Idén visszatértem Balatonfűzfőre, ahol tavaly bronzérmet szereztem a hosszútávú triatlon ob-n a 40-44-es korosztályban. Az irontáv helyett most viszont csak annak a felét vállaltam, illetve kicsit kevesebbet, mert a bringapálya csak 74 km volt.

Kaja

Előző nap ebédre csevapot grilleztünk és édes burgonyát sütöttünk a Mónival, amihez vegyes/tzatziki salátát ettünk, míg este a Gergővel megfeleztünk egy-egy lazacos-tejszínes/tonhalas-paradicsomos tésztát, amit az olasz étteremből rendeltünk. A verseny napján a 10 órai rajt miatt 7-kor még bereggeliztem (ham&eggs 4 tojásból, 3 szelet baconnel, mellé pestós croissant, és fél fahéjas fonott kifli).

Úszás

Az 1,9 km úszást akár neoprénben is lehetett volna teljesíteni (rövidtávon viszont nem engedték), mert 23,5 fokos volt a Balcsi. Lehetett volna, de nem hoztam magammal ezt a ruhadarabot, pedig lehet, hogy jobb lett volna. Már csak a szúrós hínárok miatt is, amikkel tele volt a sekélyebb rész. Kellemetlen volt már a bemelegítésnél is, a verseny alatt még pláne, mikor szétkaristolták az ember karját/lábát. Ráadásul egy-egy a mellkasomhoz/hátamhoz is bekúszott… Két kört kellett teljesíteni 3 nagy sárga piramis alakú bóját megkerülve, majd a rajtnál lévő kis piros bója volt a fordító. Igen ám, csak ez elég kicsi volt, így elég nehéz volt becélozni. Emiatt sokan a mellette lévő – szintúgy elég kicsi – sárgát kerülték… Voltak akiket vissza is zavartak a versenybírók a csónakról. Csakúgy, mint azt a két előttem úszót, akik az első sárga piramisbója után rögtön a harmadikra fordultak rá, én meg mentem utánuk, de aztán észrevettem, hogy balra van a második bója, így gyorsan kapcsoltam, bár így is értékes időt vesztettem. A depóban viszont legalább nem kellett vesződnöm a neoprénnel, így elég gyorsan végeztem.

Kerékpár

A kerékpározás alatt szerencsénk volt, mert felhős időben tekerhettünk végig a teljesen lezárt 710-esen. Emiatt frissíteni sem kellett olyan sokat. 1 energiaszeletet, 1 gélt, 1 sótablettát ettem, mellé izotóniás italt és vizet ittam a kulacsokból. Egyenletesen próbáltam pörgetni az ismerős, ámde kissé unalmas pályán, ahol 2 kört kellett tekerni. Minden ironmanest biztattam, nekik 5 kört kellett menniük (brrr.), ugyanúgy, ahogy nekem 1 éve. A depó bejáratához érve a Móni odaszólt, hogy 5 percre van tőlem a szenior1 korcsoport 3.-ja, avagy motiváló útravalót kaptam a félmaratonra, de hát így jártam, én kértem a tájékoztatást. A 2. depóban is gyorsan végeztem, hogy mihamarabb megkezdhessem a felzárkózást.

Futás

Lendületesen kezdtem a futást 4:45/km volt a cél a 21 km-en, így ennél gyorsabb tempóban kellett kezdenem. Az időjárás továbbra is kegyes volt hozzánk, bár a 2. körtől egyre jobban befűtöttek nekünk, így jól jött a jég, és a locsolás. Jól vittek a lábaim, az első 2 kört szépen le is hoztam, de a távolság nem csökkent a 3.-hoz képest. Ráadásul a 3. körön elért a holtpont, nehezen ment, belassultam 5 perces tempó környékére. Már éppen kezdtem elengedni a dobogót, amikor helycsere történt előttem, mert a Móni már egy másik rajtszámot és 2 percet, mondott be az utolsó köröm kezdetén, így aztán újra elérhető közelségbe került a dobogó. A túlsó fordítónál szúrtam ki a riválisomat, ekkor már 1 percen belül volt csak a különbség közöttük, itt már bíztam benne, hogy utol tudom érni. Igaz már csak kb. 2,5k volt hátra. Alig több mint 1 kilométerrel a cél előtt mentem el mellette, amiről ő semmit sem sejtett. Innentől hátra sem néztem csak futottam olyan gyorsan, mint ahogy az elején elkezdtem. Csak a célban tudta meg, hogy mindössze fél perccel (!) maradt le a 3. helyről… (A 2. helyezett 4:30-cal előttem végzett, míg az elsőtől picivel több mint 23 percet kaptam.)

Elsősorban a jó futásomnak és gyors depózásaimnak, no meg a Móni/Gergő infóinak köszönhettem ezt a dobogós helyet, mert az úszás és a kerékpár során jobban teljesített a legfőbb riválisom. A kitűzött 4:30 órás célidőtől 7:20-szal ugyan elmaradtam, de ez most nem számított, mert tavalyi irontávos bronzom után idén újra begyűjtöttem azt, csak ezúttal féltávon.

Statisztika

Ú: 35:45 (20. absz.)(4. kat.) 1:53/100m, 148 bpm, max 155 bpm

D1: 1:57 (15.)(4.)

K: 2:16:29 (27.)(6.) 32,64 km/h

óra: 74k (383m szint) 2:15, 32,9kmh, max 54,5kmh, 146 bpm, max 160 bpm

D2: 2:46 (7.)(4.)

F: 1:40:23 (19.)(3.) 4:47/km, 152 bpm, max 199 bpm? -> fals adat!

Össz.: 4:37:20

3399 kcal

16./122 ffi absz.

3./33 ffi 40-44

Köszönetnyilvánítás

UTE-s edzőimnek Turi Juditnak & Petsuk Zolinak

Segítőimnek Móninak, Gergőnek

és

Családomnak, barátaimnak, munkatársaimnak, akik szorítottak nekem.

Videó

Galéria