Évek óta hanyagolom a kerékpározást. Egyrészt elegem lett az országúti bringázásból, meguntam, hogy folyamatosan kerülgetni kell az úthibákat, másrészt elöregedett a bringám és költeni kellett volna rá méghozzá sokat. A kalkulációm szerint az új alkatrészek ára legalább 200.000 Ft-ra rúgott volna, ezért inkább az eladás és kategóriaváltás mellett döntöttem.

A cross kategóriát már régóta nézegetem. Vékony gumival kényelmesen használhatók városban, de rücskösebb köpennyel terepen sem vallanak szégyent. Eredetileg a Merida Crossway 100-at néztem ki, de a pandémia miatt kialakult általános kerékpárhiány miatt erről letettem és abból válogattam ami van raktáron. Így esett a választásom a Rock Machine Crossride 700-ra, ami hasonló ár mellett erősebb felszereltségű kerékpár. Az ára 290.000 Ft, de mivel apám is vett bringát, kaptam 10% kedvezményt. A végösszeg így 260.000 Ft, amihez még adtak 13.000 Ft értékű levásárolható utalványt. Ezt rögtön be is váltottunk két darab Cateye Velo 7 computerre.

15 éve nem volt új kerékpárom, régen mindig csak vázból vettem újat és arra építettem rá a korábbi alkatrészeimet. Felemelő érzés volt végre egy vadonatúj, gyárilag összeszerelt, tökéletesen működő bringát hajtani.

Lássuk a bringát!

WTB Riddler gumikkal érkezik a gép, de ezzel két bajom is volt. Az egyik, hogy nagyon széles, inkább terephasználatra szánt gumi, a másik az undorító színű oldalfal. Nem tudom ki találta ki, hogy ez a leukoplaszt szín jól néz ki, szerintem kifejezetten elrontja a bringa összképét. Ezt a gumit villámgyorsan eladtam és Continental City Contact-ot raktam fel helyette. Ez már sokkal jobban igazodik a fekete vázhoz, illetve a felhasználási területemhez.

A váz mattfekete, minimál kék dizájnnal. Integrált fejcsöves, a bowdenek rejtve futnak a vázban. A hegesztések esztétikusak, de nincsenek leköszörülve. Túléljük.

A rugózásról SR Suntour NCX-D Air villa gondoskodik. 63mm a rugóútja, a keménysége levegővel szabályozható. A rugózás kormányról lezárható. Ha jól van beállítva a nyomás, betonkemény a lockout, egy millimétert nem mozdul a villa.

Örömmel konstatáltam, hogy már az Altus szériás hajtómű is hollowtech kialakítással érkezik. Kompakt kiosztású, elöl kettő, hátul kilenc tányérral, melyen az Acera váltók atompontosan terelgetik a láncot. A pedálról  (Marwi SP-160) nem tudok különösebbet mondani, majd idővel kiderül milyen a csapágyazás minősége.

A Shimano MT200 hidraulikus tárcsafék belépő szintet képvisel (Altus), ennek ellenére megfelelő fékhatást biztosít a 160-as tárcsákkal.

A kormány nekem nagyon széles volt, közel 10 centit vágtam le belőle, így lett tökéletes. A markolat csavarral rögzített, könnyen szerelhető.

Az egyetlen problémás pont számomra a nyereg. Se a szélessége, se a formája, se a párnázottsága nem jön be, úgyhogy cserés lesz. Ezt leszámítva tuti a gép!

Galéria