A legrégebbi. A legendás. 1984-ben volt itt az első triatlonverseny Magyarországon. Ez pedig már a XXXIX., azaz a 39. kiadása volt a szombathelyi Vasi Vasembernek. (A név kissé megtévesztő, mert nem iron távú versenyről, hanem olimpiai távúról beszélünk: 1,45-40-10.)

Jöttem volna már hamarabb, de a világ végén van Szombathely, igaz idén se jött közelebb… Budapesttől kb. 250 km-re található. Most viszont a Geszosz Peti, Valival az oldalán csatlakozott hozzám, így hárman vágtunk neki az útnak. Menő volt, ahogy a M86-on motoros felvezetést kaptunk az útvonalbiztosító mocisoktól, akik bolyban robogtak el mellettünk Szombathely felé, én meg szépen beálltam mögéjük.

A depóban találkoztam a nagymenő szeniorokkal: Nedussal, Marik Balázzsal, Borenich Gáborral, az ő bringáik viszont az „elit depóban” kaptak helyet az árnyékban, nem úgy, mint a miénk, a tűző napon. Jókat dumáltunk az úszás előtt a csónakázó-tó parján, míg a rajtra vártunk. A senior férfiak, így én is 11:15-kor indultam neki.

A Móni kollégájának biciklis tragédiája miatt gyászkarszalagot húztam a karomra, így versenyeztem. Nehéz volt. Nagyon. Lelkileg/fizikailag. És nem is csak a verseny miatt, hanem, mert alig aludtam a héten. Ráadásul az előző hétvégén csak piáltam/buliztam a Balaton Soundon. Nemhiába csökkent az energiaszintem exponenciálisan a verseny folyamán.

Egyértelműen az úszás volt nekem a csúcspont (23:59 – 1:40/100m), kivéve az elején a víznyelést, majd a rámúszást, amitől egy pillanatra bepánikoltam, de aztán a hídhoz érve újra rendbejött a légzésem. Innentől meg csapattam a dolgot rendesen, így viszonylag a mezőny elején értem partot.

A bringázás első fele jobban ment, ám a második felén többnyire a kistányért pörgettem, mert azt gondoltam, hogy a hullámos pályán elég lesz az nekem, de hatalmasat tévedtem, mert csak kb. 250 m szint volt a pályában, így valószínűleg rengeteg időt buktam… A Marik és a Borenich hamar utol is értek, aztán jól állva hagytak. A 42,77 km-t 1:18:10 alatt teljesítettem (32,3km/h, max. 60,9 km/h).

A futást ellenben végig kínszenvedésnek éreztem, az első körös teljesítményemet (11:30 – 4:36/km) képtelen voltam fenntartani (12:41 – 5:05/km, 12:43 – 5:05/km, 12:24 – 4:58/km), így épphogy csak becsúsztam az 50 perc alá a 10 kilin (49:18 – 4:56), a célidőm pedig 2:36:24 lett.

A verseny utáni gulyásparti nem pótolta kellőképp az elveszített kalóriáinkat, így a Petiékkel az egyik tóparti vendéglátóegységben további finom falatokkal kényeztettük magunkat. A kávézást követően pedig újabb 250 km levezetése várt rám, amit – talán mondanom sem kellene – a hátam közepére sem kívántam, de hát valahogy haza kellett jutnunk. Bezzeg a Nedus, aki feleségével a közeli fürdőben pihente ki a verseny fáradalmait, okos. Szóval ottalvós történet ez kérem szépen! Jövőre jön a 40., jubileumi, és én/mi itt leszek/leszünk. Utána meg irány a fürdő! 2x250km vezetés, közte egy triatlonverseny, soha többet…

Galéria