A District Battle Run 2016 a második ilyen jellegű esemény Budapesten az Adidas jóvoltából. A tavalyit elmosta az eső, idén viszont kellemes nyári idő fogadott minket a Margitszigeten.


Nem voltak illúzióim a pólókkal kapcsolatban, sejtettem, hogy hajnali 5-re kellett volna odamenni, ha még kapni akarok belőle. Szóval erről most is lemaradtam, de azért jó volt látni, hogy van aki ebből nem csinál problémát és simán ráadta az 5 éves gyerekére a megmaradt XXXL-es pólót, vagy más kerületet adott meg, mint ahonnan jött, csak azért, hogy kapjon egy nyilvánvalóan sokkal nagyobb pólót, mint a mérete. De hát az „ingyenes” fémjelzésű rendezvényeken ez nem meglepő, főleg Magyarországon. Ez természetesen nem az Adidas-t minősíti.


Rajt!
A jó időnek köszönhetően sokkal többen voltunk, mint tavaly. Egyszerre rajtolt mindenki ami elég nagy zsúfoltságot eredményezett a futópályán. Jobb lett volna csoportokban rajtolni egyperces időközökkel. Így kellett vagy 3 km mire egy kicsit szétrázódott a mezőny.
Egy kör után a résztvevők 90%-a abba is hagyta a futást. Én mentem tovább, amúgy is edzésre szántam volna ezt a délelőttöt.


Hat kört szerettem volna teljesíteni, de az ötödiknél már nagyon fújt a szél, és az eső is kezdett szemerkélni, úgyhogy nem mentem ki többre. A célban osztogatott hátizsák elfogyott, abból sem sikerült hoznom, és ezúttal érmet sem adtak. A banánt is elfogyott mire beértem, csak almát és vizet találtam. 26 km után azért valami lehetett volna, ha már annyira bíztattak, hogy fussunk minél több kört. Rajtam kívül egyébként öt ember futott 26 km-t és egyvalaki 31-et, ami elég furcsa, mert összesen 618-an voltunk. A 2 óra 44 perces időm nem nagy szám, de egy edzésnek elment.

Később kiderült, hogy akinek nem jutott hátizsák, annak regisztrálnia kellett volna a végén, és utólag el lehetett menni érte. Ezt nem tudom mikor mondták, valószínű kint voltam még a pályán és nem hallottam. Annyira nem zavar a dolog, mert Ági csak egy kört futott, így neki még jutott egy az elején.
Összesítettben a XIII. kerület „nyerte” a versenyt. Azért írom idézőjelben, mert kerületenként eltérő számú futó indult, ezért a végeredmény inkább azt tükrözi, hogy melyik kerületekből jöttek többen.

A IV. kerület a negyedik helyen végzett 340 km-el, 48 indulóval.

District Battle Run 2016 galéria














