A 10., jubileumi keszthelyi triatlont pont a Geszosz Peti legénybúcsújára szervezték, vagy az övét a versenyre, nézőpont kérdése, de mivel a Zoli és a Gabi is indultak az UTE-ból, ráadásul ez volt a félironman országos bajnokság, így – hosszas dilemmázás után – én is beneveztem 55 ezerért. 2021-ben ugyanitt egy sörös nyereményjáték nyerteseként ingyen és bérmentve indulhattam! 3 év múltán pedig újra a Balcsiban vártam a rajtot. Sajnos még mindig nem jöttem ki teljesen a betegségemből (Covid?), ekkor már 2 hete köhögtem (!), de a verseny után végre elmúlt a dolog, szóval gyógyító erejű a triatlon!
A 8 órás rajt miatt korán keltem és indultam Széplakról Keszthelyre, ahol kisebb parkolási mizéria alakult ki, mert ezúttal az nem volt ingyenes, mivel a szervezőknek nem sikerült dűlőre jutniuk az önkorival… Szóval a depózás előtt még ki kellett szaladnom a kocsihoz, hogy megváltsam a napijegyet, így kissé kapkodóssá vált a készülődés.
Úszás
Nagyon jól esett a lubickolás a 25 fokos vízben, míg a 32 perces időm az új rekordom?! lett ezen a távon, bár a Garminom csak 1850 m-t mért. Volt egy barom, aki rugdalt, aztán valaki belekarmolt a bicepszembe, szóval bunyós volt az úszás eleje. Jó erőben éreztem magam végig az úszáson, érzetem, hogy keményen darálok.
D1
Az első depó sem lett olyan rossz, mint anno (9:15, brrr…), de a cipőm bringára való felapplikálásával még tovább lehetne az időmből (3:12) faragni.
Kerékpározás
A kerékpárpálya technikás, emelkedős volt. Négy komolyabb kaptatót csempésztek bele, így az gyakorlatilag 1%-os meredekségű volt a 86k-ra vetítve. Hihetetlen, hogy Boglárt követően itt is ledobta a láncomat a bicikli a verseny elején, ami miatt meg kellett állnom, és tiszta olaj lett a kezem/lábszáram, mire nagy nehezen visszaapplikáltam azt a helyére… A szerencsétlenkedésem ellenére a 2:44-es időm így is rekord lett, és igaza lett a Zolinak, aki azt mondta Tiszaújvárost követően, hogy 60k-ig jó lesz ez nekünk. (Sőt nekem még ott volt múlt szombaton a Tour de Pelso is!) Az is volt, utána viszont már fájt, meg a tüdőm sem volt 100%-os. Az útminőség kiváló volt az elkerülőn, de a főúton sem volt rossz, sokkal jobb, mint Tatán. Visszafelé úton egy külföldi versenyzővel pöröltem, aki állandóan bolyozni próbált, miközben a közelünkben tekerő jó erőben lévő csajszi azt hitte, hogy neki szólok be, de megnyugtattam, hogy nem vele van bajom.
D2
A második depóban mindössze 37 másodpercet töltöttem el.
Futás
Na ez volt a legnehezebb/legszenvedősebb. Hirtelen azt se tudtam hány kört kell menni. Én valamiért 4-ben reménykedtem, de sajnos 5-öt kellett futni… Épphogy befértem 2 órán belülre. 5 perc körüli kilométerekkel kezdtem, de folyamatosan lassultam, így voltak 6 perces km-eim is, szóval elfogytam a végére.
Cél
5:19:42 lett a vége, ami nem is olyan rossz, sőt, ha úgy vesszük rekord, bár a bringázás csak 86 km volt. Miután kifújtam magam, gratuláltam a Gabinak és a Zolinak, akik kategóriájukat simán megnyerték, míg Gabi az abszolút női versenyt is behúzta. Annával pedig a rajt előtt találkoztam, ő sajnos technikai malőr miatt a kerékpározást már nem tudta befejezni, mert kicsúszott a szintidőből.
Bevágtam magam az autóba, és célba vettem Siófok-sóstót, hogy a legénybúcsún kipihenjem a verseny fáradalmait… A srácok gratuláltak, akik igencsak képben voltak, mert végig követték a szereplésemet az EvoChipen.
Ahogy 2021-ben, most is nagyon bejött ez a verseny, ami jelenleg talán Magyarország legjobb középtávú versenye a fűzfői mellett. Ezen felbuzdulva, no meg hála a Mega early bird nevezési lehetőségnek, villámgyorsan be is nyomtam magam a jövő évire!
Tervezet dátum 2025.06.07. (06.14. lett végül)
Mega early bird nevezési csomag:
- Keszthely Triathlon Középtáv 2025 nevezés
- felkészülési idő során két meglepetés Training for Keszthely, és wahoo ajándékok
- ajándék Szilveszteri futás nevezést
- ajándék Agárd Triatlon nevezést
- új legmenőbb külön depo hely
- fast lane rajtcsomag átvétel
Mega Early bird nevezési díj: 49.990 Ft
- csak 25 főnek
- legfeljebb kedd éjfélig
Galéria





















