Még tavasszal jelentkeztünk a Nagy Tomival a Velencei-tókörre, hogy futva/bringával teljesítsük azt, de a koronavírus elsöpörte a rendezvényt. A nevezési díjat persze nem kaptuk vissza, hanem a szervező sportegyesület május 19-én szépen kipostázta a teljesítésért (?!) járó érmeket. Az egylet elnöknőjével finoman fogalmazva sem jutottam dűlőre a nevezési díjaink legalább részben való rendezésére, pláne, hogy nem csak a versenyért, hanem kajáért is fizettük… Az lett a vége, hogy rámcsapta a telefont, de előtte azt ígérte, hogy visszautalja a nevezési díjakat. Ezt persze azóta sem kaptuk meg…

Ezért aztán azt találtam ki, hogy egyénileg/virtuálisan teljesítem a Velencei-tókört, aminek végül is ősszel jött el az ideje, mely így jól szolgálja a budapesti maraton felkészülésemet. (Már ha megrendezésre kerül az október 11-i rendezvény.) Segítőm a Móni lett, aki így kerékpárral tekerte körbe a Velencei-tavat, és emellett mozgó frissítőpontként/fotósként is funkcionált. Pontosan onnan indultunk, Gárdonyból, ahonnan a klasszikus tavaszi tókerülő verseny szokott, ám most nem kelet, hanem nyugat felé futottunk, azaz fordított kört teljesítettünk. Illetve nem a 29 km-es, hanem a Császár-víz kerékpárúttal meghosszabbított kb. 32 km-es körre „neveztünk be”. Ebből végül 33 km lett, mert Velencei korzó előtti nádas mellett vezető út le volt zárva, így ott kicsit kerülni kellett. A korzóra visszaérve ráadásul egy street-food fesztivál kavalkádjába csöppentünk bele. Eme kis kellemetlenségektől eltekintve minden nagyszerű volt, bár a nagy meleget szívesen lecseréltem volna hűvös őszi időre, de ez nem kívánságműsor, mint az közismert.

Sok kerékpáros és futó gondolta – hozzánk hasonlóan – azt, hogy ezen a napsütéses délelőttön kipipálja a Velencei-tavat, a kör alatt lépten-nyomon futókkal üdvözöltük/biztattuk egymást. Már a parkolóban egy (ultra)futópárnak (?) köszöntem oda, akikkel a teljesítés után a parton váltottam is pár mondatot. Hallottam, hogy 5 percen belüli kilométerekre készültek, így tudat alatt versenyre keltem velük, és Pákozd előtt, kb. féltávnál szembe is találkoztunk egymással, mivel ők az óramutató járásával ellentétesen futottak. Géleket, sótablettákat vittem magammal, illetve a Móni biztosította a vizet és az izotóniás italt. Kb. félóránként frissítettem, ami 5 perces tempó mellett nagyjából minden 6. kilométernél jelentett egy-egy rövid megállást. A vége előtt kb. 3 km-rel egy kerékpáros pár ért utol, a srác megkérdezte, hogy hogy bírom, mert már másodszor előznek le. Mondtam, hogy jól, ráadásul mindjárt vége. (Csak hát futva kicsit nehezebb, mint tekerve, gondoltam magamban.) „Állat vagy!” – vetette oda végül.

Kifejezetten jól sikerült a maratoni főpróbám, sikerült 5 percen belüli kilométerekkel, ill. jó pulzustartományon belül végigcsinálnom a 33 km-t, így bizakodva várom a 3 hét múlva esedékes nagy eseményt. Ráadásul felettébb izgalmas volt fordítva futni, hiszem az eddigi 9 alkalommal mindig a jól megszokott körön végeztem ki a tavat. Megvan tehát a 10., jubileumi Velencei-tóköröm, ami alatt nagyon jól éreztük magunkat a Mónival, és szépen megdolgoztunk a befutóérmeinkért.

Statisztikáim

  • Rajt: 9:55
  • Táv: 33 km
  • Idő: 2:41:30
  • Tempó: 4:54
  • Pulzus: 150 bpm (átl.), 165 bpm (max.)
  • Kalória: 2258 kcal