Szeles, hűvös időben érkeztünk meg 9-re Balatonszemesre Nedussal és Verával. Szezonzáró verseny volt, 1 héttel Ajka után. Azóta csak egy regeneráló futásra futotta, meg 2 úszásra. Rendkívül hosszú volt az idény, 10 triatlon/duatlonversennyel (!), ami abszolút rekord nálam. De itt a vége, fuss el véle! Méghozzá egy középtávú duatlon országos bajnoksággal, ahol kőkemény csata volt a dobogós helyekért.

Futásban bekezdtem, és gyors depózás után az első helyen kezdtem meg a kerót korosztályomban. (Egy külföldi fickó ugyan előttem volt, de az ő eredménye az ob lévén nem számított.) Aztán kisvártatva a 2. helyre kerültem, de kb. a 3 körig őriztem a pozíciómat. Megelőzött a favorit Janota, majd az utolsó 2 körben utolértek még ketten, így az 5. helyre estem vissza.

Újabb gyors depóval javítottam egy helyet és fő riválisommal kezdtem meg a második 10k-t. Már a bringán, mikor lehagyott odaszólt nekem, hogy: Figyelnem kell rád! Kicsit dumáltunk a 2. futás elején, konstatálta, hogy lassabb a tempó, mint az elsőnél. Együtt megyünk egy darabon, aztán úgy döntöttem, hogy otthagyom, és ellépek. De az utolsó kör emelkedős részén visszatámadott, nekem meg már nem volt erőm utánamenni. Oda is szólt előtte, hogy: Hiányoztam? (Felötlött bennem az idei párizsi olimpia, ahol triatlonban hasonló módon előzte meg Alex Yee a futás során szinte végig vezető Hayden Wilde-ot, így a brit lett az olimpiai bajnok.)

Sajnos a 3. helyem múlt ezen, de nem volt több erőm. (Igazából a 4., mert a külföldi srác simán nyerte a korcsoportunkat.) Talán bölcsebb lett volna együtt maradni, tartalékolni, az utolsó pillanatig kivárni, aztán a célegyenesben egy sprintben eldönteni a kettőnk csatáját…

Meglehetősen szoros volt a korcsoportos dobogónk: 3:23-ra, 1 percre, illetve 23 másodpercre volt tőlem az első 3, ráadásul mögöttem csupán 30 msp-cel jött be az 5.!

Tab vs Szemes

Először csalódott voltam, hogy Tab helyett Balatonszemesre tették át a versenyt, de végül is ez sem volt rossz, igaz a bringapálya előbbi helyszínen sokkal látványosabb volt. Itt viszont síkabb, ezáltal könnyebb volt (600 m szint helyett csak kb. 300 m), pláne, ha nem fújta volna ki a szél a lelkünket… Csoda, hogy nem fagytam jéggé, mert én triatlonmezben toltam végig a bringát… A futópálya is egyszerűbb volt, nem tartalmazott annyi szintet, mint a tabi. Mivel bevált a pálya, jövőre triatlont (is) terveznek ide Szemesre…

Statisztika

F1 9,5k 38:03 (16./2. Absz./kat.)

4:02/km (körök: 12:39, 12:40, 12:46) (km: 3:57, 4:05, 4:03, 3:57, 4:01, 4:09, 3:53, 3:59, 4:19, 1:45) 168 bpm, max 176

D1 1:11 (24./5.)

K 60k 1:49:55 (28./5.) (körök: 18:33, 17:56, 17:59, 18:09, 18:41, 18:39) 32,76 km/h, max 46,1 km/h, 154 bpm, max 165 (314m szint)

D2 1:06 (21./4.)

F2 9,6k 42:54 (26./4.)

4:28/km (körök: 13:47, 14:02, 15:07) (km: 4:12, 4:25, 4:23, 4:17, 4:27, 4:40, 4:26, 4:34, 5:01, 2:33) 140 bpm?!, max 172

Össz. 3:12:27 (23./4.)

2443 kcal

22./85 ffi

5./21 f40-44

4./20 ob

Galéria