Múlt héten részt vettem a szigethalmi Hajmeresztő Halmi Hajsza elnevezésű, remek kis helyi erdei akadályversenyen.
Nem tudom már, hol akadtam erre a versenyre, talán a facebook tolta elém, de nagyon örülök, hogy megtaláltam, mert ilyen jól még sosem szórakoztam futás közben. Az akadályok szórakoztatóak, ötletesek, és könnyen végrehajthatók voltak, főleg a Kígyófészek nevű akadály tetszett a legjobban, a karóba húzott zoknikígyókkal. 😀 A táv 6,5 km volt, nulla szintkülönbség, ami alatt kellemesen elfáradtam, kellően koszos lettem (az erdei pocsolyába belefekve), és a végén mégsem görcsben állva érkeztem, mint az eddigi versenyeken, hanem vigyorogva. 😀
A pálya könnyedsége azon is látszik, hogy az én saját, különbejáratú személyi fotósom (:DDD) végig előttem futott, és fényképezett, ezért lett rólam ennyi remek kép 🙂
Nem volt túl sok résztvevő, nagyjából 120 fő, de az 5500 fős Spartan Race után, ahol némelyik akadálynál 15 percet is ácsorogtam, mire áthaladtam rajta, ez most felüdülés volt, amúgy sem vagyok a nagy tömeg híve. A nevezési díj a kezdeti időszakban 2500 ft volt, amiért sokat nem vártam, de azt hiszem, ezzel is nagyon kitettek magukért a szervezők, mert a rajtcsomagban volt pamut póló (normális női méretezéssel, nem úgy, mint máshol), befutóérem, és kajajegy, amit a célban egy adag nagyon jóféle paprikáskrumplira lehetett beváltani, amit ott helyben főztek, bográcsban. Aki nem versenyzett, az is tudott magának venni, 300 Ft-ért szinte ajándék volt.
Az időnk szuper volt, felhős, langyos futóidő. Kicsit esőre állt, de a végén megkímélt minket, így ebben a kellemes környezetben, remek időben élvezhettük ezt a jó kis versenyt. Külön elismerés a kezdéskor a versenyközpontban szóló Stone Sour albumnak, nekem nagyon jó hangulatfokozó volt. 🙂
Amit negatívumként tudok felhozni, az egyetlen dolog: a pályakijelölés néhol nem volt egyértelmű, ahol csak sárga szalaggal volt lezárva, oda mindenképp tettem volna egy nagy nyilat is még, hogy merre kell kanyarodni, mert az előttem futó lány például simán átmászott a szalagon (azt hitte, akadály) és úgy futott tovább, ha nem kiabálok utána, akkor ki tudja, mikor fordul vissza. Illetve volt olyan hely, ahol én is csak pár másodperc hezitálás után tudtam, hogy merre tovább a kanyarban, szóval legközelebb én “hülyebiztosabbra” csinálnám ezt a részt, de egyébként ahhoz képest, hogy első verseny volt ez, nagyon rendben volt. Reméljük, lesz még, mindenképp megyünk 🙂
