Mikor két hete a Mátrában jártam már akkor sem volt különösebben meleg, azóta viszont beköszöntött a tél. Nem halogattam tovább a túrabakancs projektet, múlt héten végre beszereztem egyet a Decathlon-ból. Nem akartam, hogy az első túra alatt széttörje a lábamat, ezért mindennap ebben gyalogoltam a munkahelyemre és hazafelé is. Ezzel olyan 40 kilométert sikerült beletennem az első igazi bevetése előtt.
A Prédikálószéket néztem ki célpontnak, de persze nem a könnyebbik oldalról, hanem a Vadálló-kövek felől, hogy legyen benne valami kihívás is. Ez így önmagában nem egy hosszú túra, szükség van előtte egy kis bemelegítésre, amihez a Rám-szakadék – Lukács-árok kör tökéletes.
Reggel 8 körül érkeztem Dömösre, a tök üres volt a parkolóba. Nyári szezonban azért ilyen nem nagyon látni 🙂 Vettem egy parkolójegyet, majd felvettem a szép új bakancsomat és elindultam a zöld jelzés mentén. Az autóúton is el lehet jutni a szakadékhoz, de, ha a hídnál balra fordulunk ahogy ezen a táblán is mutatja, akkor végig erdős részen tudunk haladni.
A Szentfa-kápolna pihenőt magam mögött hagyva hamarosan a Rám-szakadékban találtam magam. Több helyen kell vizet keresztezni rögtön az elején. Nyáron jó szórakozás lépkedni a köveken, most viszont minden lépést háromszor megfontoltam, mert a kövek tetején állt a hó, alatta pedig jeges volt.
Sokszor jártam már itt, de havas időhöz még nem volt szerencsém. Vékony volt hótakaró, de így is egész más a hangulata, mint nyáron.
Az időjárásnak köszönhetően a létrák valamennyi fokát jég borította. Kapaszkodtam keményen 🙂 Ettől eltekintve a szakadék végig jól járható ilyen időszakban is.
Gyerekkoromban még láncok segítették a mászást, amiket a 2005-ös felújítás alkalmával cseréltek rozsdamentes korlátokra. Szerencsére azóta is tökéletes állapotban vannak és segítik a biztonságos haladást a neccesebb részeken.
A szakadékból kiérve megálltam pár percre a pihenőnél, majd a sárga jelzésen jöttem visszafelé a Lukács-árok mentén. Amikor visszaértem a Rám-szakadék bejáratához, akkor tartottam 9 kilométernél. Itt találkoztam két túrázóval. Amikor meghallották, hogy a Vadálló-kövek felé veszem az irányt, előkapták a pálinkás flaskát, hogy húzzam meg, mert szükségem lesz az erőre. Megköszöntem a lehetőséget de inkább nem éltem vele, mert délután még vezetni fogok. Búcsút vettünk, ők a szakadék irányába indultak én pedig megkerestem az útelágazást ami felvisz a hegyre.
A tábla alá ki van írva, hogy veszélyes szakasz és csak tapasztalt túrázóknak ajánlják. Száraz időben nem olyan vészes, de jeges / havas körülmények között valóban nem egy leányálom.
Ezzel a kis ártatlan lépcsővel indul a móka. Utána lesz belőle egy hosszú és húzós emelkedő, végül pedig egészen durva hegyoldalon kell felfelé mászni. Betettem egy képet amit még 2006-ban készítettem amikor itt jártam. Ezen látszik, hogy sziklás a terep, de most semmi nem látszott belőle a hótakaró miatt.
A magasság miatt itt sokkal több hó volt, mint lent. Némelyik lépésnél 20 centire is elsüllyedtem. A meredek részeken kínszenvedés volt feljutni, alig találtam olyan pontot ahova lépni tudtam anélkül, hogy ne csússzak el. Sík terepen 10 és 12 perc közötti kilométereket szoktam gyalogolni, hegynek felfelé pedig 15-20 perceseket. Ez a két kilométer amíg felértem a Prédikálószékig összesen 56 percig tartott.
Elértem végre a Vadálló-köveket! Ezen a szakaszon végig csodás kilátás lenne a jobb oldalon, ha épp nem borít el mindent a köd. De hát ez az én szerencsém, előző nap tökéletes, tiszta, napos idő volt, erre vasárnapra megint jön a köd, ugyanúgy, mint múltkor a Mátrában.
Hogy ne legyen ennyire fekete-fehér az összkép, betettem egy képet amit ugyaninnen fotóztam nyári időben, szintén 2006-ban.
A sziklákra fel lehet mászni ahonnan még jobb a kilátás. Csináltam egy panorámát az egyik tetejéről.
Elhagytam a sziklákat és már nagyon vártam, hogy felérjek végre a kilátóhoz. A hóban gyaloglás eléggé kifárasztott. A fák között a távolban lassan kezdett körvonalazódni valami. Ahogy közeledtem egyre tisztábban látszott az új kilátó amit tavaly adtak át. Azt kell mondjam, hogy világszínvonal. De tényleg, eszméletlen jól néz ki. Formailag is tökéletes, ez egy óriás prédikálószék.
Azt tudtátok, hogy a legszebb panorámát innen lehet látni a Pilisben? Ebből én most ennyit láttam. Kilátás híján a bringás srácokról csináltam pár képet. Na de akkor jöjjön itt is egy kép a 2006-os túrából amit innen fentről készítettem.
A kilátótól lefelé indultam el a piros kereszt irányába. Ez az út nagyon könnyű, aki nem akar a Vadálló-kövekkel megküzdeni, az ebből az irányból tud feljönni. A különbség csak annyi, hogy a Vadálló-kövek irányából 2 km a kilátó, ebből az irányból pedig 8.
Ez a 8 kilométer volt már csak hátra, amit igazi, hamisítatlan havazásban tettem meg.
Szép lassan, 11 perces kilométerekkel ereszkedtem lefelé, miközben ropogott a frissen esett hó a lábam alatt. Ennél jobb stresszoldó szerintem nem létezik 🙂 Ahogy csökkent a magasság, elállt a havazás és szép lassan visszatértem a civilizációba.
A túra hossza 20 km, a térkép ide kattintva érhető el.
