A Szigetfutás (korábbi nevén Sziget Hendikep) minden hónap első szombatján kerül megrendezésre a Margitszigeten. Érdekes, hogy 1989 óta létező eseménysorozatról van szó, mégis csak idén hallottam róla először. Gondolkodtam, hogy vajon mennyi idő alatt futhatok egy szigetkört? Ezereszer futottam már körbe, de fogalmam sem volt mennyi lehet a legjobb időm. Ágit is érdekelte a dolog, úgyhogy megnéztük, hogy zajlik egy ilyen.

A Sportuszoda és a futópálya közötti részen van az esemény „központja”. Kevesen voltunk, abszolút családias a hangulat. Egy autó, egy időmérő, egy mikrofon és két hangfal. Nagyjából ennyi technikai felszereléssel működik a dolog, méghozzá kiválóan!

Első alkalommal nevezni kell. Adnak egy rajtszámot, amit utána egész évben használhatsz a további futásokon. Fizetni csak ilyenkor kell, tehát a 2000 Ft-os nevezési díj egész évre szól. Az indulás szakaszosan történik, a szervezők által kiírt időpontban. Az autó tetején lévő óra szerint kell rajtolni. Az újak, akik első alkalommal futnak, egyszerre rajtolnak. Második alkalommal már nekik is lesz a saját rajt időpontjuk.

Kiválasztottuk a 170-es és a 187-es rajtszámokat, és elrajtoltunk 10 óra 20 perckor.

Nem igazán melegítettem be, és úgy voltam vele, hogy elsőre nem szabad túl jót futni, mert akkor legközelebb nincs mit megdönteni. Beálltam nagyjából 5 perces kilométerekre és azt tartottam végig. Ez a tempó gyorsabb, mint amit szeretek, de még messze van a maximumtól. A cél előtti fél kilométeren kicsit rágyorsítottam. Későn kapcsoltam, de még sikerült dobnom egy lájkot a fotósnak 🙂

Az időt nem chippel mérik, ezért nem hajszálpontos. 25:18-al értem be. Elsőre nem rossz, legközelebb megpróbálom 25 perc alá szorítani. A nevezéskor 22 percet írtam az álomidőhöz. Ahhoz azért még elég sokat kell edzeni 🙂

Nyújtottam egy rövidet, aztán bevártam Ágit a célban. Hamarosan meg is érkezett 38:12-es idővel.

Célba érkezés után a rajtszámok alapján húztak nyerteseket. Akit kihúztak, választhatott a közösbe bedobott dolgok közül. Ezt a részét nem ismertük a dolognak, ezért nem volt nálunk semmi, de legközelebb mi is viszünk valamit.

Nekünk nagyon szimpatikus volt ez az egész, biztos, hogy rendszeresen el fogunk járni.

Galéria