Idén hárman futottunk egyéniben a nyárvégi/őszi budapesti félmaratonon. A Tomi és én céges váltót is vittünk, a Móni egyéniben állt rajthoz. Mindenki a saját bőrén tapasztalhatta az elmúlt évek forró nyári időjárását, így kifejezetten okos ötlet volt a szervezőktől, hogy 8-ra hozták előre a rajtot az eddig megszokott 9 óráról. Így legalább egy órát kellemes időben lehetett megtenni, csak ezután kezdett egyre melegebb lenni. A versenyközpont is új helyre költözött a Városliget feltúrása miatt a Pázmány Péter sétányon, az ELTE Lágymányosi Campusának környékén lett felállítva.

A Tomival az egyes rajtzónából láttunk neki a táv leküzdéséhez, és erős iramban, 4:30-as kilométereket futottunk. Viszonylag sokáig beszélgetni is tudtunk, szóval jó formának örvendtünk mindketten. A Tomi 6 km-nél érezte, hogy ez a tempó sok lesz neki, én viszont meglepően jól éreztem magam, így folytattam a nyargalást, a frissítőpontokon sem időztem sokat, csak a sapkát nedvesítettem (mindig hajolgatni kell a lavorba, ami a verseny előrehaladtával egyre nehezebb, csak egy helyen volt állványra állítva), és vizet/isót ittam. A 8,3 km-nél lévő váltózónában átadtam a rajtszámot az egyik mérnök kollégának, majd vágtattam is tovább (a „Vágtázó mérnökök” csapatába osztottak be a cégnél). Na igen, a rajtszám. Még indulás előtt igazgattam magamon, mire rögtön elszakadt a lyukasztott résznél. Célszerűbb lenne erősebb anyagból legyártani, mert amilyen könnyen szakad, simán elhagyhatja azt bárki útközben.

Az Árpád hídra való felfutásnál volt az első emelkedő, és a Margitszigetre lefutva már el is értük a féltávot (47:42). Kellemes volt a sziget árnyas fái alatt futni, majd a Margit hídra futottunk ki, onnan pedig le a rakpartra Újpest felé. Ez az a fordító, ami mindig kellemetlen, de persze mindig tartalmazza az útvonal. Mindenesetre fáradságot nem nagyon éreztem magamon, a lovaglóizmom sem fájt annyira, így nagyjából tartani tudtam a tempómat, azaz nem ütköztem falba. Talán a verseny előtt bevett sótabletták (kálcium-, magnézium-, káliumtartalmú mix) jótékony hatásának volt köszönhető ez? Ki tudja. Lényeg, hogy gyorsan fogytak a kilométerek, a Szabadság hídra felvezető macskaköves szakasz mondjuk nem esett jól, de utána már látható volt a túloldalon a célkapu, ami újabb erőt adott, így az utolsó 2 km-en még egy hajrára is futotta tőlem. 1:37:23! Ezen a versenyen ez a legjobb időm (1:43:12 volt a régi rekord), az 1:45-ön belüli simán meglett, de a titkon remélt 30-assal kezdődő célidő elérése is sikerült, szóval elégedett vagyok.

A célterületen az egyik húsipari cég standjához vezetett rögtön az utam, nem véletlenül. Már a rajtnál mini virslit osztogattak papírtálcán kechuppal vagy mustárral, és zsömlével. Folyamatosan főzték a virsliket, nem fogyott el akkor sem, amikor a Móni befutott a célba. Persze őt nem sikerült kiszúrnom, de szerencsére ő észrevett engem, így egy nőcit küldött hozzám, hogy szóljon nekem! A Móninak is jól esett, és jól is sikerült a 6. őszi budapesti félmaratonija (2:09:10). A Tomi 1:45:22-vel ért célba.

Galéria

  • dav
  • dav
  • fbt