Nézegettük már egy ideje a futótársakkal a RijekaRun-t, mert olcsó, szép helyen van, és áprilisban még nincs tömegnyomor a turisták miatt.
Egy olcsó 8 ágyas szállást kerestünk a „belvárosi” részen. A hely kissé szoci volt, de az igényeinknek megfelelt, és közel volt a rajthoz. Péntek kora délután értünk le. A parkolás teljes mértékben lehetetlen volt, több mint fél órába telt mire meg tudtunk állni egy fizetős helyen. Innen gyalog megkerestük a szállást, és a tulajjal egyeztettük, hogy hol tudnánk megállni. Ezután visszamentünk az autóhoz, és próbáltunk behajtani a szállás parkolójába, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. Ahonnan logikusan rá lehetett volna fordulni a parkolóra ott záróvonal volt, a többi irányból pedig behajtani tilos. Tettünk vagy 5 hatalmas kört, mindig egyre lassabban gurulva, hogy hátha észrevesszük a bejutás módját de nem sikerült. A hatodiknál végül megfordultam a záróvonalon és behajtottam a parkolóba.
A többiek késő este értek le, és hívtak minket telefonon, hogy itt köröznek a szállás előtt, de nem tudnak behajtani a parkolóba. Ekkor megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok hülye, hanem tényleg nem lehet szabályosan megoldani a dolgot.
A verseny napja
Ahogy szoktunk, mindenki egy kis hátizsákkal kisétált a versenyközponthoz és kerestük a ruhatárat. Nem találtuk meg. Oké, keressünk egy önkéntest aki tud angolul. Találtunk egy nőt aki rámutatott az egyik sátorra. Mondom neki, hogy ez öltöző, nem ruhatár. Erre mondja, igen, de nyugodtan hagyjuk bent a ruhánkat, nem fogják ellopni. Ezt a mai napig nem értem, hogy gondolták, hogy majd ott fogjuk hagyni őrizetlenül az értékeinket. Fogtuk magunkat, visszarohantunk a szállásra, otthagytunk mindent, és sima futócuccban mentünk vissza a rajthoz.
A rajt után hamar szétszakadt a mezőny, nem volt nagy tömeg. Szép helyeken futottunk, gyakran láttuk a tengert, azonban a csapatból csak én futottam maratoni távot, így a többiek lemaradtak a legszebb részekről. A 21 kilométeres táv pont ott fordult vissza, ahol véget érnek Rijeka szoci részei, és kezdődik az igazi tengerparti üdülőparadicsom. Ez a rész tele volt elég komoly emelkedőkkel, de egyáltalán nem érdekelt. Élveztem, hogy kellemes tavaszi melegben, tengerparti levegőben futok úgy, hogy szinte sehol nincsenek emberek körülöttem.
A frissítések kiválóak voltak, poharas víz nem volt, helyette fél literes ásványvizet adtak a kezedbe. Kellett is, mert 30 km után már nagyon meleg volt. Hiába, a tengerparti április egészen más, mint a budapesti.
Végig jó tempót mentem, 04:13:51 lett a célidőm, de szerintem a táv nem volt pontosan kimérve, valamivel több volt, mint 42 kilométer. A célban adtak érmet és kaját. Utóbbi nem volt valami nagy szám, de ilyenkor bármi megteszi.
A nevezés 5.000 Ft-ba került, és a ruhatárat leszámítva gyakorlatilag egy teljes szolgáltatást nyújtó maratoni eseményt kaptam festői környezetben. Biztos, hogy még fogunk ide jönni!
