Idén az öcsém és a Mérei Tomi újra a terepfutáson indult, annak ellenére, hogy tavaly eldöntöttük, hogy nem indulunk még egyszer ezen, mert kevés benne a futható szakasz. Én tartottam magam a tervhez, azaz túrázni indultam a Mónival, a Danival, a Zsófival, a Petivel, aki a kislányát is elhozta, illetve a Gergővel.

A Csillaghegyről induló túránk első fontosabb állomása a Róka-hegyi kőbánya és barlang volt. Ide egy meredek lépcsősor vezetett fel, miután kikeveredtünk a lakott területről. A bánya tetejéről Békásmegyerben gyönyörködhettünk. Lefelé az erdőn át vezetett az utunk, majd nyílt területre, egy nagy mezőre értünk ki. A Móninak ismerős volt a hely, mert korábban itt vett részt a Daniékkal egy lovastúrán. Az aszfaltos útra érve szemben a Kevélyek tárultak elénk. Az ürömi műúton kellett átkelnünk, ahol igen nagy a forgalom. Semmi figyelmeztetés, csak az útvonalvázlatban tesznek erről említést. Tábla miért nincs kitéve? Szervező miért nincs? A futóknak veszélyes ez igazán. Az út innen enyhén emelkedni kezd, és a köveken botladoztunk fel, miközben rengeteg futó ömlött lefelé, így még arra is figyelnünk kellett, hogy utat adjunk nekik. A Tomi és a Gábor is a lefelé rohanók között volt, akik ekkor már több mint 2 órája futkostak. Mindenesetre vicces találkozás volt. Felértünk a Kőhegyi bánya bejáratához, az első ellenőrzőponthoz (4,74 km).

Kis pihenő után folytattunk a túrát az Ezüst-Kevélyre, ám a Peti a Millivel és a Gergővel kb. 6 km-nél visszafordult. Kár, mert az Ezüst-Kevélyről szép kilátás nyílt Pilisborosjenőre és az Egri vár mására. Aztán a Nagy-kevély csúcsára kellett felkapaszkodnunk, ami a túra legmagasabb pontját (7,3 km, 534 m) jelentette. Innen ereszkedtünk le a Kevély-nyeregbe, a 2. ellenőrző pontra (7,96 m). Köves úton haladtunk lefelé, de nem rögtön a várhoz, hanem egy kis hurkot tettünk, benne erdei és mezei szakaszokkal. Mikor kiérünk a nyílt területre, akkor pillantottuk meg velünk szemben a Teve-sziklát, illetve balra az „Egri várat”. A várba érve épp két gyerek püffölte egymást két karddal, de valami irtózatos erővel. Ebédszünetet tartottunk a vár tövében, így a 3. ellenőrzőpontról (13,26 km) kb. 2-kor indultunk tovább.

A Teve-szikla megcsodálása után kisvártatva Pilisborosjenőt értük el. Átvágtunk a településen, majd egy meredek úton kaptattunk fel, hogy jobbra fordulva visszatérjünk az erdőbe. Szűk ösvény vezetett vissza a Kő-hegyi ellenőrzőpontig (17,01 km), ahol másodszor is pecsételtettünk. Innen már csak 4 km volt hátra, le a köves, nem túl bokabarát úton, át a főúton, majd az utcákon bolyongva értünk vissza Csillaghegyre.

A jól megérdemelt vacsoránkat ugyanabban az újpesti pizzériában költöttük el, ahová pontosan egy héttel ezelőtt a Móni meglepetés születésnapi buliját szerveztem. Akkor és itt a Zsófi és a Dani egy németországi esküvő miatt nem tudtak részt venni, de egy hétre rá máris sikerült bepótolnunk azt!

  • Rajt: Csillaghegyi Általános Iskola
  • Cél: Csillaghegyi Általános Iskola
  • Táv: 21 km
  • Szint: 733 m
  • Rajt: 9:45
  • Cél: 15:45
  • Idő: kb. 6 óra (bruttó idő)
  • Tempó: kb. 17 p./km = kb. 3,5 km/óra
  • Égetés: kb. 1800 kcal

Galéria