Most jutottam el életemben először Szegedre, ahol a pihenés mellett az idényzáró versenyemre is sort kerítettem. Nagyon tetszett a város, ráadásul pont advent első hétvégéjén látogattunk Mónival a csongrádi megyeszékhelyre, így minden szépen fel volt díszítve az ünnepekre. Jókat ettünk (Pljeskavica, Csavap) és ittunk (forraltbor), sokat sétáltunk a városban (Széchenyi tér, Dóm tér). Az Anna gyógyfürdő szolgáltatásait péntek és szombat este is igénybe vettük, én pedig abban bíztam, hogy ez is segít majd, hogy átszakítsam az 1:30-as álomhatárt, amire oly régóta vágyom.
A kellemes őszi időjárásnak pont szombatra szakad vége, vasárnap – a verseny napján – pedig napos, de hideg idő (3-4 fok) várt a futókra. Jó szolgálatot tett a nevezésért cserébe kapott hosszúujjas technikai futópóló, ami szerintem tök jó ötlet egy téli verseny esetében. A rajt- és célterület Szeged déli részén, az SZTE Sportközpontjában lett felállítva, érdekes volt látni, hogy a felfújható kaput nem az utcán, hanem a komplexum területén belül állították fel a rendezők. Eredetileg nem volt előzetes rajtszámfelvétel, de aztán szerencsére szombaton észrevettem, hogy mégis át lehet venni a rajtszámot, így az 1-es (vagy 2-es) villamossal elmentünk a Mónival érte.
A futóversenyek előtti ruhatári mizériáról már legutóbb is írtam, de Szegeden is bőven okoztak e tekintetben kellemetlenségeket nekünk a szervezők. Itt egy kis teremben alakították ki a ruhatárat, aminek kétszárnyú ajtaja előtt öltük egymást a csomagleadás végett. Sor nem volt, csak egy masszív embertömeg, mely az épület kis előterében alakult ki. Minden csomagra műanyag szemeteszsákból kötöttek masnit, amire etikettet ragasztottak a segítők… Valaki meg is jegyezte, hogy valamelyik évben nem így oldották meg a csomagleadást, hanem több asztalnál, több sorban. No comment. Ha valami működik, azon miért kell változtatni? Ez sosem fér a fejembe. A közös bemelegítés szintén vicces volt. Azt mindössze 5 perccel a rajt előtt tartottuk, de úgy, hogy már a kordonok között préselődtünk. Már a karkörzést nem tudtam rendesen végrehajtani, így hagytam is a pi**ába az egészet. Rajt!
Magyarország egyik legjobb ultrafutója, az idén a Spartatlon 2. Csécsei Zoli volt az 1:30-as iramfutó, azt terveztem, hogy megpróbálok vele futni. Kicsit mögüle indultam, de az első kilométeren igencsak szedtem a lábam (3:58), így hamar utolértem. Egy kisebb csoport verődött össze, egy sráccal futottak egymás mellett, gyakorlatilag végig beszélgetve… Erre én képtelen lettem volna, de tartottam velük a lépést, és közben jól is éreztem magam. A Bertalan hídra való felfutás mondjuk nem esett jól, ez gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint Budapesten az Árpád híd, azaz hosszú kaptatót jelentett. Ráadásul kétszer is megmászatták velünk, természetesen a második alkalom volt a fájóbb.
A híd után az Újszegedi oldalon kellett vagy 7 km-t teljesítenünk, ami nagyrészt a Holt-Maros partján/sétányán haladt. Tetszett ez a szakasz, mert itt javarészt nem aszfalton kellett futni. Minden jól ment majdnem 10 km-ig, amikor kikötődött az egyik cipőfűzőm. Meg kellett állnom, de kapóra jött egy fahíd, amire felrakhattam a lábam, hogy legalább ne kelljen lehajolnom. Ezzel veszítettem jópár másodpercet, és közben átkoztam is magam, hogy miért nem cseréltem már le rég az öcséméktől kapott gyorsfűzőre a klasszikust… Egy kicsit talán ki is zökkentett eme kis malőr, nem is lett meg a 42 perc 10k-nál.
Ettől függetlenül megpróbáltam felzárkózni a Zoliék hármasfogatára, ám ez már nem sikerült. Ráadásul újra jött a hídfutás, majd mire felkanyarodtunk a felső rakpartra, akkor már kb. félperces hátrányt szedtem össze a csoporttal szemben. Itt végig járdán és végre síkon kellett futni a belvárosig, vissza a cél felé, de egyszerűen képtelen voltam 4:30 alá szorítani a kilométereimet, így aztán szép lassan 1 percre nőtt a hátrányom, amivel el is úszott az 1:30-as célidő. (A Zoliéknak is necces volt a történet, akik csontra 1:30-cal végeztek.) Amúgy pontosan ugyanez volt a Balatonon is velem, ahol szinte ugyanígy alakult a versenyem, azaz ott is, és itt is az utolsó 5 km-en szálltam el…
Az mondjuk nem tetszett, hogy a verseny alatt sokszor a járdán kellett futni, ami kissé furcsának hatott a fővárosi teljes útzáras futásokhoz képest, de láthatólag ez egy jóval kisebb volumenű verseny. Idegesítő volt, hogy gyalogosakat/bringásokat/kutyásokat kellett kerülgetni, illetve a kereszteződésekben ugrálni kellett le/fel a járdáról. Szóval technikás volt a futás ebből, ill. a pálya szempontjából is, ami egyáltalán nem volt sík a híddal, és a többi emelkedővel a töltéseknél, ill. a rakparton.
Már majdnem a sporttelep bejáratánál voltam, amikor kiszúrtam a Mónit, aki a bevásárlókörútjából tartott a célba, hogy megnézzen. A csúcsdöntés ugyan ezúttal is elmaradt, ami miatt kezdetben csalódott voltam, de a Kiskőrösi Halászcsárdában azért bőven kárpótolt a finom szálkamentes szegedi vegyes halászlé és a harcsapaprikás túrós csuszával.
GPS-óra:
- 21,13 km
- 1:31:10
- 4:19/km
- 160-170 bpm (átlag), 172 bpm (max.)
- 1059 kcal
