Október 23-án a forradalom hősei mellett Kolonics György olimpiai bajnok kenusra is emlékezünk akinek, kedvenc szabadidős (csapat)versenye volt a Bécs-Budapest ultramaraton. Ennek utolsó szakaszát, a Budakeszi-Budapest félmaraton jelentette (öcsémmel itt futottuk anno az első félmaratoninkat). A legendás ultramaraton már megszűnt, maradt az október 23-i félmaraton, mely 2017 óta az ő nevét viseli. Az utóbbi években a Szúnyog-sziget (Népsziget) szolgál a versenyközpont helyszínéül, az útvonal pedig nagyrészt a Római parton halad. A Kolonics György emlékfutás 2021-ben is egy kiváló rendezvény volt.

Ár-érték arányát tekintve ez az egyik legjobb félmaraton hazánkban, az biztos. A nevezési díj mindössze 4500 Ft, manapság dupla ennyibe kerül egy 21 km-es versenyen való részvétel. Pamutpólót, érmet, kis befutócsomagot (víz, proteinszelet, alma) és letölthető emléklapot kapunk a pénzünkért cserébe.

A verseny

Felüdülés így az őszi színekben a Duna partján futni. Az időjárás kellemes, nincs nagy tömeg a Rómain, szóval minden körülmény adott egy kellemes félmaratonhoz. Nem is volt különösebb időtervem, csak egy jóleső futásra vágytam. Persze amikor a vasúti hídon 2 km-nél az 5 perces iramfutók leelőztek azt azért csak nem hagytam annyiban, így felzárkóztam a kis csoporthoz.

Aztán mikor a gátnál lévő első frissítőpontnál nem fértem oda a nagy tumultus miatt az asztalokhoz lehagytam a csoportot, hogy majd a Megyeri híd előtti állomáson kényelmesen feltankolhassak. Itt új erőre kaptam, az ártéren vezető bicikliúton előzgettem, majd még a fordító után is jó erőben éreztem magam, csak a Rómain volt egy kisebb holtpontom, így végül kicsivel 1:45 előtt értem célba a zsinórban 3. Kolonics félmaratonomon. A tavalyi szenvedésem után az idei igazi örömfutás volt!

Egyedüli negatívumként a ruhatárnál való szerencsétlenkedést róhatom fel. Már a leadás sem volt zökkenőmentes, a ruhatáros mint a lassított felvétel úgy matricázta fel/helyezte el a csomagokat. Aztán persze a kiadás is akadozott, ami odáig vezetett, hogy nekünk kellett bemenni és megkeresni a táskánkat! De jól jött a türkizkék, nevemmel ellátott Balatonmanes hátizsákom a fekete ötpróbás tatyótengerben….

Kolonics György Emlékfutás 2021 galéria