A Night Run 2022 a kilencedik esemény volt a sorozatból, és nem is értem, hogy maradhatott ki eddig a futókarrieremből. A verseny tudniillik egy igazi bulifutás! A zenei pontok, az Alagútban muzsikáló banda, a versenyközpontban a szurkolók, az Alagútra, ill. a Várkert Bazárra kivetített fényjátékok. A lelkes önkéntes fiatalok, no meg a célban a pom-pom lányok. A verseny hangulata valósággal beszippantja az embert. Ezek mellett eltörpül az a kis kellemetlenség, hogy a befutóérmek nem érkeztek meg időben. Erről sem a szervezők tehettek. Muki mindenesetre sűrű bocsánatkérések közepette jelentette be a rajt előtt, hogy mindenki névvel és eredménnyel gravírozva majd megkapja a sajátját.
Meló után elkerekeztem a rajtcsomagomért, majd haza, aztán bicóval mentem ki újra, majd a futás után haza. Bőven kerültek a lábaimba futó/kerékpáros kilométerek. A szomszédom, Norbi 5,3 km-t futott, akinek ez volt élete első utcai futóversenye. A felesége, Zsuzsi kísérte el, akivel megnéztük a befutóját, majd elrajtoltattak engem (majd elaludtam a rajtterületen a 21:40-es rajtra várva). Tök rendesek voltak, hogy megvárták a nagyjából 23:30-as célbaérkezésemet. Három 7 km-es kör várt rám a rakparton és a Várban, változatos volt az útvonal, kevés olyan rész volt, ami figyelmet követelt. Csak a padkákra való felugrásnál kellett figyelni, ám ezeknél ott állt az önkéntes megafonnal, nehogy orra bukjunk, illetve a várból lefelé menet volt pár helyen gyérebb a világítás.
Tökéletes pálya
A Night Run 2022 változatos pályája igazi felüdülés a fővárosi unalmas, javarészt a rakparton zajló versenyekhez képest. Itt tudniillik a verseny fele a Várba vezető utakon zajlik, ami látványban és kihívásban is extrát ad. A 21 km-es táv az órám szerint 180 m-nyi szintet tartalmazott, és ugyan a Várba való háromszori felfutás kemény volt, de cserébe az utolsó 2 km lejtmenete bőségesen kárpótolt, ami mindannyiszor örömfutásba torkollott nálam (is). Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az éjszakai futást, ami simán visszacsempészi a BSI régi nyárbúcsúztatós 6,5 km-es versenyét, amit sokan annyira szerettünk…
Útvonal: Várkert rakpart (rajt a sínekről) – Lánchíd utca, Clark Ádám tér, Fő utca, Jégverem utca, Bem rakpart, Halász utca, Budai alsó rakpart, Margit-híd (fordító), Budai Alsó rakpart, Halász utca, Bem rakpart, Jégverem utca, Fő utca, Clark Ádám tér, Hunyadi János utca, Dísz tér, Palota út, Váralja utca, Alagút, Clark Ádám tér (2. kör és 3. kör kezdési pontja) Lánchíd utca (cél)
Night Run 2022 galéria





