Vonattal Dorogra utaztunk, és onnan kezdtük meg a túrát. Kesztölcön a Pálos Rend egy Gyógy- és füvészkertet gondoz a Fekete-hegy lábánál. A kicsit kimerítő hegymenet végén a Postás útról értük el hegytetőn lévő kulcsosházat. A turistaház teraszáról szép kilátás tárult elénk, egészen az esztergomi bazilikáig elláttunk.

Lefelé keskeny ösvényen vezetett az út, majd az erdőből kiérve a Dobogókői úton kellett átkelnünk. Az eredeti tervünk az volt, hogy a vízkészleteinket feltöltendő bemegyünk Pilisszentlélekre, ám végül másik úton mentünk a Kék Bükkfa nyeregig.

Innen lefelé ereszkedve néhol kemény köves részeken (igaz, Zsófi?!) jutottunk el a Klastrom-forráshoz, majd a pilisi ciszterci apátság romjaihoz, aztán kisvártatva Piliszentkeresztre. Itt egy hangulatos kis vendéglőben söröztünk. Vicces volt, ahogy két fickó lovaglóruhában érkezett a helyre, lovaikat pedig a szemközti ház parkolójában hagyták.

Pilisszentkeresztről Csobánkára folytattuk a túrát, amelynek első szakasza a Kovács-patak mentén, a Dera Szurdokban vezetett. Csodálatos környezet, helyenként ugrálás a patakban fekvő sziklákon, fahidakon való átkelés, egy kis zápor – mely alig hatolt át a szurdokerdő fáinak sűrű lombkoronáján -, azaz ez volt az egyik legizgalmasabb része volt a túrának.

Csobánkára érve döntést kellett hoznunk, mert már eléggé elcsigázottak voltunk. Mi persze mentünk volna tovább, ám a Móni és a Zsófi már nem. Az utolsó szakaszt (Csobánka-Pomáz) nézve bánhatjuk, hogy nem a távolsági buszt választottuk. Az erdei rész még rendben volt, de miután kiértünk az erdőből, a főút melletti földúton egyre több szeméttel találkoztunk, ami igencsak lehangoló volt. Pomázon is sokat kellett gyalogolni – kezdetben nem a legjobb részén -, ami már inkább a szenvedéshez állt közelebb, mint a túrához. A lányokra kellett volna hallgatnunk…

Táv: kb. 35 km

Útvonal: Dorog – Kesztölc – Fekete hegyi turistaház – Pilisszentlélek – Kék Bükkfa nyereg – Pilisszentkereszt – Csobánka – Pomáz

Idő: bruttó 10 óra (kb. nettó 8,5 óra)

Galéria