Harmadszorra került megrendezésre a kaposvári féltávú Ironman-verseny, és én harmadszor vettem részt rajta. Célom idén az első évben felállított rekordom (6:34:07) megdöntése, illetve a tavalyi évi kisiklásom (7:27:57) kijavítása volt. Az időjárás mindenesetre kedvezett a versenyzőknek, mert napsütés elenyésző volt, helyette szeles, felhős 24-25 fokos idő várt ránk a somogyi dombság lankáin.
Az úszás a Deseda-tóban életem legrosszabb vizes élményévé lépett elő. Az még hagyján, hogy a tó vize csak 21 fokos volt, így a legtöbb versenyző neoprénben vállalta az úszást, de az 1,9 km-es táv elő felében nagyon hullámos volt a víz. A startot követően pár gyorsúszó tempóm után azon vettem észre magam, hogy sehogy sem tudok levegőt venni, úgy csaptak a hullámok, így csak nyeltem a vizet. Egy pillanatra talán pánikba is estem, hogy most mi lesz, és mellúszásra váltottam. Aztán nemigen találtam lábvizet is, ráadásul majdnem elvétettem az első bóját, mert még mindig túlságosan a jobb oldalon úsztam. A két távoli bója megkerülése után azért begyújtottam a torpedókat és visszafelé már jobban ment, ám az előzetes időmtől (35 perc), de még a 2013-as rekordomtól (38:02) is elmaradtam.
A kerékpározás odaútja sem volt könnyű, tekintve, hogy az első 50 km-es szakaszon szinte végig szembeszél hátráltatott bennünket. A szintkülönbség nem elhanyagolható ezen a pályán, de ez legalább nekem már nem jelentett újdonságot. Pontosan két óra leforgása alatt tettem meg a nágocsi fordítóig az utat (25 km/h), hazafelé viszont rákapcsoltam és kevesebb mint 1,5 óra kellett (27,9 km/h) hozzá, így a rekorddöntés (régi – 3:31:45) nem maradt el. A kerékpározás során a gyomrom jó darabig rakoncátlankodott, aminek nem igazán jöttem rá az okára, de aztán sok ivással nagy nehezen, de sikerült helyrehoznom azt, így a versenyem hátralévő részében ez már nem hátráltatott. A bringáról leszállva Péter Attila biztató szavai csengtek a fülemben: „Már csak egy laza félmaraton vár rátok!” Kösz szépen, úgy legyen!
A futás pedig kifejezetten jól esett! Titkon reméltem, hogy sikerül megdöntenem a két éve itt felállított csúcsomat (2:05:04), hovatovább a bűvös két órán belül célba érnem. Így lett! Az idő tényleg kegyes volt hozzánk, felhős, borongós, szeles, sőt néhány esőcseppel is találkoztam. Már az első 7 km-es körömben jól faltam a kilométereket, a második sem maradt el sokkal, az utolsó hetesem során pedig még a Mónit is jól megfuttattam, aki utólagos elmondása alapján kicsit lassabb tempóra számított, helyenként sétával… Micsoda? Szó sem volt ilyesmiről, így bizony szednie kellett a kis lábait, nehogy lemaradjon. Más választása nemigen maradt, különben hogy futottam volna harmadszor is kéz a kézben a célba vele?
Statisztikáim
- Úszás: 38:59 (54.)
- D1: 06:12
- Kerékpározás: 03:26:03 (26,21 km/h) (150.)
- D2: 05:12
- Futás: 1:57:02 (5:33 p./km) (99.)
- Össz. idő: 06:13:28 (127./254) (Kat. F3 27./51)
