Életem harmadik Fél Ironman versenyének Kaposvár adott otthont. 1,9 km úszás a Deseda-víztározóban egy körön; majd 90 km kerékpározás, brutális 1100 m szintkülönbségű pályán; végül egy félmaraton 3 körben a tó körül, ami nekem már a negyedik volt az idén! Ez a 70.3 mérföldes vagy európai mértékkel számolva 113 km-es verseny volt a több mint egyhetes széplaki edzőtáborom csúcspontja. Az edzésbatyum 8 nap alatt szorgosan összegyűjtött tartalma a következő volt: 1* úszás (kb. 1500 m, kb. 30 p.) + 4* kerékpározás (kb. 205 km, kb. 8,5 ó) + 6* futás (kb. 40 km, kb. 4 ó). Össz.: 13 óra edzés.
Korán reggel kelés, hogy időben a Deseda-tóhoz érjünk, sőt még annál is korábban, mert a Móni mellett az Annát is magammal hurcoltam szurkolni a versenyre! Az odaút (Széplak – Szántód – Kőröshegy – Kereki – Pusztaszemes – Kapolypuszta – Adocs – Igal – Ráksi – Magyaratád – Toponár kb. 70 km) kb. 1 ¼ órát vett igénybe. Útközben tanulmányoztam a kerékpárpálya egy-két szakaszát, és bizony nyeltem nagyokat a durván hosszúnak tűnő kaptatókkal megspékelt dimbi-dombi láttán. Toponáron elsőre elvétettem a Deseda-tavat, két versenyző persze követett eme műveletemben, amin aztán össze is nevettünk a tópartra érkezve. Rajtszám-, rajtcsomag- és chipfelvétel (nem tudták beélesíteni a saját sárga chipeket), a kerékpár felmatricázása, a felszereléseim összeállítása. A rajtcsomagban kaptunk egy gélt, ill. egy kulacsot. Bedepózás, evés (1 energiszselet), ivás (0,5 l víz + iso) majd átöltözés az úszáshoz, az utolsó simítások, nemsokára rajt!
Úszás
Az úszás rajtja a gátról történt, azt viszont a vízből lehetett csak megközelíteni, így máris úszhattunk egy jót. A gát kicsit meredek volt és csúszós, így nehéz volt pozíciót fogni. A tó hőmérséklete 23 fok volt, ami nekem nagyon kellemesnek tűnt, a neoprén használatát mégis engedélyezték, így én abban úsztam. A rajtjelet igazából nem is hallottam, az ágyút sajnos ottfelejtették a szervezők Gyékényesen… Így aztán amikor elkezdett lapátolni a népes (kb. 200-250 fős) mezőny és is belevetettem magam a habokba. A háromszög alakú pálya első hosszú szárán komoly szembeszél és az ezzel járó hullámzás nehezítette az úszást, a két bolyát megkerülve viszont a visszafelé vezető szakaszon meglovagolva azokat gyorsabban úszhattunk, főleg, ha az ember egy jó kis lábvizet is kifogott, ahogy az végre sikerült nekem! Ezen a távon (1,9 km) így rekordot is úsztam 38:02, ha a 2011-es nagyatádi váltós eredményemet nem nézzük (36:58). A stégre érve jobb kéz felől észrevettem a lelkes szurkolóimat (Móni, Anna), miközben a depóba szaladtam.
Idő: 38:02. Táv: 1,9 km. Sebesség: 2:00/100 m, 3 km/h. Helyezés: 82.
Az 1. depóban annyira komótosan öltözködtem, hogy csak itt 36-an (!) kerültek elém, de nem volt ezzel semmi gond, mert direkt nem kapkodtam, ráadásul ettem (1 gél) és ittam is.
Idő: 7:40. Helyezés: 118.
Kerékpár
A kerékpározás elején elmajszoltam egy szalámis szendvicset, míg kiértem Toponárról. A frissítésnek mindvégig nagy figyelmet szenteltem, minden 20. percben ittam (víz + iso) és 40 percenként ettem (banán, szelet, gél), ezután persze mindig higítottam. (A kerékpározás ideje alatt 1,2 l vizet, 1 l iso-t, 2 szeletet és 1 gélt fogyasztottam el.) A pálya meglehetősen szintes volt, és ahogy a főszervező/szpíker Péter Attila elmondta, nem volt egyetlen olyan 5 km-es szakasz, ahol ne lett volna szintemelkedés! (Összesen 1080 m szintemelkedésű volt a pálya.) Ennek tetejébe jó kis szembeszelet is kaptunk, azaz szépen szétszaggatta a mezőnyt a kerékpározás, engem sorra hagytak le a versenyzők, összesen 21-en tekertek el mellettem. Én belülről nem éreztem annyira rossznak a biciklizésemet, de amikor már női versenyzőket is láttam magam előtt, akkor kicsit lehangolódtam. Szó se róla, vannak nálam jobb női bicósok, na de ennyi? (Utólag kiderült, hogy váltók is nevezhettek a versenyre, ezért kerülhetett elém annyi hölgyemény.) Az első fordító Somogyszilnél volt (kb. 29 km), az itteni frissítőállomást igénybe sem vettem, illetve a pár kilométerre lévő igalit sem, ami a templomhoz vezető felejthetetlen meredekségű emelkedő tetején kapott helyet. A második fordítóig is volt még bőven kaptató, ráadásul a hosszú alattomos fajtából, ám a somogyi dombság látványa miatt bizony megérte a szenvedés. Nágocs helyett hatalmas meglepetésemre Hawaiira (!) értünk, mert valaki átragasztotta a települést jelző táblát… Hawaii főtéren elképesztő fogadtatásban részesült minden egyes versenyző! Hamisítatlan hawaii-i érzés, azaz táncosok, medencés party, bár, és a falu apraja-nagyja kijött, hogy buzdítson bennünket! Tényleg felemelő érzés volt! Miközben az egyik segítő újratöltötte a kulacsaimat vízzel és isoval, a szpíker pár kedves szót is szólt a mikrofonba: „Farkas Péter, 30 éves fiatal versenyző, hajrá, nincs sok hátra!” A kigurulás közben még pacsiztam a kicsikkel, miközben mindenki tapsolt, és bíztatott, még most is libabőrös leszek, ha visszagondolok erre a pillanatra. A szervezők ötlete nagyot szólt, akkorát, hogy át is lendített a holtponton, mert az igazat megvallva kicsit el voltam kenődve az időm miatt, mert ekkor már kb. 2 órát mutatott a kerékpáros részidőm, és én azt hittem, hogy még csak a 90 km-es táv felét tettem meg! (Pedig már 50 km felett jártunk.) Csalódottságomban hívtam is a Mónit, hogy még 2 órát várhatnak a depóba érkezésemig… Aztán útközben megkérdeztem egy sorstársamat, hogy hol járunk, és akkor esett le, hogy már bőven túl vagyunk a felén, aminek nagyon megörültem. Új erőre kaptam, és csak úgy száguldottam vissza Toponárra, avagy ez még mindig Hawaii jótékony hatásának volt tulajdonítható? A visszaút így csak másfél órát vett igénybe, azaz 3 és fél óra alatt kivégeztem a kerékpározást. (A tavalyi Balatonman hasonló szintű pályáján 4:09:55-et mentem, ennél most 40 perccel jobbat tekertem!) A depóhoz közeledve többször is hívtam a Mónit, aki persze nem hallotta meg a telefonja csörgését, én meg emiatt bosszús voltam.
Idő: 3:31:45. Táv: 90 km. Sebesség: 25,5 km/h. Helyezés: 139.
A 2. depóban aztán sikerült felül vagy inkább alulmúlni magamat, mivel itt összesen 11:36 percet töltöttem el, aminek következtében 8-an előztek meg! (A depóban így összesen 44-en hagytak ott.) A Csabi utólag meg is jegyezte: „Tisztán látszik, hogy a biciklin és a depóban vagy gyenge, az úszás pedig a legerősebb számod. A bicikli fejleszthető (gondolom), a depó meg… Mit lehet közel 20 percen keresztül bent csinálni egy verseny alatt? Összesen kb. 45 ember előzött be ott téged, akik eredetileg mögötted voltak a versenyszámok (úszás, bicikli) után. Ez vicc.” Én azonban tartottam magam a legfőbb elvemhez, hogy egy ilyen hosszú versenyen mindenre van idő. Még arra is, hogy meghallgassam a verseny győztesének nyilatkozatát… Ezt követően megkerestem az öltözőt, bemelegítettem, lekentem a lábamat sportkrémmel, ettem (1 gél), ittam, könnyítettem magamon, majd beléptem a futópályára.
Idő: 11:36. Helyezés: 147.
Futás
A futás elején a verseny hevében jól leteremtettem szegény Mónit, aki megpróbált kísérni engem. A szervezők ezt nem vették annyira komolyan, mert pl. egy sráccal körökön át futott a barátnője, de én mégis féltem a szankcióktól, így elküldtem a Mónit… Aztán az első körben nem is láttam őt az Annával a célkapu mellett, ami nem volt jó érzés, mert minden versenyen nagy segítség a jelenléte. A második körben gyorsan bocsánatot is kértem tőle. No de most már térjünk csak vissza magára a futásra, amivel mellesleg nagyon meg voltam elégedve! Végig jó erőben éreztem magam, nem voltak nehezek a lábaim, és lendületesnek éreztem a futásomat. Amit eddig is tudtam, most tapasztaltam meg igazán, mégpedig azt, hogy a kerékpározás az ilyen hosszútávú versenyek kulcsa. Ha az ember pihenten tud leszállni a drótszamárról, akkor már nagy baj nem érheti a továbbiakban. Ennek előfeltétele a sok kerékpáros edzés, amire idén nagy hangsúlyt fektettem. (Tavaly december óta összesen kb. 1600 km-t kerekeztem.) Sok versenyzőt láttam ’’meghalni” a futás közben, mert valószínűleg elfogytak a kerékpáron. Nemhiába ajánlott ott erősen tartalékolni. A futás során így aztán simán visszaelőztem azt a nyolc renitenst, akik a depóban faképnél hagytak. A pálya nagyon kellemes volt, leszámítva a legelején magasodó alattomos emelkedőt, amit minden körben meg kellett másznunk, összesen háromszor. A Deseda-tó partján vezető kerékpárúton teljesítettük a félémartont, az útvonalon két frissítőállomás került felállításra, de az oda vissza futás eredményeképpen a 7 km-es körön akár ötször is frissíthetett a versenyző. Ennyire nem is volt szükségem, a párakapu alatt viszont oda-vissza szinte mindig átmentem, a kívánt hűtés céljából. (Kb. 1,5 l víz és 1 l iso elég is volt a futáshoz 1 energiaszelettel és egy fél géllel megspékelve.) A futás során többször is szembetalálkoztam a nagyatádi főszervezővel dr. Herr Gyulával, aki többször is biztatott, hogy jó a tempó, ami olyannyira felspannolt, hogy majdnem utolértem a Professzort! (A Professzorok Társasága 25 főt számlált, tagjai többszörös Ironmanek, bajnokok, rendezők, edzők voltak.) Ez egy pontosan kétórás félmaratonnal össze is jött volna, de a 2:05-öm azt hiszem nem adhat csalódásra okot, sőt! Ilyen jó időeredmény talán csak a legmerészebb álmaimban szerepelt. (A Balatonmanen 2:38:18 volt az eredményen, ill. Szálkán kb. 2:30-at mentem.) A célba a Mónival együtt futottam be, aki az utolsó 100 méteren csatlakozott hozzám, Péter Attila persze nem hagyhatta szó nélkül a mutatványunkat: „Egy szerelmespár a célban! Kötelező a csók!”
Idő: 2:05:04. Táv: 21 km. Sebesség: 5:57 p./km, 10,08 km/h. Helyezés: 139.
Mindent egybevetve tökéletesen elégedett voltam ezzel a kaposvári versennyel! Ezt pedig a szervezés, a rendkívül kedvező 7000 Ft-os ár (a nagyatádi nevezetteknek és az elsőbálozóknak), a pálya szépsége és a saját eredményességem mondatja velem. Az egyik legjobb triatlonversenyemet mentem! Minden klappolt, és végig nagyon egyben voltam fejben és erőben is. Az előre eltervezett táplálkozást és a frissítést is sikerült tökéletesen végrehajtanom, így semmi gondom nem akadt. És mi lett volna ha nem szarozok a depóban annyit? Akkor kb. 10 perccel hamarabb érek célba, de számít ez valamit? Újra teszteltem a kitartásomat, és most már látom, hogy mennyit bírok, így legközelebb tovább faraghatok az időmből. (Balatonman 7:39:50, Szálka 6:58:34.)
Össz. idő: 6:34:07. Táv: 113 km. Sebesség: 17,2 km/h. Helyezés: 139.
A célban minden versenyző szép befutóérmet és egy hófehér finisheres galléros pamutpólót kapott az ExtremeMan 113 Kaposvár logójával, illetve egy útlevelet, mely a nagyatádi Ironmanre való belépésre jogosít, ebbe maga dr. Herr Gyula pecsételte be az „alkalmas” szöveget! Nagyszerű ötlet volt ez is! A főszervező meg is jegyezte a Balatonman finisheres pólóm láttán, hogy jó-jó ez a Balatonman is, de az övé sokkal jobb… Mondtam, hogy az csak Fél Ironman volt, a rendeset 4 hét múlva Nagyatádon fogom, szóval majd ott találkozunk! Becsaptam az alkoholmentes sörömet, majd a csajokkal behamburgereztünk, volt még egy közös finisheres pólós csapatfotó, egy nyereménysorsolás, ahol még a kiló krumplit (!) sem én kaptam, de persze így is nagyon boldog voltam. Jövőre ugyanitt? Talán, csak előtte van még egy fontos dolgom…
