Életem negyedik Félironman versenyének Kaposvár adott otthont. 1,9 km úszás a Deseda-víztározóban egy körön; majd 90 km kerékpározás, brutális 1100 m szintkülönbségű pályán; végül egy félmaraton 3 körben a tó körül, ami nekem már a harmadik volt az idén! A Peti pedig élete első Félironmanjén vett részt, miközben a felkészülést – finoman fogalmazva – nem vitte túlzásba…

Úszás

A bedepózást követően mindenki átsétált a víztározóhoz. A meredek falon idén is igazi művészet volt az egyensúlyozás, az alsó párkányon meg mindent lehetett, csak megállni nem. Bele is huppantam inkább a vízbe egy kis bemelegítés céljából. Közben fölöttünk egy drónra (?!) lettem figyelmes, ami a rajtsávot pásztázta, majd az úszást filmezte. A víz kb. 23-24 fokos volt, így engedélyezték a neoprént, így én abban úsztam. Nem nagyon találtam lábvizet, így lazára vettem a tempót. A Peti hanyagolta a gyorsúszást, szinte végig mellben úszott, mégsem sokkal (kb. 5 p.) utánam mászott ki a Desedából.

úszás: 1,9 km. Idő: 39:37 (2:05/100 m) (tavaly: 38:02)

D1

Tavaly elég sokat tököltem a depóban, ezen próbáltam idén változtatni. Örömmel jelentem, hogy sikerült! Igen ám, csak a nagy kapkodásban elfelejtettem kerékpárosgatyát húzni… A Petivel nem találkoztam a depóban, csak a Móni volt ott a kerítésnél, neki viszont nagyon örültem, mert mióta kijöttem a vízből kerestem, de nem találtam.

D1: 5:03 (tavaly: 7:40)

Kerékpározás

A kerékpárpályát két részre oszthatjuk. Az első kb. 50 km a fordítóig a könnyebb szakasz, ahol ugyan sok a kaptató, de azoknak a könnyebbik oldalát kell megmásznunk. A fordító után vissza ugyan már csak kb. 40 km vár ránk, mégis itt a ’hegyek’ rosszabb oldalán kell felkaptatnunk. De hogy fordulhatott elő az, hogy míg oda csak kb. 1 ¾ óra volt az utam, addig vissza kb. 2 órán keresztül küzdöttem magam? Hát úgy, hogy ’hazáig’ kőkemény szembeszéllel kellett megbirkóznia minden résztvevőnek. A Petivel többször is találkoztam útközben, ahhoz képest, hogy egy ócska montival (!) vállalt be egy Félironmant, nem is muzsikált rosszul a drótszamarán, több országútist is sikerült maga mögé utasítania! Mesélte, hogy valaki a depóból kitekerve alig párszáz méter megtételét követően már segítségért kiáltozott, mert beszart a lánca… A Peti megállt, megnézte a méregdrága bringát, mikor kiderült, hogy az ipse jól keresztbeváltott… Nyakig olajos lett, de visszatette a szerencsétlennek! Minek ilyen jó bringa az ilyennek? Na mindegy. Emellett feltűnően sok defektet láttam, az egyik bajba jutott – persze a leggyilkosabb kaptató közepén – külsőt (!) kért volna tőlem… No ez az igazi szívás. Sajnos nem tudtam segíteni. Amúgy jó lenne, ha már ezen a versenyen is szolgálatba állítanának egy szervízkocsit az ilyen problémákat orvosolandó!

kerékpározás: 90 km. Idő: 3:45:20 (23,44 km/h) (BPM: átl. 160) (tavaly: 3:31:45)

D2

Sikerült itt is faragnom kicsit a tavalyihoz képest, bár nehezen találtam meg az öltözősátrat, amit ráadásul úgy szétszedett a szél, hogy gyakorlatilag a depó közepén is átöltözhettem volna, mert aki akart, az itt is láthatott mindent…

D2: 8:55 (tavaly: 11:36)

Futás

Az igazat megvallva eléggé lelombozódtam a gyenge kerékpárosteljesítményem miatt. Az órámra pillantottam és már abban a pillanatban láttam, hogy nemhogy csúcsdöntés nem lesz itt ma, hanem még ahhoz is rendesen össze kell kapnom magam, hogy a 2013-as időmet hozzam! Éreztem, hogy a szél elég sokat kivett belőlem, hogy fogok így egy jó félmaratont futni? A Móni utólag mondta is, hogy az első helyezett két kör futást követően kiállt a versenyből, mert látta, hogy rosszabb időt menne, mint egy évvel előtte, míg a kerékpározás után második helyen álló versenyző már ki sem ment a depóból… Szóval ezek után nem meglepő, hogy nekem is megfordult a fejemben a feladás gondolata! Azért ezt mégsem kéne! Hiszen még sohasem adtam fel versenyt életemben! Csináljuk! Az első 7 km-es kört egyedül szenvedtem végig. A második köröm elején bevártam a Petit, aki épp a depóból tartott kifelé a futópályára. Belőle is rengeteget kivett a kerékpározás. Együtt kezdtünk neki a futásnak, miközben én egy darabig biztattam, de aztán a fordító után külön folytattuk utunkat. Már majdnem a köröm végén jártam, amikor egy srácra leszek figyelmes, aki finoman fogalmazva sem volt jó bőrben. A hányinger kerülgette, csak sétálgatott és szenvedett. Szóba elegyedtem vele, mert így gyorsabban telik az idő. Neki sem úgy alakult a versenye, ahogy azt tervezte. 1:45-ön belüli 21 km-rel számolt, mikor már jócskán 2 óra fölött járt… Mindezt heti 25 óra edzéssel! No comment. Mégsem hagyhattam ott, így elsétáltam vele a célegyenesig, amit már akkor is, illetve utóbb a kidepózáskor köszönt meg. „Irány az orvosi sátor!” – mondtam neki. Végül kiderült, hogy nem napszúrást kapott, csak jócskán kiszáradt… Minden jó, ha a vége jó, az utolsó körömet a Mónival futottam! Tán mondanom sem kellene, hogy ekkor készült rólam a legtöbb fotó. Jó volt együtt futni, hát még a dinnye a fordítóban az utolsó 3,5 km előtt! Jót dumáltunk a segítőkkel, sőt a Móni még sütit is kapott tőlük útravalóul. Innen természetesen már nem jelentett különösebb gondot a közös célbaérkezésünk!

futás: 21 km. Idő: 2:49:02 (BPM: 120-160) (tavaly: 2:05:04)

Össz. időm: 7:27:57 (tavaly: 6:34:07)

Már javában tartott az ajándéksorsolás, mikor még mindig akadtak célbaérkezők, a Peti is ez idő alatt szakította át a célszalagot! A mázlista ráadásul még egy nagy rúd szalámit meg egyéb finom húsokat nyert volna, már ha valami bunkó nem vett volna át helyette az ajándékát! Lelkem rajta, én odaordítottam a Péter Attilának, hogy még pályán van a nyertes, amit ő konstatált is, és felírta a nevét meg a számát, hogy majd átvegye az őt jogosan illető nyereményt, ám mindhiába. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sportszerűtlenséggel találkozom triatlonos berkekben, de úgy látszik, hogy – sajnos – itt is vannak gyökerek. Merem remélni, hogy minél kisebb számban.