A Fuss Szada csapatáról párszor már írtam. A tavalyi terepfutó versenyük szervezésében aktívan részt vettem, sajnos az idén a koronavírus miatt elmaradt az esemény. A vasárnapi közös terepfutások viszont továbbra is ugyanúgy mennek, amihez én is csatlakoztam ezen az esős hétvégén.
A szakadó eső ellenére hatan vágtunk neki a 14 kilométeres távnak, mely a Szurdok utca és Erdő utca sarkán található parkolóból indul. Az útvonal a tervezett távtól függ, nem feltétlenül követi a jelzett utakat. Most is több alkalommal letértünk a jelzésekről a táv érdekében. A 14 kilométert végül 1 óra 40 perc alatt végeztük ki, ami nekem egész jó kis átlag az időjárás, a terepviszonyok, illetve az idei erőnlétemet figyelembe véve.
Ha valaki szeretne vasárnaponként egy jó hangulatú beszélgetős terepfutáson részt venni, a csapat Facebook oldalán tud jelentkezni az eseményekre.