DNF. Még nem volt ilyenben eddig részem. Sajnos most ezt is kipróbáltam, méghozzá úgy, hogy a mentő vitt el a bringa végefelé, a futás előtt… A baleset egy tekintélyes létszámú bolyban a 2 km-es táblánál történt, 3 km-rel a vége előtt Dombori határában… A bringás buktában szerencsére csak a felső állkapcsom tört el, meg a jobb felső fogaim csúsztak be…
Kiesett minden versenybalesetes memó, már csak a szekszárdi kórházban tértem magamhoz. Akkor belémhasított, hogy basszus, nekem most futnom kéne! Sok zúzódás/horzsolás/vágás (váll, karok, könyök, csukló, tenyér, térdek, arc) keletkezett rajtam, szerencsére a fejem megúszta a dolgot, a sisak megmentette a burámat!
Miután Szekszárdon ellátták a sebeimet, majd Móni és apukája onnét hazahozott, a SOTE szájsebészetén műtöttek másnap délután. Jól felszerelt kórház volt mindkettő, illetve nagyon kedves volt mindkét helyen a kórházi személyzet. Köszönet érte!
Vigyázzatok magatokra! Nekem sajnos nem sikerült, a nagy flow-ban, na meg a 40-50 km/h tempóval a nyugtalan bolyban – közte az UTE-s srácokkal, ill. Jencivel, Mikivel. Remélem a többiek, akik szintén estetek a bolyban, nálam még jobban megúsztátok! Így vagy úgy, mielőbbi jobbulást kívánok!
Hatalmas köszönet azoknak a(z) (orvosfutamos) versenyzőknek, akik a baleset helyszínén a segítségemre siettek. Remélem majd személyesen is lesz alkalmunk találkozni! Továbbá Nedusnak (1-es rajtszám!), aki a balesetem után intézkedett, és a bringámtól kezdve mindent elrendezett. A Móni ápolásának köszönhetően szép tempóban gyógyultam, így kb. egy hónappal a balesetet követően újra futhattam/kerékpározhattam… Végezetül köszönöm szépen mindenkinek a jókívánságokat, biztató szavakat!
Stat (Garmin)
Úszás 755m 13:25 1:47/100m 150bpm, max 160
D1 1:07 (1:37)
Kerékpár 15 km 22:53 39,1kmh, max 48,2kmh 167bpm, max 172
D2 –
Futás –
DNF
Galéria
























