynek.
Ezen a szakaszon voltak a legdurvább emelkedők. Le kellett vennem a széldzsekimet, hogy ne izzadjak be. Nem tudom mennyi idő volt mire felértünk, de egy örökkévalóságnak tűnt. A csúcson legfeljebb 5 fok lehetett és még a korábbinál is jóval erősebb szél. Peti öltözékéből elég jól érezhető miről beszélek.
Ittam egy jó hideg kólát, visszavettem a kabátom és elindultunk lefelé.
16 kilométernyi ereszkedés következett, 60 feletti tempóval. A fák között nem volt vészes, de ahogy ahogy kiértünk az erdőből, hirtelen elkapott oldalról a szél. Na az kegyetlen volt, keményen kellett fogni a kormányt, hogy ne boruljak fel. Hármunk közül nekem van a legkönnyebb bringám, úgyhogy a lejtőkön én mentem elöl. Mondanám, hogy mekkora király vagyok, csak sajnos az emelkedőkön pont fordítva van, ott én vagyok a legcsírább.
Kiértünk az országútra és elfogyott a lejtő a lelkesedésünkkel együtt. 10 kilométer volt még Kapolcsig, az utolsó ellenőrzőpontig. Az út persze egy percig nem volt sík, egymást váltották a lejtők és az emelkedők. Minden bajom volt. Idén még szinte semmit nem tekertem, lehet nem egy ilyen durva hegyi túrával kellett volna bemelegíteni…
Harmadik ellenőrzőpont
80 km-t mutatott az óra mikor elértük végre Kapolcsot. Kiváló házi szörpöt és pogácsát adtak. Elég jól belejöttünk az evés-ivásba, egyáltalán nem akaródzott elindulni. 30 km volt még hátra…
Indulás után pár száz méterrel vettük észre, hogy nem azon az úton kell visszamenni ahol jöttünk, hanem Vigántpetendnél elmegy az út jobbra. Átmentünk a falun és újabb emelkedő következett. Nekem ez volt a mélypont. Leszarom, nem erőlködök tovább. Itt tekertem a leglassabb kilométert, 6:59-el. Ez sokkal lassabb, mint ahogy futni szoktam 🙂 De annyira nem érdekelt, csak érjünk már be.
Valahol ezen a szakaszon, ahol épp Szabó Petivel kínlódtunk együtt felfelé, nekem szegezte a költői kérdést: miért csináljuk ezt az egészet? Gondolkodtam egy darabig, de végül csak egy „nem tudom b+” válaszra futotta.
A hegy után jött Nagyvázsony, Vöröstó, Barnag, aztán visszaértünk Tótvázsonyra ahol az első ellenőrzőpontunk volt. Itt léptük át a 100 km-t 4 óra 58 perces idővel. És még csak ezután jött az az emelkedő amit az elején már mutattam.
Az utolsó 12 km nem volt olyan vészes. Itt is voltak emelkedők, de az út felülete sokkal simább mint a korábbi szakaszokon, ezért tekerni is sokkal könnyebb volt rajta.
Bakony 200 – Cél!
5 óra 53 perces nettó idővel értünk be, ami 19,4 km/h-s átlagnak felel meg. Farkas Úr ennél jóval hamarabb bent volt már a célban. Neki nem okozott különösebb gondot a túra, mert télen sem hanyagolta el a spinning edzéseket.
Kaptunk érmet, gumicukrot és kajajegyet amit a közeli étteremben lehetett rizottóra cserélni.
Átöltöztünk, feldobtuk a bringákat a tetőre és irány az étterem. Májas rizottót adtak, de előtte bedobtunk egy tányér forró levest, hogy felmelegedjünk, utána meg ment a palacsinta + somlói kombó.
Kaja után nem maradt más hátra, mint rossz irányba elindulni hazafelé. A GPS valamiért nem szerette az autópályát, helyette inkább a településekkel és útlezárásokkal teli útvonalat választotta. Mire Pestre értünk természetesen ragyogó napsütés volt…
Most, hogy eltelt pár nap, már szépülnek az emlékek. Jövőre azért figyelmeztessetek, hogy olvassam el ezt a mostani írásomat mielőtt újra nevezni támadna kedvem 🙂
Bakony 200 galéria
