Vajon megéri 230 km-t utazni egy nyavalyás sprintversenyért? Ha az ember végül a dobogóra állhat, akkor igen! A célban a szpíker be is mondja, hogy 3. lettem a korosztályban, de a főtéren a Mónival való pizzázás közben az eredményeket böngészve kiderült, hogy sajnos csak 4. lettem…

A Tüskésréti-tó partján volt a versenyközpont, amit az útzár miatt már nem lehetett megközelíteni, így viszonylag messze, egy bevásárlóközpont parkolójában lehetett lerakni a kocsit.

Úszás

A 2 körös úszópálya nehezen átlátható volt, főleg a wakeboardpálya rámpái miatt. Rosszul is tájékozódtam, sokat kacsáztam, így aztán el is maradt – kb. 1 perccel – az úszásom az elvárttól.

13:52 – 1:51/100m 144 bpm, max 167

Kerékpár

5 kör volt, 3 fordítóval körönként, kigyorsításokkal, azaz igazi szaggatás. Országúti bringa kellett volna ide, tök felesleges volt az időfutamos! Helyenként szeles volt az idő, a bolyok pedig túl gyorsak voltak nekem, sajnos egyikre sem tudtam felkapaszkodni, így többnyire egyedül tekertem. Az egyik bolyban történt is egy horrorbukás, ami mentővel végződött… Egyenletes köröket mentem: 6:48, 6:42, 6:49, 6:33, 6:52. Viszont 20 km helyett csak 18 km-t kellett bringázni az órám szerint.

33:43 – 32,4 km/h, max 44,9 km/h, 168 bpm, max 175

Futás

A tó körül 4 körben (kb. 1,2 km/kör). Ugyan egyre gyorsuló tempót nyomtam: 5:05, 5:02, 4:59, 4:43/kör (4:12, 4:10, 4:06, 3:54/km), de a Boronkayt így sem tudtam utolérni, aki 1 perccel előttem ért be. A futás ment a legjobban, itt 3. lettem a korosztályban, ezt nézte be a műsorközlő, mikor harmadik helyezettnek harangozott be…

19:48 – 4:08/km, 200 bpm?, max 217? -> fals adatok!

Eredményem

1:10:39

87./151 ffi

4./10 Szenior1

Videó

Galéria