Egy kiadós vasárnapi zabálás után vetődött fel bennem az ötlet: futni kéne egy maratont. Egy darabig vacilláltam, de aztán úgy voltam vele, hogy, ha most rögtön nem indulok el, akkor bealszom a kajakómától.

Előtúrtam a hátizsákom, bedobtam két liter vizet, néhány müzlit, egy banánt, egy energiazselét, aztán gyorsan kimentem a lakásból mielőtt meggondolnám magam.

Arcon csapott a szél ahogy leértem az utcára. Tíz foknál biztos nem volt melegebb és éreztem a lábamon ahogy szitál az eső. Déjà vu érzés kerített hatalmába, mintha nemrégiben hasonló időjárás lett volna valamelyik versenyen is. Egy darabig még anyázgattam a ház előtt, aztán kezdtem fázni, úgyhogy kénytelen voltam elindulni.

Római-part

Kezdésnek átfutottam az Újpesti vasúti hídon, ahol fokozottan éreztem a lágy tavaszi szellő simogatását. Tartanom kellett a szemüvegem, nehogy lefújja az arcomról a szél. De legalább nem szemből fújt, az is valami. A hídról leérve rákanyarodtam a Római-partra. Itt valamelyest mérséklődött a tornádó, és a fák között az esőt sem éreztem annyira. A vasárnap kora délutáni időpont ellenére minden büfé és étterem be volt zárva. A jó időben amúgy mindig zsúfolt kerékpárút most ilyen kihalt volt:

Gyakran járok erre bringával, de a külső úton szoktam menni, mert a belső szakaszon csak egy darabig van aszfalt, utána cross country pálya lesz belőle ami országútival nem igazán tekerhető. Na de most, hogy nem bringával voltam, végig az erdős részen futottam. Az erdő tök üres volt, senkivel sem találkoztam. Sosem futottam még ennyire nyugodt körülmények között. Üdítőleg hatott rám ez a környezet az egy héttel korábbi Vivicittá félmaraton után, ahol szelfibottal tántorgó macskajancsikat kellett kerülgetni futás közben.

Szentendre

A 13. km után jöttem ki az erdőből. Itt még egy darabig földút vezet, aztán ahogy beér Szentendrére van egy fordító, és onnantól jó minőségű, kétsávos kerékpárút visz egészen a Duna korzóig. Ezen a szakaszon ritkábbak a fák, néha egész jó kilátás nyílik a Dunára:

Innen még két kilométert futottam kifelé, aztán a korzó elején az emlékműnél nyomtam egy hátraarcot. 18km-nél jártam, az időm pedig 1 óra 51 perc volt.

Visszafelé nem akartam ugyanezen az útvonalon menni, inkább a 11-es utat követtem. Szentendre határában, ahol a Dobogókői út is becsatlakozik, van egy aluljáró a patak mentén. Ezt szoktam használni kerékpárral is, ha keresztezni akarom a főutat. Minden más megoldás életveszélyes ebben a kereszteződésben. Kétszer kétsávos út, folyamatosan erős forgalommal. Az Ipar utca felől van ugyan egy lámpa az autósoknak, de ritkán vált, és kanyarodás után ugyanúgy veszélyes az autók között haladni. Szóval én nagyon ajánlom az aluljáró használatát minden bringásnak / futónak / túrázónak, aki arra jár. Az alábbi képen látszik az aluljáróhoz vezető lépcső.

A lépcsőn felérve jobbra fordulva, az épületeket megkerülve folytatódik a kerékpárút. Ez egy elég unalmas és zajos szakasz, mivel közvetlen az autóút mellett halad. Biciklivel nem szeretem, mert rossz minőségű, repedezett a burkolat, futáshoz viszont ideális. Nyáron itt is nagy szokott lenni a kerékpáros forgalom, de most egy lélek sem járt erre, mint az alábbi képen is látszik.

Budakalász, Békásmegyer

Három kilométer tökegyenes szakasz után elértem az Omszki-tóhoz. 24km-nél jártam 2 óra 29 perces idővel. Az Omszki-tónál lévő McDonald’s-ból kiáradó a kajaszag emlékeztetett rá, hogy lassan enni kéne. Bedobtam gyorsan egy banános müzlit két deci vízzel. Majdnem olyan finom volt, mint egy Big Mac menü.

Próbáltam számolgatni, hogy mennyire kell széthúznom a kört a maratonhoz, de nem tudtam normálisan megbecsülni. Bíztam benne, hogy nem kell az Árpád hídig kifutnom, de amikor Aquincumhoz értem és még mindig csak 30km-t mutatott a GPS, akkor már biztos voltam benne, hogy nem úszom meg.

Angyalföld

34km-nél értem el az Árpád hidat. Itt még egész jól bírtam a futást, 3 kilométerrel később kezdődtek csak a problémák, a Rákos-patak magasságában. Ötödik alkalommal futottam maratont, de az utolsó 5km adta élményekhez képtelen vagyok hozzászokni. Kegyetlenül fájt a talpam amihez hozzájött, hogy ekkor már késő este volt, rohadt hideg és az éhség  is kezdett kifogni rajtam. Az utolsó müzlit még az Árpád hídon toltam be, gondoltam az már bőven kitart hazáig. Nyilván…

A Göncöl utcából kiérve végre feltűntek Újpest panelházai. Mindjárt otthon vagyok! Aztán a GPS-re pillantva láttam, hogy még 39-nél sem járok, úgyhogy nem fogok tudni a vasutat keresztezve egyből hazafutni, hanem egy három kilométeres kört még bele kell szőnöm valahogy.

És végre ismét Újpesten

Az utolsó 3 kilométer kegyetlen szenvedés volt. Nem is a lábfájás okozott problémát, hanem az alul kalkulált kajamennyiség. Kellett volna még plusz 2-3 müzlit magammal vinni és nem lett volna gond. Így viszont a végére teljesen elfogyott az energiám, pont amikor a legjobban kellett volna.

Végül 4 óra 27 perces idővel fejeztem be életem ötödik maratonját. Befutócsomag és érem helyett dupla sajtos hawaii pizzával + somlói galuskával ünnepeltem a célba érést.

Útvonal, részidők

A részidőket az alábi grafikon mutatja. Sokáig kerestem a megfelelő tempót, végül olyan 6:20 körüli kilométerekre álltam rá.

Ez pedig a teljes útvonal. A kiindulási pontot valamiért eltévesztette a GPS, de utána szerencsére észhez tért.

Galéria