Móni októberben a szülinapjára egy bécsi kiruccanást (két éjszaka szállás egy a Schönbrunnhoz közeli szállodában) kapott tőlem, és a családjától, benne a félmaratoni nevezéssel a jubileumi, 35. bécsi félmaratonra. Mivel külföldön még nem vettünk részt (futó)versenyen, így én is kapva-kaptam az alkalmon – a Móni mellett – magamat is beneveztem.
Kiutazás szombat reggel vonattal, rajtszámfelvétel, majd séta a schönbrunni parkban, tésztaparti a Rathausban, ez volt az első nap programja. Jó volt végre tavasszal megcsodálni Schönbrunnt, mert eddig csak télen látogattunk el ide a karácsonyi vásár keretein belül. A kastély mögötti park hatalmas területet foglal el, amelynek teljes bejárása szinte lehetetlen, főleg ha az ember még a Neptun- kút mögött magasodó dombot is megmássza a Gloriette miatt (II. József és Mária Terézia uralkodása alatt emelve, 1775) És akkor még nem beszéltünk a szintén a park területén található állatkertről és pálmaházról, sajnos ezeket az idő rövidsége miatt ki kellett hagynunk a programból.
A Rathausban lévő tésztapartinak igazán megadják a módját az osztrákok, akik a felső szinten lévő bálteremben rendezik ezt meg minden évben. Paradicsomos/rukkolás pennét ettünk, hozzá különböző söröket ittunk. Nem akartuk kihagyni a császármorzsát (kaiserschmarrn), ám mivel nem volt valami olcsó mulatság (14€), így desszert gyanánt csak egy adagot rendeltünk magunknak. Finom volt, de más mint a hazai, nincs annyira megpirítva, és itt kockákra volt vágva. A vacsora végeztével megnéztük a célzónát, ahol épp a 10 km-es verseny utolsó futói értek be. Hazautaztunk a 72 órás bérletünkkel, és a versenyre való utolsó előkészületek után már csak nyugovóra kellett térnünk. Nem volt egyszerű, mert a szálloda igencsak zajos volt. Az utcafrontra néző szobába minden behallatszott, az autók, a villamos, a járókelők, ha meg becsuktuk az ablakot, akkor megsültünk, mert persze a klíma pont nem működött…
A futások rajtja vasárnap reggel 9-kor volt, így már 7-kor a tetőteraszon (részleges kilátással Schönbrunnra) reggeliztünk egy csoport japán futó társaságában, majd villamosoztunk volna, ha megtaláljuk a megállót… (Az okozta a zavart, hogy a tábla a járdán volt, nem a parányi járdaszigeten.) Így aztán előre gyalogoltunk a Mónival a következő megállóhoz, ám azt sem találtuk meg. Így aztán egészen addig gyalogoltunk/kocogtunk, míg nem találtunk egyet, az első bemelegítésünk tehát megvolt. Egyre több futó tűnt fel a villamoson, a második metróvonalon pedig már tömve volt az összes metrószerelvény. A rajt előtt csak egy dolgunk volt, leadni a ruhászsákunkat, ami viszont nem nagyon volt kitáblázva, csak a hátsó rajtzónák felé gyalogolva tűntek fel a kamionok, ahová fel kellett adni a cuccot. (A programfüzetben persze benne volt, de azt nem tanulmányoztuk át kellő alapossággal.) Bemelegítettünk, majd beálltunk a 3-as rajtzónába, és vártuk a rajtot. Végeláthatatlan embertömeg sorakozott az út mindkét oldalán, felettünk helikopter körözött. A rajtnál így egyszer a jobb, egyszer a bal oldalon engedték el az embereket, hogy ne legyen akkora tömeg a pályán. Elég meleg volt az idő (27 fok), és fél órát kellett várnunk, mire végre átfutottunk a rajtvonalon. Tetszett a pálya, ami változatos volt és gyorsnak tűnt, kevés emelkedővel tarkítva, az első rögtön a Duna-hídon való átfutáskor jött. A bécsi maraton leglátványosabb képei itt készülnek, ahogy a híd mindkét oldalát megtöltik a futók. (A mezőny 3 km-ig kordonnal elválasztott úton külön haladt.) Az első 10 km-en a nap sem tűzött annyira, köszönhetően a Prater fáinak, majd a Schüttelstrasse házai takartak jól. Egy hídon átfutva a belvárosba értünk (Ring) a féltávnál, majd a Karlsplatznál elkanyarodva – itt találkoztunk a Gabival és Gergővel – Schönbrunn felé vettük az irányt. Ez a szakasz volt a legunalmasabb, ráadásul itt jött a Móninak egy kisebb holtpont, de a schönbrunni kastély előtt elfordulva (16 km) már gyakorlatilag a cél felé vettük az irányt. A Westbahnhof (18 km) után a Maria Hilferre értünk, aztán meg már újra a Ringen voltunk, a Brandenburgi kapu előtt futottunk el, a kanyar után a Parlamentnél fordultunk rá a célegyenesre, a finish pedig a Rathaus előtt volt.
A Gabiék nem értek át időben, így sajnos lemaradtak a befutónkról. 2:15 körüli időt mentünk, de nem ez volt a lényeg, hanem a sikeres teljesítés. Nekem így arra is jutott idő, hogy számtalan fotót készítsek a félmaratonunk közben. A célban megkaptuk a csillag alakú befutóérménket. Felmelegedett buborékos ásványvizet, majd a befutócsomagot (benne alma, zabszelet, szőlőcukor, két kis üdítő) nyomtak a kezünkbe, ez utóbbi kicsit szegényesnek tűnt. A hideg alkoholmentes búzasör viszont kellőképp kárpótolt. Na meg a pizzázás, amit egy olasz étteremben ejtettünk meg, ahol magyar felszolgálóhoz volt szerencsénk, aki nagyon készségesnek bizonyult, a végén még egy cukrászdát is ajánlott Schönbrunnhoz közel. A délutáni alvást követően így fagyizni mentünk az általa ajánlott cukrászdába Unter St Veitben. Este egyikünket sem kellett álomba ringatni, lehetett akármilyen zajos a szállásunk…
Bécsben való tartózkodásunk utolsó napjának programja a Hundertwasser-ház és múzeum meglátogatása volt, majd egy ebéd elköltése, ami egy fenséges weiener snitzel volt. Más kérdés, hogy a pincérnő nem a megrendelt ételt, hanem a specialitást hozta ki (sertés helyett borjúból), és amikor ezt nehezményeztük, mert majd dupla annyiba került, akkor ránk se hederített. A pultnál való heves vita következtében némi kárpótlást ugyan kaptunk, de azért sikerült elintéznie, hogy rossz szájízzel utazzunk haza. Eme kellemetlenséget leszámítva viszont nagyon jók éreztük magunkat első külföldi futásunkon.
A kétnapos rendezvényen 42.000 futó vett részt.
Dennis Kimettóval, a maratoni világcsúcstartóval (2:02:57) indultunk egy mezőnyben, aki azonban féltávnál feladta a versenyt.
