Június 4-én megkezdtük a triatlonos szezonunkat, melynek első állomása az olimpiai távú ExtremeMan Velence volt. Nem volt sok induló, igazán családias hangulatban zajlott a verseny.

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Szép napos idő volt, de nagyon fújt a szél, ami a rajtnál problémát okozott. Az úszás fordítóját jelző bója több száz méterre vándorolt az eredeti helyéről. Olyan messzire vitte a szél, hogy a szervezők motorcsónakja kevés volt ahhoz, hogy utolérjék, ezért a vízirendészet segítségét kellett kérni. Ez a kis intermezzo bő 10 perces csúszást eredményezett a rajt eredeti időpontjához képest. Szerencsénk volt, mert az úszás komplett törlése is benne volt a lehetőségek között, de erre végül nem került sor.

Úszás

A nők után pár perccel indították a férfi mezőnyt. Kegyetlenül hullámzott a víz, semmit nem lehetett látni. Végig a tömegben úsztam ahol folyamatosan ment a rugdosás. Az egyik alkalommal valakinek a lábtempóját kaptam el az orrommal. Pont olyan szögben rúgott pofán, hogy a szemüvegem elmozdult és telement vízzel. Sikerült nagyjából megigazítanom, bár sokra nem mentem vele, mert szemüveggel se láttam túl sokat a hullámzásban. Próbáltam végig gyorsban úszni, de néha muszáj voltam átváltani mellre, hogy be tudjam tájolni magam.

Az úszás távja a tervezett 1500 méter helyett valamivel kevesebb volt. 26:44-es idővel másztam ki a tóból, Peti 23:19-el végzett.

Bringa

Az úszás után mindig szédülni szoktam, de most érdekes módon semmi bajom nem volt. 2:45-ös idővel végeztem a depóban az átöltözéssel, és megkezdtem a 40 km-es tekerést.

Emelkedővel indítottunk. Egész addig minden a terv szerint ment amíg lejtőhöz illetve sík terephez nem értünk. Itt konstatáltam, hogy elöl nem tudok felváltani nagy tányérra. Próbáltam feszíteni a váltókart, kézzel húzni a bowdent, de minden hiába, nem dobta fel a láncot. Na mondom, most vagy megállok beállítani és elbukok egy csomó időt, vagy ezt a 40-es távot nagy tányér nélkül fogom teljesíteni. Végül egy közepesen hangos “kurvaanyjátazegésznek” megjegyzés után a továbbhaladás mellett döntöttem.

Lejtőn ugye nem tudtam rátekerni, mert ahhoz kicsi volt az első tányér, síkon meg nem tudtam 30 feletti tempót menni ezzel az áttétellel. Folyamatosan előzgettek, rengeteg időt vesztettem. Azokon a szakaszokon ahol kényelmesen tudtam volna 35 km/h-val menni, legfeljebb 28-29-et tudtam elérni. Ennél nagyobb sebességhez már iszonyat gyorsan kellett volna pedáloznom.

A technikai problémán túl ráadásul alapból marha nehéz pálya. Rengeteg a hosszú és meredek (10%) emelkedő. Mondjuk nekem az emelkedő ezúttal jól jött, mert addig sem volt bajom a fokozatokkal 🙂

Nevetségesen gyenge 01:48:32-es idővel értem be a depóba. Peti több mint 20 percet vert rám, 01:26:49 volt az ideje.

Futás

Itt már teljesen mindegy volt. Annyi időt vesztettem a bringával, hogy 3 órán belül esélyem sem volt beérni. A depót gyorsan kivégeztem, alig két percet töltöttem bent és már mentem is a futópályára.

Brutál meleg volt, izomból perzselt a nap. Az első 5 km-t pontosan 25 perc alatt sikerült hoznom. Petivel összefutottunk közben, neki fél köre volt hátra, nekem még másfél. A második körön nem bírtam tartani az 5 perces kilométereket. Vissza kellett vennem, mert éreztem, hogy a pulzusom kezd elszállni. 28:58 lett a második szakasz, ezzel együtt 54 percre jött ki a 10 km, Peti 49:58-al végzett.

Az eredményeinket az alábbi kép mutatja. Elég bosszús voltam, mert egy (magamhoz képest) jó úszás után az egészet elcsesztem a bringával. Mindig ellenőrizni szoktam verseny előtt a váltók működését, ezúttal sajnos nem tettem meg és ez lett az eredménye. Lehet jobb lett volna leszállni a bringáról és megpróbálni beállítani. Aztán lehet, hogy a kapkodásban csak még jobban elbarmoltam volna az egészet. Sosem derül ki.

Galéria